Idén szeptember 17-én rendezik meg a Színházak Éjszakáját, harminc budapesti színház részvételével. Az eseményhez kapcsolódóan sorozatot indítottunk, amelyben a résztvevő intézmények egy-egy művészét ültettük le egymással beszélgetni. A mai páros:

Dani, mit tapasztalsz, bábszínésznek lenni más rangot jelent, mint színésznek?

ND: Kétségtelen, hogy az egyetem első éveiben minden bábszínész hallgatóban felmerül ez a kérdés, pláne, ha valaki ilyesmivel viccelődik. Azzal is szembesülnünk kell, hogy Budapesten több lehetőség vár arra, aki prózai színházban képzeli el a jövőjét, és hogy másfajta sikerek várnak ránk, mint azokra, akik felnőtt közönségnek játszanak és akikre így több médiafigyelem hárul. De egy új univerzum tárul fel az ember előtt, ha ezt tudomásul veszi és örömmel fogadja.

Aki jól tud bábozni, az egész világot a nyakába vehetné, mert egy olyan nyelvet beszél, amellyel bárkit meg lehet szólítani.

Pontosabban nincs szüksége nyelvre vagy beszédre, jelmezre vagy akár figurákra ahhoz, hogy megértesse magát és megelevenítsen történeteket – egy tárgyat is életre kelthet a bábos képzelet. Szerintem azt, hogy a műfaj ugyanolyan erőfeszítéseket követel tőlünk, mint bármelyik alkotótól, kevesebben vitatják azóta, hogy a bábszínészek kiléptek a paraván mögül és láthatóvá váltak. De valószínűleg még sok idő kell ahhoz, hogy azok is felfedezzék maguknak a bábszínházat, akik csak pamutbabákat lóbáló udvari bolondnak tartanak minket. Bár magamra is bábszínészként gondolok, a Kolibri Színházban főként prózai darabokban játszom.

Nizsai Dániel (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

A Kolibrit hol helyezik el a színházi rangsorban a szakmabeliek?

ND: Úgy gondolom, hogy lévén az egyetlen hivatalos gyermek- és ifjúsági színház, a Kolibri szinte semmilyen színházi rangsorba nem illeszkedik. A prózai színházak közt bábszínház, a bábszínházak közt prózai színház. Ha a magyar vagy akár a nemzetközi színházi élet azon részét vizsgáljuk, amely gyerekprodukcióknak is teret ad, akkor pedig helyzeténél fogva, múltját, kezdeményezéseit, gazdag műsorkínálatát tekintve is rangos helyet foglal el a palettán. Biztos, hogy a szakmabeliek többsége nem a Kolibrit választja, ha este szeretné megnézni a kollégákat, de ennek az a legfőbb oka, hogy este ritkán van nálunk előadás, más korosztálynak játszunk, és olyan témákat dolgozunk fel, amelyek a mi közönségünket – a totyogókat, az iskolásokat, a kamaszokat – foglalkoztatják.

Ha azt kérdeznéd, találkoztam-e azzal, hogy lenézik a munkámat, akkor határozottan nemet mondanék.

Ha pedig arról faggatnál, én hogy értékelem, ha nem Mercutio-t, hanem mackószerepet kapok, azt válaszolnám: nagyon örülök, hogy én lehetek Gepi bácsi, akit imádnak a gyerekek, és aki elgondolkoztatja őket arról, miért fontos tiszteletben tartani a másikat. Minden feldolgozó drámafoglalkozáson tudatosul bennem, hogy óriási a Kolibri felelőssége, mert a jövő közönsége nálunk találkozik először a színházzal. Nem mindegy, hogy milyen élménnyel távoznak tőlünk a gyerekek. Engem a leginkább ez izgat a munkában, szeretném megfejteni, mi az, ami megérinti őket. Igyekszem minél többet tanulni a hozzánk érkező rendezőktől és az igazgatómtól, Novák Jánostól, aki pontosan tudja, hogy min nevetnek, min csodálkoznak, mi az, amit el kell mondani, mi az, amit a fantáziákjukra lehet bízni, miközben nem kis felnőttként, hanem partnerként kezeli őket.

Balázs, végzettséged szerint kertész vagy. Hogyan lett belőled színész?

