Az elmúlt évad kellemes meglepetése volt találkozni veled az Örkény évadzáró előadásában, A nemzet özvegyében. Hogyan fogadtad a színház megkeresését?

Csodálatos, hogy felkértek a szerepre. Nagyra tartom az Örkényt, Mácsait, a művészeket. A műsorpolitikájuk is nagyon rendben van. Az előadás rendezője, Kelemen Kristóf hívott fel, a Bartók Béla út egyik cukrászdájában találkoztunk először. A szemközti házban laktunk, itt jártam általános iskolába 1956 szeptemberéig, amikor elköltöztünk a Ménesi útra. Elöntöttek a gyerekkori emlékek – szentimentális lélek vagyok. Az előadásban nem a forradalom feldolgozása, a politikai aspektusok érdekeltek, számomra színészileg volt végtelenül izgalmas munka. Fantasztikus volt ebben a csapatban dolgozni.

Izgalmas nézőpont, hogy egy fiatal rendező hogyan néz vissza ’56-ra, amit női sorsokon keresztül ábrázol. Ez a női narratíva milyen pluszt adott?

Érdekes volt ebből a szemszögből végiggondolni az eseményeket.

Amikor jött a Covid, féltem visszamenni Kaposvárra, pedig szerettem ott lenni. Ezért is volt lélegzetvétel A nemzet özvegye előadás. Három karaktert formálok meg benne. Egy anyát, akinek a fiát ’56-ban akasztották fel, de igazából nincs kimondva, hogy a forradalommal összefüggésben, vagy mert köztörvényes bűnöző volt. A temetőben találkozik a Für Anikó alakította „nemzet özvegyével” – de az ő esetében sem egyértelmű, hogy kitalált személyről van-e szó, leginkább Nagy Imre özvegyével azonosítják a nézők. Bár az összes karakter „hajaz” valós személyekre, rengeteg a fikció. Az anya karaktere különösen a szívemhez nőtt.

Voith Ági (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

A másik szerepemben egy dalt éneklek, ami – mint megtudtam – a nyolcvanas évek nagy slágere volt, mégsem ismertem, Elmúlik a címe. Amikor először meghallottam, megrettentem, hogy ezt a se füle, se farka dalt kell énekelnem, de végül beleszerettem. Végül egy kommunista elvtárs feleségét is játszom, ami nagyon távol áll tőlem, de a figura rendkívül érdekes. A pályám során ehhez hasonló karakterszerepeket ritkán játszottam. Nagyon nehéz jól megformálni az epizódszerepeket, mert néhány percbe kell sűríteni a figurát. A főszerepeknél van lehetőség a korrigálásra, mert végig színen vagy, de ennél, ha nem tudod megfogni a nézőt, akkor elszáll a pillanat. Csodálom Kristófot, hogy fiatal kora ellenére milyen nagyszerűen nyúlt a témához. A női szemszög – hat nő van a darabban – azért is remek, mert ma már kevés jó női szerep adódik a színházakban. Kérdeztem is tőle, miért gondolt pont rám, mert nem szoktam szerepekért telefonálgatni, felajánlani magamat, a mi generációnk nem így nevelkedett. Azt válaszolta, Zsótér Sándor Brecht-rendezésében látott a Nemzetiben, így jutottam eszébe.

Ez A gömbfejűek és csúcsfejűek előadás volt. Erős darab, ma meg különös akusztikája lenne a történetnek kettéosztott országról, a válság okozta háborúról…

Ez valóban így van, de én mindig a színész szemszögéből nézem az egészet, hogy alkotóként mit kezdek a darabbal, a rendezéssel. Megtisztelve éreztem magam. Nem vagyok már karon ülő, de a lelkemben gyerek maradtam, csodálattal néztem Zsótérra. Nagyon meg akartam neki felelni. Megérintett, hogy ott játszhatok a Nemzetiben, amelyik színházban egykor édesanyám, Mészáros Ági is színpadra lépett.

Abban az időben az ország legkiválóbb színészei kerülhettek csak a Nemzetibe. De nézd meg, hány színész van ma a Nemzetiben. Nem az a keserűség, hogy eljöttem onnan, hanem maga a Nemzeti. Ez már nem az, amit egykor jelentett, hanem valami hatalmas kultúrközpont.

Voith Ági (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Mészáros Ági fénye megnehezítette a pályádat? Meg kellett küzdened ezzel?

Soha nem akartam magam hozzá hasonlítani. Lehetetlen is lett volna. Csodálatos ember volt, de én külön tudtam választani a színészt és az anyát. Egész más karakter voltam már a pályám elején is: vagány, lezser. Az apám katonatiszt volt, zongoraművésznek nevelt, megőrültem, hogy állandóan gyakorolnom kellett. Boldog voltam, hogy színészként szabadon élhettem.

A drámai karakter benned is megvolt, ikonikus szerepeid is voltak.

Voltak, de szerencsére soha nem hasonlítgattak minket össze. Édesanyám féltett a színészi pályától. Így, utólag visszanézve nem biztos, hogy újra színész lennék. Láttam nála, milyen volt az utolsó húsz éve. Iszonyatos.

Alólad is húzták ki?

Sokszor, de én nem voltam királynő.

