Az elmúlt napokban Jordán Tamást ünnepelte szinte a teljes hazai művészeti szcéna. A színházalapító színész-rendező 1943. január 15-én született, így most töltötte be a 80-at. A jeles alkalom apropóján színházi bemutatóval is előállt: a Rózsavölgyi Szalonban mutatták be a Bálint+Jordán=160 című előadást, amelyben partnere régi gyerekkori barátja és pályatársa, a szintén idén 80 éves Bálint András.
Kapcsolódó
Ami százhatvan évbe belefér
Bálint András és Jordán Tamás néhány hónap különbséggel egyszerre tölti be a nyolcvanadik életévét. A Rózsavölgyi Szalon egy bemutatóval ünnepli meg ezt a dupla jubileumot.
Az alábbiakban Valló Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező köszöntő sorait közöljük, amelyet Jordán Tamás osztott meg közösségi felületén:
Vannak bizonyos fogalmak, amelyeket a magára valamit is adó magyar értelmiségi egyáltalán nem ért, és ezért nem is használ. Ilyenek például az életigenlés, a derű, a remény, a bizakodás.
Ezzel minden itt élő, jóérzésű, kicsit is tanult ember tisztában van, és szinte mindenki tartja is magát ehhez az évezredes tudáshoz, de van egy kivétel, a Jordán. Ő derűs, ő bizakodó, ő folyamatosan vár valamit ettől a kurva élettől. Fogalmunk sincs, hogy mit, de várja. És nyolcvan éve várja, míg más normális nem várja egy percet sem, mert ismeri az itteni circumstanciákat.
Mi lehet ennek a különös jelenségnek a titka?
Valló Péter (Fotó/Forrás: Éder Vera / Rózsavölgyi Szalon)
Nyilván már ott kezdődött, hogy Jordánban volt, és azóta is van egy nagy adag exhibíció. Hiszen enélkül épeszű ember nem cseréli föl a geodézia megnyugtató magányát és csendjét a színház zűrzavaros, hangoskodó tömegességére. Biztos volt és van benne az önfeltárásnak valami kényszere. Hogy én, én, én, én. Ezeket persze megértem, ezek az amúgy szörnyű pszichikai defektusok rendben is lennének, de miért nem mély depresszióban jönnek elő, magyarosan, ahogy kell? Miért nem köldöknézősen, tökönszúrósan?
Minek ez a folyamatos nagy jókedv, ez a mosoly?
Megmondom becsülettel, kicsit pironkodva, hogy ellenkezvén az ép elmével, nekem ez tetszik, és valamitől mindig is tetszett. Sóvárogva néztem, mint szigetlakó kőkorszaki bennszülött a fölötte elhúzó repülőgépet. Biztosan valami isteni, valami nem e világról való.
Jordán Tamás Törőcsik Mari emlékestjén (Fotó/Forrás: Schumy Csaba /Nemzeti Színház)
Sajnos én nem tudom megérinteni, átélni ezt a csodát, nem is fogom átélni soha, de én nem is tudok színházat alapítani a semmiből, nem is tudok évekig vezetni vezethetetlen szervezeteket, nem bírok összehozni összehozhatatlan dolgokat – egyszóval semmit nem tudok véghezvinni abból, amit a Jordán véghezvitt.
Valószínűleg ez az oly’ különös, pozitív életszemlélet a titka. De ezen, hála Istennek, nem kell túl sokat morfondírozni, mert
nagyon ritka errefelé. Mint a fehér holló! Mint a Jordán!
Így aztán, csak mint a már előbb említett bennszülött, értetlenül és csodálattal nézem, ahogy elhúz mindnyájunk feje felett. Már nyolcvan éve itt röpköd. És kívánom, hogy még nagyon sokáig lássuk ahogy húzza a kondenzcsíkot.
Valló Péter
(Szerkesztés, kiemelések: Fidelio)
Fejléckép: Jordán Tamás (fotó: Gordon Eszter / Rózsavölgyi Szalon)
hírlevél