Erdős Balázs (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Erdős Balázs: Nagyon jól tudtam verseket mondani, mert már kiskoromban magnóra vettem a hangomat, műsorokat csináltam, csak úgy, magamnak, az nagyon ment nekem, de nem gondoltam arra, hogy színész legyek. Anyám mondta, hogy van egy társulat, a Baltazár, és megkérdezte, lenne-e kedvem megnézni. Nem volt, de aztán anyám addig mondogatta, hogy végül belementem, és hobbiként elkezdtem színészkedni. De továbbra is kertész akartam lenni, nem akartam más munkát csinálni, az nagyon megfelelt volna nekem. Mire elhelyezkedhettem volna kertészként, anyám más munkahelyet talált nekem. Amikor az Összefogással kiköltöztem Csömörre, a lakóotthonba, odajött hozzám a főnök, Elek Dóra, és megkérdezte, mi lenne, ha hivatásos színész lennék a Baltazárban. Kicsit gondolkodtam rajta, de aztán belementem a dologba. Ennek már tizenhat éve.

Megbántad?

EB:Nem, de kicsit bántott, hogy nem a kertészetet csináltam. Amikor megláttam a társulatot, először furcsálltam, meglepődtem.

Teljesen új helyzetben találtam magam. Nem tudtam, mit mondjak, hogyan reagáljak.

Aztán megismertem őket, elkezdtünk beszélgetni, s láttam, hogy velük is meg lehet találni a hangot.

Dani, a csecsemőktől a tizennyolc évesekig minden korosztálynak játszotok. Mitől jó egy csecsemő-előadás?

ND: Attól, hogy a kicsik a felfedezés örömét élik át, és talán közben a szülőknek is adunk egy-egy ötletet, hogy mit lehet még játszani a gyerekkel. Bár a Kolibri féléves kortól ajánlja a csecsemő-előadásokat, főként egy-két évesek érkeznek. Ez azért jó, mert ők már felismerték, hogy van „én” és „te”, képesek elválasztani önmaguktól azt, ami a színpadon történik, ezért jobban leköti őket, amit látnak. Az én kisfiam másfél évesen úgy ülte végig az ölemben a Todát (ez volt az első csecsemő előadás a Kolibriben), hogy nem mocorgott, nagyon koncentrált, egy pillanatra sem zavarta meg az, aki egy kicsit hangoskodott.

De van, akit egyáltalán nem lehet lekötni, aki fel szeretne menni a színpadra, és részt akar venni a játékban.

Nizsai Dániel, Erdős Balázs (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Hogyan kezelitek az ilyen helyzeteket?

ND: Általában a szülő feljön, tehát megússzuk, de ha mégsem, gyengéden visszairányítjuk a babát a nézőtérre, vagy adunk neki egy játékelemet, amit magával vihet, és akkor azzal elbíbelődik.

És a másik véglet, a tizennyolc évesek hogyan fogadják az előadásokat? Őket könnyebb vagy nehezebb megfogni?

ND: Szerintem nehéz lefoglalni a 16–18 éveseket. Dől belőlük az irónia, és bármi történik, rögtön ellenállnak – sokszor erre rá is megy az előadás első tíz perce. De miután meggyőzzük őket, hogy érdemes figyelniük, nagy csendek következnek. Ezek a pillanatok nagyon értékesek.

Az a közönség jelenti a legnagyobb kihívást és izgalmat, amelyik még soha nem látott színházat, és simán beleszól az előadásba.

Hatalmas boldogság, ha utána a srácok odajönnek hozzánk, barátkoznak, megkérdezik, hogy kipróbálhatják-e a hangszereinket, hogy zenélünk-e együtt. Utána lehet, hogy soha többet nem fognak színházba menni, de talán ők is megőrzik magukban a közös élményt.

Balázs, ti hogyan készültök az előadásokra?

EB: A főnök mindig megmondja, mit kell csinálni, milyen mozgás legyen a darabban, és mindenki kap szöveget.

Nizsai Dániel, Erdős Balázs (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Papp Beáta, a Balzatár Színház sajtó- és PR-munkatársa: Balázs elképesztően gyorsan tanul. Mindig övé a leghosszabb szöveg, és körülbelül két olvasásra szóról szóra megjegyzi. Ráadásul fotografikus a memóriája; visszafelé is elmond bármit.

A színészkollégáiddal könnyű vagy nehéz együttműködni?

EB:Nagyon jól tudok velük dolgozni. Vörös Fecó kollégámmal szeretek a legjobban. Őt még színházon kívül ismertem meg, ez régi barátság, és nagyon jól kijövök vele, bár néha az idegeimre megy. (Nevet.) De nem vagyunk mindig együtt, ő az anyukájával él, nekem pedig van saját lakásom.

