Színház

Nem ért egyet a tanév elhalasztásával az SZFE alapítványi kuratóriuma

2020.09.07. 08:55
Ajánlom
Upor László, az SZFE távozó rektorhelyettese a vasárnapi szolidaritási kiálláson jelentette be, hogy elhalasztja az egyetemen a tanév megkezdését és meghosszabbítja a beiratkozás határidejét.

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Upor László nem értesítette a kuratóriumot a tanév kezdetének elhalasztásáról. „A döntéssel nem értünk egyet, és arra kérjük rektorhelyettes urat, hogy indokolja a döntését és tájékoztasson minket annak jogi megalapozottságáról” – írta a kuratórium.

Emlékeztetnek arra, hogy az egyetemi oktatás megszervezése, lebonyolítása az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége. "A vitáink nem írhatják felül az oktatás folyamatosságának elsőbbségét. Arra kérjük rektorhelyettes urat és vezetőtársait, hogy ne meneküljenek a felelősségük elől és biztosítsák az oktatást az egyetemen” – olvasható a közleményben.

„Ismételten, sokadszor megerősítjük, hogy az SZFE minden tanára folytathatja a munkáját, vezetheti az osztályát, a kuratórium semmilyen módon nem tud, nem akar és nem is fog beleszólni egyetlen oktató munkájának tartalmába sem. Arra kérjük az SZFE hallgatóit, hogy készüljenek az oktatás megkezdésére és – miközben a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartjuk jogaikat a demonstrációra, a véleményük kinyilatkoztatására – vigyázzanak egymásra és tartsák be az egészségügyi szabályokat!" - közölte a kuratórium.

MTI_MonusMarton_szfe2-091457.jpg

A kézről kézre adott charta az SZFE és a Parlament közé szervezett élőláncon 2020. szeptember 6-án (Fotó/Forrás: MTI / Mónus Márton)

Upor László rektorhelyettes az SZFE Hallgatói Önkormányzata által szervezett vasárnap délutáni demonstráción közölte, hogy egy héttel elhalasztják a tanév megkezdését, a beiratkozás határidejét pedig szeptember 13-ig meghosszabbítják.

A vasárnapi eseményen a résztvevők élőlánccal tiltakoztak az SZFE autonómiájának elveszítése ellen. Ennek jegyében kézről kézre adták azt a chartát, amelyet az egyetem szenátusa írt. A Charta Universitasban rögzítették azokat az alapelveket, amelyek mentén el tudnák képzelni az együttműködést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

Az SZFE Vas utcai épületétől indult élőlánc érintette a Szentkirályi utcát, az ELTE BTK Múzeum körúti, a Corvinus Egyetem Fővám téri épületét, valamint a Magyar Tudományos Akadémia székházát is a lezárt pesti alsó rakparton. A chartát a Kossuth téren állók között is stafétaszerűen körbeadták, a hallgatók képviselője felolvasta, majd a dokumentumot a Parlament főbejáratánál lévő oroszlánszobor talapzatára tették, a másik oldalon pedig kifüggesztették. 

A hallgatók képviselője úgy fogalmazott, hogy amíg a minisztérium a tarthatatlan helyzetet nem számolja fel, a tanév nem kezdődhet el. Mint mondta, hétfőn a tanévnyitó helyett összegyetemi fórumot tartanak.

IMG_20200906_175446-084821.jpg

Szimpatizánsok a Parlament előtt az SZFE HÖK által szervezett élőláncon 2020. szeptember 6-án (Fotó/Forrás: Fidelio)

A kuratórium később azzal egészítette ki korábbi közleményét, hogy a rektorhelyettes tanévkezdést elhalasztó döntése "a jelen helyzetben sajnos igazolja a fenntartó korábban kifejezett azon félelmeit, hogy

az egyetem már lemondott, de szeptember végéig minden jogkört gyakorló vezetése nem tudja vagy nem kívánja az egyetemi oktatás rendben történő megszervezését és lebonyolítását,

ami az egyetem vezetőinek alapvető feladata és felelőssége lenne". A fenntartó határozott álláspontja, hogy a vitákat a jogszerűség medrében kell tartani és az egyeztetéseknek már régóta helye lenne a tárgyalóasztalnál, ehhez azonban mindkét félnek el kell fogadnia a jogszabályi és alkotmányos kereteket. Erre a kuratórium továbbra is nyitott, de ezek nem írhatják felül az oktatás folyamatosságának elsőbbségét és nem lehet az érdekérvényesítés eszközeivel az egyetem működését alapjaiban veszélyeztetni. Az erre irányuló törekvések és akciók ellentétesek a jogszabályokban és az egyetem alapdokumentumaiban meghatározott legitim célokkal és kötelességeinkkel – közölték.

A kuratórium hangsúlyozza, hogy minden ellentétes híreszteléssel szemben az SZFE alapdokumentumai nem változtatták meg az SZFE szervezetét, oktatási és képzési rendjét, az ehhez kapcsolódó felelősséget és jogköröket. Továbbá sem az alapító okirat, sem a szervezeti és működési szabályzat nem írta felül az Alaptörvényben és a jogszabályban meghatározott autonómiát, beleértve a szenátusi és fenntartói jogkörök jogszabályban garantált elhatárolását.

„A kinyilatkoztatásszerű vélemények és politikai szólamok helyett a közös munkának és párbeszédnek van helye. Továbbá az alapítvány szándéka egyértelmű: az egyetem minden tanára folytathatja a munkáját változatlan feltételekkel, vezetheti az osztályát, megtarthatja kurzusait és a kuratórium semmilyen módon nem tud, nem akar és nem is fog beleszólni egyetlen oktató munkájának tartalmába sem. Végezetül azt is világosan kell látni, hogy az alapítvány a jelenlegi vezetés legitimitását sosem kérdőjelezte meg és jogosan elvárja, hogy feladatait lássa el” – közölte a kuratórium.

MTI_MonusMarton_szfe1-091456.jpg

Résztvevők az SZFE Szentkirályi utcai épületénél az SZFE és a Parlament között szervezett élőláncon 2020. szeptember 6-án (Fotó/Forrás: MTI / Mónus Márton)

Upor László augusztus 31-én jelentette be, hogy másnapi hatállyal lemond az Egyetem vezetése és szenátusa, mivel az intézmény fenntartását átvevő alapítvány „minden alapvető jogkörétől megfosztotta” őket. Az Egyetem hallgatóinak egy nagyobb csoportja szeptember 1-jére virradóan elfoglalta és elbarikádozta az egyetem Vas utcai épületét, amelyet azóta is tart. Követeléseiket 13 pontban fogalmazták meg, amelyek között a kuratórium lemondása és az egyetemi autonómia visszaállítása is szerepel.

„Pontosan tudom, hogy miben vagyok benne” - Rátóti Zoltán válaszlevele Alföldi Róbertnek

Kapcsolódó

„Pontosan tudom, hogy miben vagyok benne” - Rátóti Zoltán válaszlevele Alföldi Róbertnek

Rátóti Zoltán nyílt levélben reagált Alföldi Róbert korábbi írására.

Közös énekléssel fejezték ki támogatásukat a zeneakadémisták a Színmű előtt

Közös énekléssel fejezték ki támogatásukat a zeneakadémisták a Színmű előtt

Mintegy száz-százhúsz fiatal zenész muzsikált közösen a Színművészeti Vas utcai épülete előtt pénteken délután, támogatva az egyetemfoglaló diákokat. Zömében huszonévesek, a Zeneakadémia egykori vagy jelenlegi tanulói.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.