Sződy Szilárd 1940-ben született Budapesten. Gyermekkorában az Operaház gyermekkórusának tagja volt. 1958-ban a budapesti Bolyai János Gimnáziumban érettségizett, majd 1963-ban az ELTE Bölcsészettudományi karán magyar-történelem szakon diplomázott. Ezt követően Pécsett tanított tíz évig egy technikumban, majd a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, ahol az adjunktusi címig jutott. 1970-ben doktorált historiográfiából.
Pécsett külső munkatársként dolgozott a Dunántúli Naplónál, a Jelenkornál, a Jelenkor-Magvető könyvkiadónál és tanulmánya jelent meg a Janus Pannonius Múzeum kiadásában.
1963-tól rendszeresen foglalkozott versmondókkal, vezette a Városi Színpadot, ahol több ősbemutatót és saját dramatizálást mutatott be. E mellett több amatőr színházi fesztiválon nyert díjakat. Több éven át megyei színjátszó szakreferensként dolgozott.
1979 és 1982 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola Színházelmélet Szakát. Az 1980-as évek elején több évig országos jelentőségű és hírű versmondó műhelyt vezetett a Fővárosi Művelődési Házban. 1982-től a Minisztérium Színházi Osztályára került, ahol főelőadóként dolgozott.
Többek között részt vett a Játékszín és a Rock Színház megalapításában, valamint több társulat nélküli színház létrejöttében.
Az 1980-as évektől a Dunaújvárosi Bemutató Színpadnál, a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál, a Győri Kisfaludy Színháznál és a tatabányai Jászai Mari Színháznál dolgozott külsős dramaturgként. Az 1970–80-as években több elemző kritikája jelent meg a Színház című folyóiratban.
1987-től 2002-ig a Magyar Rádió Rádiószínházánál dolgozott dramaturgként.
Különböző drámákat alkalmazott a rádióra, illetve hangjátékok dramaturgja és rendezője volt.
1992 és 1997 között a Nemzeti Színház Színi Akadémiáján dramaturgiát és műelemzést tanított, illetve évekig vezette is az Akadémiát.
Bicskei Kiss László színész, rendező, a Főnix Művészeti Műhely alapítója Facebook-oldalán így búcsúzott a művésztől:
In Memoriam Sződy Szilárd
Épp húsz év.
Mikor diákként versenyeztem versmondóként, ő a harmincas éveiben járt, és zsűrizett. Műveltségéből, szikárságából eredően értőn. Utolsó diák-versenyem, a Radnóti döntőseként Spanyolországba is együtt utaztunk. Jó emlék lett belőle.
Aztán győri színész koromban is ott volt, dramaturgként, s később, Egerben is találkoztunk a színházban.
Aztán évtizednyi szünet után, a kétezres években hívtam a Drámastúdióba, tanítani. Jött. Karcos barátság alakult, hisz korábban az ő keze alatt vált a Nemzeti Stúdió akkreditált iskolává. Évek teltek, mire rávettem a rendezésre: növendékek miatt vállalta.
Szeretett tanítani, s az a hat-hét évtized, amit színházban töltött, élővé tett mindent, amiről beszélt. Hitelessé az elméletet.
Aztán rendezett abszurdot, komédiát, mesét, hochkultúr színházat és vásári bohóctréfát.
Egy ideje már évente kellett megújítani kézfogás-szerződésünket: menni akart. Nem máshová, tőlünk el, csak vissza, önmagához. Mindig visszahívtam, míg tavaly, az évadzáró kertipartin kimondta a zárszót: nyolcvan, és nem akarja, hogy bárki lássa hanyatlani. Ez az egyetlen, amire nincs tromf. Keserűen, de meghajoltam. Már akkor hiányzott.
Furcsa, hogy több mint negyven évig sodort-ütköztetett össze az élet. Épp húsz évvel vagyok fiatalabb. Vagyis: épp húsz évvel voltam fiatalabb.
Nem jó így, a magam élet-szűrőjén át indított gondolatokkal emlékezni valakire. De lesz majd, aki listázza, objektíven az erényeket, díjakat, éveket. Nekem, nekünk ez a bő negyven év jutott, amiben érintőleg vagy lényegben részt vettünk egymás életében. Az utolsó tizenhét évben a Főnixben.
Hiányozni fogsz, Szilárd. A Főnixből, az életemből, a világból.
Nyugodj békében, öreg barátom.
Fejléckép: Sződy Szilárd (forrás: Bicskei Kiss László Facebook-oldal, fotó: Csáki Rita)
hírlevél