PB:Ti vagytok a Hacsek–Sajó páros, mondjuk ki, Balázs! (Nevet.)

Ha összejönnek, nagyon gyorsan szét kell ültetni őket, mert mind a kettő nagy dumás, és folyamatosan egymásra licitálnak.

Ráadásul Fecónak is mindent elraktároz az agya, így aztán képesek egy kétoldalas Hofi-lemezt leadni. Amikor unalmasak az utazásaink, csak be kell őket kapcsolni. (Nevet.)

Van a Kolibrinek törzsközönsége?

ND: A közönségünk mindig változik, különböző generációk nőnek fel a Kolibri előadásain, de a színház rengeteg pedagógussal áll kapcsolatban, akik vissza-visszatérnek az újabb csoportjaikkal, osztályaikkal. Bizonyos előadásokat nem lehet levenni a műsorról, mert ők harcolnak értük, és természetesen ezt nem bánja a közönségszervezés.

DSC 0844 (Fotó/Forrás: SzkarossSzkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Minden előadáshoz kapcsolódik pedagógiai program?

ND:A tíz év fölöttiek előadásaihoz minden esetben tartozik foglalkozás, amelyben a színészek is közreműködnek. A színház drámapedagógus csapata Gyevi Bíró Eszter vezetésével évente több mint háromszáz alkalmat tart és kijár iskolákba is. A tíz év alattiak számára inkább úgynevezett olvasófoglalkozások vannak. A gyerekek első színházi élményeit Hajsz Andrea segíti feldolgozni. Kérdéseket tesz föl nekik, megbeszélik, hogy mit láttak, együtt keresik az összefüggéseket.

A közönség nagyon szereti a Baltazár Színházat. Ezt ti is érzitek?

EB: Igen, nagyon jó dolog, hogyha valahová elmegyünk szerepelni, akkor megnéznek bennünket. Nem az a lényeg, hogy telt ház legyen, hanem az, hogy ne üres székeknek játsszunk.

Amikor játszol, érzékeled, hogy a közönség mennyire figyel?

EB: Fél füllel hallom a reakciókat, de nem figyelek oda, mert akkor kiesnék a szerepemből. Olyankor nem foglalkozom a külvilággal, de

mielőtt elkezdődne az előadás, a függöny mögött hallom, amikor jönnek be a nézőtérre, és onnan tudom, hogy mennyien vannak.

Amikor tetszik nekik az előadás, az főnyeremény.

Nizsai Dániel, Erdős Balázs (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

PB: Minden darabnál van egy olyan rész, amikor kiderül, hogy az előadás mennyire ragadja magával a közönséget. Van olyan, hogy ha elkapták az első poént, közbe is tapsolnak. De az is előfordul, hogy a megilletődöttségtől nem mernek kacagni. Előadás után szoktam beszélgetni a nézőkkel, és sokszor mondják, hogy nagyon tetszett nekik, nagyon szeretnek minket, de nem mertek nevetni. Olyankor

hiába van telt ház, mert ha néma a közönség, a színészek nem kapnak visszajelzést.

Nagyon sok olyan programunk van, amivel iskolákba megyünk, illetve körbejártuk már az összes fiatalkorúak börtönét. A szeretetszínház, az a fajta pozitív gondolkodás, ami a Baltazárból árad, ott is nagyon erősen hatott.

EB: Mindenkit nyílt szívvel fogadunk.

Vannak rajongóid, akik megvárnak előadás után, és aláírást kérnek tőled?

EB: Volt olyan előadás, ami után odajöttek gratulálni. Beszélgetni nem nagyon volt idő, épphogy csak egy-két mondatot váltottunk, de az aláírás belefért. Nem számítottam rá, de amikor kérdezték, hogy adnék-e autogramot, mondtam, hogy természetesen adok.

Nizsai Dániel, Erdős Balázs (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Dani, a Helló, náci!- val sok helyen jártatok. Melyik volt a legemlékezetesebb előadás?

ND: Nyírbátorhoz kötődik. Az egyik tanár viccelődve azt mondta: lehet, hogy kéne mellém egy testőr. Ugyanis

én játszom a náci fiút, a fiatalok pedig azonosítottak a szerepemmel és végig ellenségesen viselkedtek velem, még az előadás után, a foglalkozáson is.

De aztán végül megértették, hogy amit láttak, az nem a valóság, és akkor már könnyedebben, barátságosabban viszonyultak hozzám.

