Színház

Nem marad adós a József Attila Színház

2014.02.07. 16:00
Ajánlom
A színház 120 millió forintos támogatást kap a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból, amelyből a Fővárosi Önkormányzat felé fennálló tartozást törleszthetik.

A február 7-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a 120 millió forint egyszeri átcsoportosítását elszámolási, illetve a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel rendelte el.

A József Attila Színház az MTI megkeresésére közölte: a döntéssel a kormány a színháznak a fenntartó Fővárosi Önkormányzat felé fennálló 120 millió forintos adósságának kezeléséhez járult hozzá. A tartozás még a jelenlegi igazgató, Nemcsák Károly hivatalba lépése előtt keletkezett; az új vezetőnek vállalnia kellett, hogy az adósságot a színház több részletben visszafizeti.

Az első, 30 millió forintos részletet a teátrum 2013-ban rendezte, ugyanekkor a főváros arról döntött, hogy az épület részleges felújítására 230,4 millió forintot fordít a 2013 és 2015 közötti időszakban. Mint a színház közölte: a 120 millió forintos kormányzati támogatással a színház teljes egészében rendezni tudja a főváros felé fennálló adósságát.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Kihirdették a színikritikusok a legjobb színészi alakítás díjazottját

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Béres Márta kapja a legjobb színészi alakítás díját, az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
Vizuál

5+1 filmújdonság könnyű nyári estékre

Régen volt ilyen bőséges kínálat nyáron a mozikban, sőt őszre is számos filmbemutatót ígérnek a forgalmazók. Könnyű, nyári estékhez gyűjtöttünk össze néhány új filmet, amelyeket a kertmozik műsorán is érdemes keresgetni.
Zenés színház

Szirtes Tamás újra pályázik a Madách Színház igazgatói posztjára

Továbbra is a Madách Színház élén maradna a teátrum jelenlegi igazgatója, Szirtes Tamás, ezért beadta a pályázatát a posztra - adta hírül az Index.
Klasszikus

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Könyv

A könyvek lapjain elevenedik meg Dante alakja

Az itáliai mester halálának évfordulója alkalmából Dante 700 címmel nyílik régi, muzeális könyveket is bemutató kiállítás július 30-án a szegedi Somogyi könyvtárban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Kihirdették a színikritikusok a legjobb színészi alakítás díjazottját

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Béres Márta kapja a legjobb színészi alakítás díját, az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
Színház hír

Színháztudományi konferenciával kezdődik a THEALTER

Bár nemrég még veszélyben volt a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál létrejötte, csütörtökön színháztudományi konferenciával kezdődik el a program. Az augusztus 7-ig tartó fesztiválon nyolc helyszínen 37 csapat, illetve alkotó 33 produkciójával várják a közönséget Szegeden.
Színház hír

Öt nap alatt harminc műsor várta az érdeklődőket az első Déryné Fesztiválon

Július 18-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncelőadásával ért véget a július 14-18. között zajló Déryné Fesztivál, amelyet először rendeztek meg Sátoraljaújhelyen és környékén.
Színház gyász

Elhunyt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus

Életének 99. évében, július 22-én meghalt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus, Aranytoll-díjas lapszerkesztő és közíró – adta hírül a hvg.hu a család közlése nyomán. A nevéhez fűződik a Magyar Lettre International és az Európai Kulturális Füzetek alapítása is.
Színház hír

Nagy Péter István a legígéretesebb pályakezdő 2021-ben

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján idén Nagy Péter István kapja a legígéretesebb pályakezdő kategória díját, a szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban megrendezésre kerülő díjátadón.