„Nem kell elfogadni, ami nem tetszik” – beszélgetés Az üvegbura alkotóival

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen hagyomány volt, hogy fiatal színészek monodrámát készítsenek. „Ilyenkor nem a partnerre való figyelem működteti a játékot, hanem minden egyéb, amit egymagad teremtesz” – mondja Koós Boglárka. – „Tárnoki Márk osztályfőnököm javasolta Az üvegburát alapanyagként. Ismertem a regényt, és azt gondoltam, hogy tényleg érdemes vele foglalkozni. Egy fiatal egyetemista lány önmagával való küzdelmeiről szól. Amikor először találkoztam vele, nagyon közel éreztem magamhoz a főszereplő, Esther szorongásait, útkeresését. Az első, sikertelen színész felvételim után a Nemes Nagy Ágnes Színészképzésben kezdtem tanulni. Egész éjjel olvastam, és reggel, amikor mentem az iskolába – szörnyű hideg volt –, az utcán észrevettem az árnyékok között egy napsütötte sávot. A többiek már gyülekeztek a sarkon, és én ott, abban a napos sávban megálltam befejezni azt a néhány oldalt, ami hátra volt. Azokon van az a híres rész, hogy: »…hallgattam szívem jól ismert, kérkedő lüktetését. Vagyok, vagyok, vagyok«. Abban a pillanatban sok minden összeért bennem.”

Kegyetlen könyv humorral

Az üvegbura 19 éves főhőse, Esther Greenwood, íróösztöndíjas, egy hónapot tölthet New Yorkban. Mégsem tud dolgozni. „Miért nem élvezi? Miért nem tud belemerülni? Estherhez hasonlóan én sem tudtam egymagam hozzáfogni, hogy a monodrámával foglalkozzak. Aztán megkértem Julit, hogy legyen az előadás rendezője, ő pedig hozzálátott a színpadi adaptáció megírásához” – mutat Bagossy Júliára, aki rögtön hozzáfűzi, hogy a Nemesben ismerték meg egymást, azóta részei egymás életének. „Az ötödik naptól legjobb barátnők voltunk.” „Nekem olyan emlékem is van, hogy az iskolai menzán Juli azt mondja, hogy

„Először úgy tűnt, van egy nagy különbség Esther és köztem” – mondja Júlia. – „Ő mindenhol idegenséget él át, én általában más embereken keresztül voltam szomorú. Ezzel kezdenem kellett valamit.”

Koós Boglárka (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

„Három fő aspektus érdekelt a regény adaptálásakor. Az első, hogy Esther egy kiváltságos és tehetséges fiatal, akinek íróösztöndíja van egy nyüzsgő nagyvárosban, mégis boldogtalan. A rendező szakon én is elitstátuszban töltöttem az elmúlt éveimet, rámütve pár terhes plecsni, a »Nagy Lehetőség« és a »kiválasztottság« érzései. A boldogság, az élni akarás azonban nem innen ered. Érdekel a férfiakkal való kapcsolódás sikertelensége is. A harmadik szempont a humor. Szeretem minden pillanat mögött meglátni a játékos iróniát, a dolgok fonákját. Ez egy súlyos történet egy lányról, aki öngyilkosságot kísérel meg és pszichiátriára kerül, azonban rengeteg éleslátó megfigyelés van benne.

Az előadás Birta Márton zenész-koreográfus jelenlétével, Gaál Anna dramaturg munkájával, és Ocskó-Kü Kata látványtervei alapján készül. Az alkotók szerencsésnek mondják magukat, hogy a Trafó helyet ad az előadásnak.

„Egy monodrámában nagyon sok színt lehet felmutatni színészként, és kihívást jelent a tér intimitásából fakadó közvetlen kapcsolat a nézőkkel” – mondja Boglárka. – „Ilyen jellegű színészi feladatom még nem volt, már most rengeteg a hozadéka.” Amikor arról kérdezem, hogy mi terelte a színészi pálya felé, nevetve említi az iskolai szépbeszéd-versenyeket és a néptáncot, de a színjátszó körök már komolyabb lökést jelentettek. 

– mondja. Persze őt is terelgették volna polgáribb szakmák irányába, szívesen lett volna magyartanár is, de aztán úgy döntött, azzal akar foglalkozni, ami a legnagyobb örömet okozza számára. „Először nem hittem, hogy engem fel is vesznek, és nagyon szorongtam a felvételin. Az utolsó fordulóban állítólag alig lehetett hallani belőlem valamit az Ódry Színpadon.”

„Azóta a Vígszínház nagyszínpadán is játszik, szóval a probléma megoldódott” – veti közbe Júlia.