Ezek szerint a színházi szempontból szűz közönség úgy reagál, mint annak idején az első mozinézők: amikor látták a vásznon, hogy jön a vonat, elfutottak előle.

ND: Bizonyos szempontból hasonlóan reagálnak, igen, csak ők éppen azt gondolják, hogy filmet látnak. Amikor beszélgetünk, sokszor úgy fogalmaznak, hogy a filmben ez vagy az történt. Tehát ők moziznak és közben dumálnak, könyörtelenül kommentálnak, főleg akkor, amikor az osztálytermükbe megyünk, ahol otthon érzik magukat.

Balázs, Müller Péter Sziámival, a Pa-Dö-Dövel, Zoránnal, Hobóval és a többi nagy sztárral jó együtt dolgozni?

EB: Hobót láttam korábban a Hobo Blues Band-ben, és nagyon jó arc, Sziámit meg 94-ben láttam először a tévében, akkor voltam 19 éves. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy személyesen is meg fogom ismerni őket, kollégák leszünk, és együtt fogunk dolgozni. Nagyon kedvesek. Zorán is és a többiek is mind barátságosak. Szegény Cipővel, Isten nyugosztalja, még viccelődtem is: amikor bejött a Nyitott Műhelybe, és szóltak a kollégáim, hogy itt a Cipő, akkor mondtam, hogy nem: az a lábamon van. (Nevet.)

PB: Három éve, amikor az egyik helyről a másikra költöztünk, és éppen nem volt hol órákat tartanunk, Müller Péter Sziámi kitalálta, hogy legyen a Nyitott Műhelyben egy dalíró csapat. Minden hétre beszervezett egy-egy embert, 21 nagy sztárral zajlottak az órák, ahol közösen írták a dalokat. Ezekből lett egy CD, amin Balázs volt a vokalisták vezetője. Ha nem színész lett volna, akkor előbb-utóbb felfedezték volna mint énekest. A CD dalaival adtunk egy nagy koncertet a Müpában, amit próbálunk feléleszteni, mert annyira jó. Az idén is volt ebből három-négy fellépésünk, és szervezzük a többit. Darvas Ferenc, Kecskés Karina és Sziámi az állandó alkotó, és hozzájuk csatlakozik mindig valaki, aki éppen ráért a művész barátok közül.

Balázs hangjára építenek. Abszolút hallása van.

Gondolom, a Baltazár-csapatból te vagy a lányok kedvence.

EB: Nem tudom. Kilenc év után most lett vége a házasságomnak, úgyhogy közlöm: facér vagyok, jöhetnek a csajok! (Nevet.)

Nizsai Dániel, Erdős Balázs (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Mivel készültök a Színházak Éjszakájára?

PB: Most laktuk be annyira az óbudai színházunkat, hogy csatlakozni tudtunk a Színházak Éjszakájához. Kora délutántól késő délutánig lesznek programok. Lesz egy mesejátékunk, ami kimondottan gyerekeknek való, utána tárlatvezetést tartunk; az egyik színészünk zseniálisan fest, idegenvezetővel végig lehet menni a színházon, és meg lehet tekinteni a kiállítását. Lesz arcfestés, illetve lesz egy nyilvános próbánk. Egy Örkény-darab bemutatójára készülnek a színészeink, Kováts Kriszta rendezni, és most bele lehet nézni a próbába.

ND: Alexics Ritával, Fehér Dániellel, Ruszina Szabolccsal és Végvári Eszterrel dolgoztuk ki a programot. Azt reméljük, hogy a Színházak Éjszakájára már elkészül az új nézőtér, és akkor a Jókai téri nagyszínházban és az Andrássy úti Kolibri Fészekben is vendégül láthatjuk a családokat, az érdeklődőket. Tartunk majd nyílt próbát, kulisszajárást, vetélkedőt, kézműves foglalkozást, bevezetőt a drámajátékokba és színészdiplomát is lehet nálunk szerezni mindössze öt perc alatt! Eljátsszuk az egyik gyerekelőadásunkat, az este végén pedig egy show műsorral várunk mindenkit: olyan személyes történeteket osztunk meg, amiket eddig csak a Kolibri folyosói hallhattak, és zenélni fogunk. Ugyanis

három évvel ezelőtt, egy produkció miatt a fél társulat elkezdett fúvóshangszereken tanulni, azóta van egy big bandünk,

és a Színházak Éjszakáján a legjobb számainkból válogatunk.

forrás: Színházak Éjszakája