Színház

Nem tudnak belépni a Neptunba az SZFE oktatói

2020.11.09. 10:15
Ajánlom
Szombat délután óta elérhetetlen az oktatók számára az egyetem tanulmányi rendszere. Jákfalvi Magdolna, az SZFE egyik professzora a hvg.hu-nak elmondta, hogy mivel lényegében minden munka a Neptunon keresztül zajlik és ott igazolható, annak lekapcsolása plusz nehézséget jelent oktatásszervezési szempontból.

Ráadásul a félév végének közeledtével fontos lenne, hogy elérjék a rendszert, hiszen az oktatók vizsgákat is ezen keresztül írják ki. A Neptunhoz a hallgatókon és oktatókon kívül még a tanulmányi osztálynak van hozzáférése, de Jákfalvi Magdolna szerint

a felfüggesztést csak a legmagasabb adminisztratív jogosultsággal bíró kolléga tudja elvégezni.

Ilyen jogkörrel rendelkező személy jelenleg több is van az SZFE-n, így nem lehet egyértelműen visszakövetni, hogy ki áll a dolog mögött.

Szombaton még adminisztrációs hibára gyanakodtak, vasárnap délutánra azonban már mindenki számára világossá vált, hogy szándékos lekapcsolás történt. Ennek ellenére hétfőn az eddigi rend szerint folytatódik a tanítás, az oktatók saját hatáskörükben dokumentálják az órák menetét. Ezenfelül hétfőn tájékoztatják a helyzetről az ülésező minőségmenedzsment tanácsot, amely legálisan és törvényesen képviseli az oktatási ügyeket az SZFE-n.

„Mi azt látjuk, hogy nem csak a félév igazolását teszi lehetetlenné, hogy nem férünk hozzá a Neptunhoz, hanem a szervezését is. A doktori képzésben ez azért meglepő, mert

nem kaptunk értesítést sem az Oktatási Hivataltól, sem az Országos Doktori Tanácstól, hogy a képzésünkkel kapcsolatban bármilyen kifogás merült volna fel.

A sorrend az lenne, hogy vagy a Hivataltól, vagy a Tanácstól kapnom kellene egy végzést, hogy bizonyos okok miatt felfüggesztik az általam vitt képzést – ebben az esetben érthető lenne, hogy lekapcsolnak a Neptunról, de semmilyen értesítést nem kaptam, a felfüggesztés teljesen váratlanul ért engem, és a kollégákat is” – mondta el Jákfalvi Magdolna a hvg.hu-nak.

A professzor mellett Karsai György, a Doktori iskola vezetője is aggodalmát fejezte ki, szintén kiemelve, hogy az oktatókat előzetesen senki nem tájékoztatta a tanulmányi rendszer lekapcsolásáról.

A Neptun leállítására azután került sor, hogy Szarka Gábor kancellár és Novák Emil rektorhelyettes levélben tájékoztatták a hallgatókat az oktatás felfüggesztéséről és a félév érvénytelenségéről.

Szarka Gábor beszüntette az oktatást az SZFE-n

Kapcsolódó

Szarka Gábor beszüntette az oktatást az SZFE-n

A kancellár levelet írt az egyetemi polgároknak, amely szerint az őszi félév alatt végzett tárgyak nem válthatók kreditté.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.
Színház magazin

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Színház ajánló

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház ajánló

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.
Színház magazin

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.