Bagossy Júlia (Fotó/Forrás: Bagossy Júlia Facebook-oldala)

Bagossy Júlia is színésznek készült, de a rendezői munkában találta meg önmagát. „Minden érdekelt, az írás és a játék is, de amikor az egyetemi felvételi utolsó körében először próbáltam ki a rendezést, kiderült, hogy az az én utam. Fontos volt, hogy előtte valóban színész akartam lenni, foggal-körömmel ragaszkodtam hozzá, és az is fontos, hogy tudom, milyen ott lenni. Szerintem sok rendező nem tudja. Amikor először adtam instrukciókat a harmadrostán, egy perc alatt vagy ötvenet, csodáltam, hogy a színészek meg tudják csinálni, amit mondok. Én nem tudtam volna. Szóval, miért én legyek a színész? A másik meg, hogy itt ülök ebben a székben, amit úgy hívnak, rendezői szék, és olyan vagyok, amilyen lenni akarok. Úgy vagyok összedrótozva, hogy ez megy.”

Egyetemfoglalók

Mindketten a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói voltak, amikor 2020 augusztusában az intézményt alapítványi tulajdonba helyezték, tetejére egy kormánybarát kuratóriumot neveztek ki. Szeptemberben az egyetem fontos oktatóinak sora adta be a felmondását, de ami még látványosabb volt: elsejére a Vas utcai épületet elfoglalták az egyetem diákjai. Az „állóháború” november 10-ig tartott, amikor a hallgatók „magukkal vitték a blokádot” – s egy részük, a felmondott tanárok részvételével megalapította a FreeSZFE Egyesületet.

„A Színművészeti hierarchikusan működő intézmény volt, kár is ezt tagadni, de ebben a helyzetben nem számított, hogy tizennyolc vagy hetvennyolc éves vagy, van-e Kossuth-díjad vagy irodistaként dolgozol az egyetemen. Nagyon erős összetartozás alakult ki közöttünk az egyetemfoglalás heteiben” – mondta Júlia, akinek édesapja, Bagossy László a Színházi Intézet vezetője volt 2018 óta, de kollégáival együtt távozott. – „Örültem, hogy a fórumozás és a foglalás miatt az egyetem polgárai megismertek engem, mint Bagossy lányt. Hogy megtanultam beszélni az apámtól függetlenül, őmellette, őérte vagy vele éppen teljesen ellentétes állásponton is.

Hogy mit adott ez a közel száz nap? „Arra tanított, hogy nem kell elfogadni, ami nem tetszik. Ezt a nagyon egyszerű dolgot” – feleli. – „Nem vagyok aktivista alkat, aki szívesen láncolja magát épületekhez. Itt ez azonban az egyetlen hiteles cselekedet volt.”

Boglárkának és harmadéves színészosztályának 2020. augusztus 31-én, délután volt az első nyilvános vizsgaelőadása a Padláson Átlépted a küszöbünk címmel, ami után részt vettek a Zsákutcabál tüntetésen, és éjfélkor elfoglalták az egyetemet. „Sűrű nap volt, aztán alig aludtunk hetekig.” Amikor október 16-án az SZFE-s hallgatók stílusos performansszal juttatták el panaszukat az Alkotmánybírósághoz – úgy vélték, az egyetemi modellváltás több helyen alkotmányos jogot sért –, Boglárka az igazságosság istennőjeként, Justiciaként fehér tunikában szólalt fel az egyetemi autonómia érdekében.

SZFE-s hallgatók demonstrációja az Alkotmánybíróság épületénél 2020 októberében (Fotó/Forrás: Todoroff Lázár)

És mi volt nehéz? „Minden nap megjelent rólunk valami szélsőséges támadás a médiában” – mondja Júlia. – „Engem ez a típusú verbális agresszió és igazságtalanság viselt meg a leginkább.

Freeszfe

Boglárka osztályából nem tudott volna mindenki átiratkozni a Freeszfe Egyesületbe, így jobbnak látták, ha összeszokott közösségként együtt maradnak a régi intézményben. „Kompromisszumot kellett kötnünk, úgy éreztük, hogy akkor sérülünk kevesebbet, ha az osztályunk egységét igyekszünk megtartani.”

Júlia viszont az egyesületben folytatta, amely „mindenben más, előnyeivel és hátrányaival.” Azt mondja: „Ez az oktatási intézmény demokratikusabban működik, több fiatal kap szót, és a tanárok nagyrésze önkéntesen, fizetés nélkül dolgozik. Az a jó benne, hogy nem akar az lenni, ami nem tud – olyan infrastruktúrával rendelkező egyetem, ami az SZFE volt –, hanem szüntelen igyekszik kitalálni magát.” Júlia és osztálytársai a Salzburgi Mozarteumtól kapnak diplomát. „Szerencsére ez a szakma sosem úgy működött, hogy valaki meglobogtat egy papírt, hanem kölcsönös bizalom és tehetség alapján dolgoznak együtt az emberek.”

Fejléckép: Koós Boglárka Az üvegbura kreatívján (fotó: Szekeres Laura Virág / Trafó)