A Szabadkai Népszínház magyar tagozatának játszóhelyén, a Jadran színpadon Sós Beáta díszlettervező tekintélyes, kő hatású, magas falat építtetett, három boltíves kapunyilással. El lehetne játszani ebben a fóliafüggönnyel keretezett díszletben akár a Hamletet is, de a Sebestyén Aba rendezte Három nővérhez készült. A baloldali falrész magasában homok folyik ki egy lyukon; mind nagyobb homokdűne alakul ki alatta. Ezen a dombon ülve gubbaszt a szemüveges Andrej, vagyis Pálfi Ervin, mialatt a közönség elfoglalja helyét a nézőtéren.

A kezdéskor a színész feláll, kimegy a színpadról és behozza Andrej hegedűjét, ami esetünkben akkora, hogy nagybőgő. Pálfi Ervin elektromos vezetéket szerel a hangszerre, összeköti egy looperrel, majd zenélni kezd, egyre gazdagabban. Ilyenformán ő adja meg a hangot, a ritmust, a kíséretet. A három boltíves kapun belép a három nővér. Kisvártatva három szólamban éneklik, halványan önironikus elvágyódással, hogy „Moszkva, Moszkva, Moszkva”. Cári Tibor zenéje meghatározó eleme az előadásnak, de nem olyanformán, hogy a „zenésség” kedvéért ráerőltették volna a darabra. Hanem úgy, hogy a muzsika, a zenélés része a család és a társaság életének.

Támad is kedvük. Hovatovább nekünk is, akik szíven ütött nézői leszünk vajdasági színészek és erdélyi rendező találkozásának Csehovval.

A Három nővér című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Igor Preradović / Szabadkai Népszínház)

A homok ugyancsak fontos tényező. Az a meredek, vízesésszerű homokzuhatag a falon az első pillanattól az utolsóig arra emlékeztet, hogy kifolyik az idő a kezünkből. Nem is fogalmazhatnánk ezt meg pontosabban, mint ahogy Csebutikin magyarázza, miért nem nősült meg: „mert az élet elsuhant, mint a villám”. Csernik Árpád Csebutikinja roppant erőteljes figura. Amikor egy szál gatyában, tömör hassal betámolyog részegen – s belefulladna egy kacsaúsztató jellegű, vizes gödörbe, ha a lányok ki nem mentenék –, akkor különösen súlyosnak látszik a veszteség, hogy ez az ember is elpazarolta az életét. (Annyiból talán nem egészen tékozolta el, hogy elképzelhető: valójában ő Irina apja.)

Talán nem udvarias eljárás a nővérek helyett Csernik Árpád Csebutikinjával kezdeni a szereplők dicséretét, de ez is jelzi, hogy ebben a produkcióban minden figura megkapja és betölti a maga funkcióját, érzékelteti a motivációit, ellentmondásos érzéseit, megéli helyzetét és bevégzi sorsát. A marosvásárhelyi vendégrendező tudta, mit bízhat a színészekre: sokat. Mindent. Mindent is.

A Három nővér című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Igor Preradović / Szabadkai Népszínház)

Ez a helsingőrien ridegnek látszó vár egy katonaember, Prozorov tábornok szolgálati és szálláshelye volt, ahol nevelte, taníttatta a fiát és a lányait. A gyerekek talán utált kényszernek tekintették, hogy itt kell élniük, és ez a belső ellenállás a szokottnál erősebben fűzhette össze őket. Láthatóan kötődnek egymáshoz. Pálfi Ervin Andreje és Béres Márta Másája a kölyökkori cinkosságból maradt meghittséggel ülnek össze a zongoránál, vagy szívják egymás kezéből a cigarettát. Kalmár Zsuzsa velejéig jó Olgája szinte anyai gondoskodással veszi körül a húgait. De még neki is akad olyan pillanata, amikor szinte árulással felérő módon elengedi magát, mivel élnek benne női vágyak. Akárhogy is, igazgatónő lett, kijutott ebből a boldogtalan házból, s

Amúgy Hatházi Rebeka jelmeztervező huncutul rácsatlakozott a zöldre mint vezérszínre. A zöld ezer árnyalatával játszik mindenféle öltözéken és tárgyon: gombon, tortán, cipőn, Irina szalagján, bakakocsipléden, párnán. Még a homokóra is zöld. Ennyi zöld között az Andrejt férjül vevő Natasa zöld öve úgy hat, mintha a befurakodás rafinált eszköze lenne. Magyar Zsófia Natasája szőke, puhának látszó, ám roppant határozott. A második felvonásban, rátalálván a zongora alatt olvasó és nassoló férjére, még mintha elnéző gyengédség lenne benne. De amikor a farsangi buli nekihevült, állatmaszkos társaságát hazazavarja – Dedovity-Tomity Dina Irinája nyusziálarcot, Hajdú Tamás Szoljonija krokodilálarcot visel –, akkor már látszik, hogy demonstratív pedagógiai eszközökkel szoktatja Andrejt az utasításai végrehajtására.

