Színház

„Nem téged támadlak, a rendszert támadom” – Wunderlich József szerint Rudolf Péter kifordult önmagából

2021.11.25. 17:00
Ajánlom
A színész alig néhány órával azután, hogy Facebook-bejegyzésben állt ki az állítása szerint nem megfelelő járványügyi intézkedések miatt, reagált Rudolf Péter HVG-nyilatkozatára, újabb visszaélésről rántva le a leplet.

Posztjában nehezményezi, hogy eltűnt az a megértő igazgató, akit megismertek, és egy, a kormányrendeletek hiánya, valamint a vírushelyzet miatt sarokba szorított ember irányítja most a színházat.

„A telefonba is azt mondtad, hogy tételesen tudnád cáfolni, kértelek, hogy cáfold, nem tetted meg. A barátságunkra hivatkozol, miközben napok óta nem hallod meg a kéréseimet.

Kérlek, halld meg a hangunkat!”

– írta a színész Rudolf Péter nyilatkozatára reagálva, jelezve, hogy a vírusról nem akar többet beszélni.

Felemelte viszont a hangját a David Doiasvili rendezésében készülő Sirály kapcsán, amelyben állítása szerint a főszerepre eredetileg felkért „fiatal színésznő” – akit nem nevezett meg – nem akart vetkőzni a színpadon, ezért lecserélték.

„Amikor a fiatal színésznő azt merte mondani, hogy ő nem fog vetkőzni, a rendező olyan mondatokkal alázta meg, hogy akkor ő nem is színésznő, ez olyan, mintha azt mondaná, hogy nem tud járni a színpadon”

– írta Wunderlich, hozzátéve, hogy a vezetőség nem állt ki a kolléganője mellett.

„Őszintén azt hittem, hogy az utóbbi évek botrányai után ilyen nem történhet meg sehol, semmilyen színházban. Hát nálunk megtörtént.” – zárta sorait.

Wunderlich József bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

Félek, hogy elveszítjük azt a Rudolf Pétert, akit annyira megszerettünk. Az utóbbi pár napban, úgy érzem, egy másik emberrel beszélgetek, amikor hívjuk egymást.

Eltűnt a megértő Rudolf Péter. Helyette egy szorongó ember hangját hallom, akit bizonyos kormányrendeletek, vagy a megfelelő kormányrendeletek hiánya és a vírushelyzet sarokba szorított.

Továbbra is nagyon szeretlek, Rudi!

Nem téged támadlak, a rendszert támadom. Azt mondtad a HVG-nek, hogy tételesen tudnád cáfolni minden állításomat. De nem tetted. A telefonba is azt mondtad, hogy tételesen tudnád cáfolni, kértelek, hogy cáfold, nem tetted meg. A barátságunkra hivatkozol, miközben napok óta nem hallod meg a kéréseimet. Kérlek, halld meg a hangunkat! Mert ez nem csak az én hangom, rengeteg kollégától kaptam támogató üzeneteket, hogy mellettem állnak, és nekik is a szemükbe kell majd nézned.

Nem szeretnék pánikot kelteni, ezért a vírusról nem szeretnék többet írni. Ha történik pozitív változás a színházunkban, be fogok menni, és játszani fogok, küzdeni az utolsókig, ahogy eddig. Ha nem történnek változások, ki fogom venni a fizetés nélküli szabadságot, mert életem végéig nem tudnám elfelejteni, ha egy kollégánk meghalna most.

Viszont történt valami, amit sehogyan sem tudok felfogni, értelmezni, feldolgozni.

Ma tudtam meg, hogy egy fiatal kolléganőnk azért nem fog Nyinát játszani Csehov Sirályában, mert nem szeretne vetkőzni a Vígszínház nagyszínpadán. Nyina egy komoly főszerep, szakmabeliek és szakmaközeliek tudják jól.

A rendező ragaszkodott a vetkőzéshez, a fiatal színésznő tartotta magát ahhoz, hogy nem szeretne vetkőzni. A megoldás az lett, hogy egy másik színésznőnek adták a szerepet.

Tudja-e a színház, hogy egy ilyen döntéssel mit üzen a fiatal színészeinek és színésznőinek, dolgozóinak?

Tovább szorítják a hurkot a fiatal pályakezdők, fiatal színészek és színésznők torkán. Egy ilyen döntés példaértékű, azt üzeni nekünk, színészeknek, hogy mindenben alá kell magunkat vetni a rendezői és színházvezetői hatalomnak, különben akár a szerepeink, vagy a munkánk elvesztésével is szembe kell néznünk.

Amikor a fiatal színésznő azt merte mondani, hogy ő nem fog vetkőzni, a rendező olyan mondatokkal alázta meg, hogy akkor ő nem is színésznő, ez olyan, mintha azt mondaná, hogy nem tud járni a színpadon.

A színház vezetősége nem állt a fiatal színésznő mellé, ehelyett a rendezővel egyeztetve más színésznőre bízták a feladatot. Őszintén azt hittem, hogy az utóbbi évek botrányai után ilyen nem történhet meg sehol, semmilyen színházban.

Hát nálunk megtörtént.

Fejléckép: Wunderlich József (forrás: Vígszínház / jegy.hu)

A színészek kérése ellenére sem teszteli hetente dolgozóit a Vígszínház

Kapcsolódó

A színészek kérése ellenére sem teszteli hetente dolgozóit a Vígszínház

„Nem lehet, hogy ne lássunk a pénzen túl” – írta közösségi oldalán a Vígszínház művésze, Wunderlich József, aggodalmát fejezve ki az iránt, hogy a karantén után tesztelés nélkül kell színpadra állnia. Az ügyre Rudolf Péter is reagált.

Rudolf Péter értetlenül áll Wunderlich József támadása előtt

Rudolf Péter értetlenül áll Wunderlich József támadása előtt

November 25-én a Vígszínház művésze a közösségi médiában súlyos vádakat fogalmazott meg a színház vezetőségével kapcsolatban: első posztjában a járványügyi intézkedéseket kifogásolta, később pedig a főigazgató nyilatkozatára reagálva egy közelgő bemutató próbaidőszakában történt esettel állt elő. A leírtakra Rudolf Péter közleményben reagált.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház kritika

15 sor színház: A kutyatartó lány

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdióelőadásáról, A kutyatartó lányról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Magyar színházak versenyeznek Kisvárdán – itt a program!

Tizenkilenc előadás került be a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába. A határon túli színházak seregszemléjét az Országos Színházi Találkozó után, június 20. és 28. között rendezik meg.
Színház hír

Színházi találkozások határok nélkül – összeállt a Szemle Plusz programja

Augusztus 25. és szeptember 9. között immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Városmajori Szabadtéri Színpad a Szemle Plusz programsorozatot, amely ezúttal is a legkiemelkedőbb vidéki és határon túli színházi alkotásokra, valamint a független előadóművészek támogatására helyezi a hangsúlyt.