Nem ez az első találkozásod Tartuffe szerepével, korábban a Pinceszínházban játszottad nagy sikerrel. Könnyebbség vagy inkább nehézség a színész életében, ha egy ikonikus szerep másodszor is megtalálja?
Nagyon örültem, amikor Őze Áron felhívott azzal, hogy játsszam el Tartuffe-öt Dunaújvárosban. Tíz év telt el a Pinceszínház bemutatójától. Akkor, huszonhét évesen, szinte kezdőként nyilván másból fogalmaztam, mint most, harminchét évesen. A nagy kérdés az volt számomra, hogyan tudok majd megszólalni egy évtized távlatából. A Tartuffe az álszentségről szól: 360 évvel ezelőtt íródott, de ugyanúgy érvényes ma, mint bármikor. Nem sok minden változott álszentség, átverések, csalások dolgában Molière kora óta.
Józan László a Tartuffe című előadásban (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)
Cserhalmi Györgytől Bubik Istvánon, Nagy Zsolton át Keresztes Tamásig a magyar színpadokon kissé enervált, rosszfiú karakterek formálták meg Tartuffe-öt. Te milyen közlendővel közelítettél a szerephez?
Komoly kihívásnak gondoltam, mert a szerepeim által még mindig a jófiúság tapad hozzám. Tíz éve még az volt bennem, miképp tudom magamból előhozni az álszentséget, hogyan tudok fogalmazni viszonylag fiatalon a drámairodalom egyik legcsodálatosabb szerepén keresztül.
Rossz karaktert mindig hálásabb játszani, mint jót.
Idővel rájöttem, ahogyan mindenkiben, úgy bennem is van némi álszentség: néha szoktam én is olyat mondani a családomnak, a szeretteimnek, ami nekik és nekem egyaránt kedvező, vagy az én érdekeimet szolgálja.
Tartuffe-nél életstratégia, hogy mások szája íze szerint beszél, azt mondja, amit hallani akarnak tőle. Ezzel együtt tükröt tart elénk: leleplezi az illúziókat, az önbecsapást. Miért dőlünk be könnyen a csalóknak?
Az évtizedek, évszázadok folyamán mintha belénk lenne kódolva, hogy hinni akarunk valamiben. És adott esetben, amiben hiszünk, annak nem mindig pozitív a végkicsengése. Azt gondolom, az emberekben alapvetően él ez a hit. Ráadásul akik nagyon szeretnének hinni, őket talán még könnyebb átverni, hiszen azokat a mondatokat kapják meg Tartuffe-től, amit a gyereküktől, a feleségüktől, az anyjuktól szeretnének hallani.
Józan László és Kovács Vanda a Tartuffe című előadásban (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)
Hogyan illeszkedik a mai környezetbe helyezett, modern kinézetű Tartuffe-höz a verses szöveg?
Szeretek néha klasszikus darabokkal dolgozni, a Vas István fordítása alapján, Karácsony Ágnes dramaturg által készített szöveget kimondottan jólesik mondani. Színészként
azért is jó a találkozás a verses szöveggel, mert így legalább nem lehet hozzákölteni.
Prózai szövegeknél bármely elakadást úgy oldunk meg, hogy mondunk valamit helyette. Azt hiszem, a nézőknek is valami többletet nyújt ez a szöveg, főleg manapság, amikor nagyon szlengesen beszélünk, rövidítünk. Itt viszont gyönyörűen és szellemesen megfogalmazott gondolatokkal, mondatokkal találkozunk.
Józan László és Quintus Konrád a Tartuffe című előadásban (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)
Azt nyilatkoztad valahol, hogy a sorstörténetek érdekelnek a szerepekben. Milyen életutat, sorsot „képzeltetek” Tartuffe mögé?
Tartuffe a dunaújvárosi előadásban egy jóvágású, jól öltözött úriember. Persze nem kérdés, hogy szegény családból származik. Mindent megtesz annak érdekében, hogy elérje azt az életszínvonalat, amit gyerekkorában, fiatal fiúként a tehetős embereknél látott. Maximálisan az eszére és az ügyességére támaszkodik.
Abban, ahogy én játszom Tartuffe-öt, a manipuláláson van a hangsúly.
Nem spórol az érzéseivel akár Orgon, akár Elmira felé, utóbbinál egyértelműen csak a szexualitás érdekli. A manipuláció mellett számomra a legfontosabb, hogy amolyan „Józan Laci-san”, magamból fogalmazzam meg a szerepet, próbáljam előbányászni a rossz tulajdonságaimat. A közönségnek a ráébredés, a felismerés erejével hathat, hogy lám, közöttünk is járnak-kelnek ilyen emberek a családban, a munkahelyen, a baráti társaságban.
A Tartuffe című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)
Nehéz elvonatkoztatni a közéleti viszonyoktól, az utóbbi időben szinte élő egyenes adásban látunk családi drámákat, lelepleződéseket, álszentek magyarázkodásait. A sűrítményét a tartuffe-i agyafúrtságnak. Bátor előadásra törekedtek?
A történet önmagáért beszél.
Semmit nem kell ráerőszakolni az előadásra.
A színház éppen attól szép, hogy bele lehet látni dolgokat, a nézők pedig az őket ért impulzusok hatására elkezdenek gondolkodni. Pontosan magukra vonatkoztathatnak helyzeteket, felismerhetik, hogy a valóságban is az veszi körül őket, amit a színpadon látnak.
Mire tanít Tartuffe megformálása életről, színházról, emberi játszmákról?
Engem arra, hogy milyen ember nem szeretnék lenni.
A Tartuffe bemutatóját április 12-én 19 órától tartják a dunaújvárosi Bartók Színházban.
Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva! >>
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Józan László (fotó/forrás: RobertoLjs / Józan László hivatalos oldala)
hírlevél