Voith Ági (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Zsótér Mindent a kertbe! rendezésében is játszottál Miskolcon. Megérintett, hogy korábban Mrs. Toothe szerepét Mészáros Ági is játszotta?

Azt is hittem, így jutottam az eszébe, hiszen édesanyám egykor ezt a Katonában alakította, de Zsótér nem tudott erről. Az nem befolyásolt, hogy ő is játszotta, nagyon mások most a körülmények, a kor. Nagyképűen Judy Garlandhoz és Liza Minnellihez hasonlítottam magunkat. Ők is anya-lánya – két nagyon más karakter.

Úgy tudom, te is eljátszhattad volna a Kabaré főszerepét.

Kazimír Károly, aki nagyon szeretett, a könyvből akarta megcsinálni a színpadi változatát a Kabarénak. Csodálatos gondolat volt, de visszautasítottam, mert úgy éreztem, soha nem lennék olyan jó, mint Liza Minnelli. Ilyen hülye is csak én lehetek, bánom is.

Ilyen volt a József Attila Színház közel húsz éve? Alakulhatott volna máshogy a pályád, ha nem ragadsz ott?

Abszolút.

Kényelemből, a váltástól való félelemből maradtál?

Bodrogi Gyula huszonegy évesen lett a partnerem a József Attilában. Azt hiszem, hozzá ragaszkodtam. Pedig addigra már szétmentünk. Nincs más rokonom. Hála Isten, van egy nagyszerű fiam és két tüneményes unokám. Azt hiszem, részben Gyula miatt maradtam ott. Meg a lustaságom. Pedig lett volna okom eljönni. Berényi Gábor főrendezősége idején eléggé elkaszáltak, hat évig szinte semmilyen szerepem nem volt, azok is nagyon vacakok. Később megszeretett Berényi, de akkor már késő volt.

Voith Ági (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Fodor Imre igazgatósága alatt még rengeteg nagy szereped volt. Utána jött a csönd.

Fodor csodálatos volt, a nagy berobbanásom A kaktusz virága előadás volt. De hogy mitől jött aztán a csend?

Túl nagy sikered lett?

Talán igen, meg akkor sokat filmeztem is. Majd jött a roló. Biztos, hogy én is hibás vagyok, csináltam egy-két magatartási hibát. De keményen benne volt az anyám „bűne” is az ’56-os szerepvállalása miatt. (A forradalom leverése után Mészáros Ági a kultúrpolitika kegyvesztettje lett a rádióban elhangzott kiállása miatt – a Szerk.)

A kaktusz virágával könyveltek el téged zenés-táncos színészként?

Azt a szerepet olyan komolyan vettem, mintha a Lady Macbethet játszottam volna. De persze, emiatt jöttek egymás után a zenés szerepek. Habkönnyű darabokat játszottunk. Hiába szerettem volna annyira eljátszani például Shaw Caesar és Cleopatrájának főszerepét, ami nagyon nekem való lett volna. Ebből kevesebb jutott. Ehelyett szovjet és NDK-s „musz”-darabokat mutattunk be.

Lázadó alkat vagy. Soha nem csaptál oda?

Körül kellett volna néznem más színházakban, és elmenni. Nem hívtak, de nem is adtam soha jelét, hogy váltanék.

Várkonyi osztályába jártál a Főiskolán. Sokan kerültek utána a Vígszínházba. Téged nem hívtak?

Hosszú történet, ha egyszer megírom a könyvem, benne lesz. Én voltam a hibás, szörnyű csaj voltam. A salemi boszorkányok Abigéljét – óriási szerep – játszottam negyedévesként. De akkor a bulizással voltam inkább elfoglalva, élveztem a szabadságom, nem jártam rendesen próbára. A Várkonyinál! De talán politikai felhangja is lehetett, hogy végül a „száműzöttek színházába”, a József Attilába kerültem. Elképesztő csapat volt, Kállay Ilona, Szemes Mari, Szerencsi Éva, Darvas Iván. Margitai Ági, aki az egyik legjobb barátnőm volt, úgy hiányzik minden nap!

Voith Ági (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Fegyelmezett színész vagy?

Most már nagyon. Muszáj, nem lehet másképp, csak azzal foglalkozom, ami a szerepem, minden mást kizárok. De katona nem vagyok.

A kilencvenes években szabadúszóvá válni bátorság volt, vagy annyira elkeseredett voltál, hogy beleugrottál ebbe?

Nem volt ez bátorság. Gyávaság volt! Nem a semmibe ugrottam, hívott Kazimír a Tháliába. Tíz szép évem volt ott, a tenyerén hordott.

A nemzet özvegye című előadásodról azt mondtad, levegővétel volt.  

Tökéletesen ezt éreztem, pontosan így van.

Később kaptad meg a lehetőséget, mint ahogy jó lett volna?

Lehet, de már nem fáj, túl vagyok rajta. Mindig magamba fojtottam ezeket a dolgokat. Nem beszéltem róluk. Véletlen az is, ahogy most Kelemen Kristóf kirántott ebből a nihilből. Sok fájdalmam van, de nem szeretek ezekről beszélni. Érzek azért sok szeretetet is, ez az, amitől nem bánom az életemet.