A Három nővér című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Igor Preradović / Szabadkai Népszínház)

Az előadás némi nyugtalanságot kelthet a nézőben a tekintetben, hogy vajon miből tartják fent ezt a házat? Az eladósodott Andrej jövedelme nyilván nem számottevő. A felesége viszont gazdagnak tudja és mondja magát. Lehetséges, hogy Natasa szeretője, Protapopov polgármester finanszíroz itt mindent. Talán védi, védeti is a nőjét: amikor a kifacsart Andrej már-már tettlegességre ragadtatja magát, akkor a fiatal, sérült Ferapont szolga (Budinčević Krisztián) löki el a férjet az asszonytól.

Mezei Zoltán jókiállású, vonzóan őszülő Versinyin ezredesének érkezése a vihorászó kislányokat hívja elő a nővérekből. Felsorakoznak, s meg is szeppennek, amikor a férfi – Andrej képkeretével a feje körül – megrója őket az elégedetlenségükért. Béres Márta Másájának unalomból fakadó nyitottságáról, érzelmi kikívánkozásáról már az öltözéke is árulkodik: elölről nézve zárt nyakú, hosszú ujjú fekete ruhát visel, hátulról viszont meglepő kivágás fedi fel a meztelen hátát. Mása és Versinyin egymásra találása már a névnapi vacsoraasztal mellett eldől, tétova pillantások, óvatos-óvatlan közelkerülések közepette. Nem is tudni, melyikük érzi kínosabbnak Mása férjét, Baráth Attila nyüzüge Kuliginját, aki majd vízilóálarcot vesz fel farsangkor.

A Három nővér című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Igor Preradović / Szabadkai Népszínház)

Mása jókora hangszert kap fel néha, egy tubát, és időnként teli tüdőből fújja. Amikor végül el kell válnia Versinyintől, akkor is a tuba van vele. Az ezredes kiveszi a kezéből, s közben halkan, villámlón mondja: Engedj el! Engedj el! Pedig Mása meg sem mozdul és nincs egy szava sem.

Noha semmi nem olyan, mint amilyennek elképzelte. Mezei Zoltán hibátlanul ábrázolja ezt a fajta nyílt sisakos férfit, akinek a lelke mélyéről tör elő a pozőr.

Dedovity-Tomity Dina fehér tüllruhás Irinája elragadó bakfis; az arcán ott látható az egészen fiatal lányok őszinte kíváncsisága, undora, durca, öröme, reménye és reményvesztettsége. Hajdú Tamás szálkás Szoljoniját még felpofozza, amikor a szerelmével üldözi őt, ám Kovács Nemes Andor értékesgyanús Tuzenbachának érzéseihez és igényeihez már nincs idege, türelme, gusztusa. Pálfi Ervin Andreje néma, súlytalan tanú. A tűzvész éjszakáján a boltív alatt settenkedik, így hát hallja ő is Mása vallomását a titkos Versinyin-liezonról. Majd amikor ő mondja el a magáét, akkor a lányoknak a fivérüket is ki kell menteniük, nehogy belefojtsa magát a színre került, nagyméretű fóliákba. (A nővérek egy felvonással korábban már lerántották a falakról a fóliákat. Ekkor vörös fénybe borult a háttér – lehet, hogy már melegített a tűzvész.) Andrej a végén a babakocsiban fekvő gyerekét úgy sétáltatja és eteti, hogy végül a saját szájában köt ki a kiskanál a falattal. Bár Pálfi Ervinnek így is sokat kell még dolgoznia azon, hogy Andrej elhízzon.

A Három nővér című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Igor Preradović / Szabadkai Népszínház)

Az utolsó képet elmesélem, azoknak, akik nem fogják látni ezt a gazdagon telített, pontosan intonált előadást. Andrej mikrofonállványokat hoz be. A nővérek felsorakoznak a rivaldánál, és különböző nyelveken harsogják a befejező, biztató „Élni fogunk” szöveget. Közben mögöttük virágok hullanak a színre, hegyes végűek, egyesével. Amelyik jól esik, az hetykén virulva beleáll a színpad deszkájába. Amelyik nem jól, az elfekszik, akár egy koporsón vagy egy síron. Élni fognak és meghalni. Ahogy mi mindannyian.

Az előadás szeptember 4-én a Városmajori Színházi Szemle programjában szerepel. Bővebb információ itt! >>>