Arthur Miller Az ügynök halála című drámája az egyik legismertebb XX. századi amerikai klasszikus, amelyet világszerte játszanak. A Loman családnév összeforrt az amerikai álom illúziójából való eszméléssel, és ez adja meg a történet alaphangulatát is: a felemelkedés biztos útjáról nagyobb a bukás. Ezt a témát feszegeti a székesfehérvári Vörösmarty Színház októberben bemutatott változata is, Hargitai Iván rendezésében.
Jelenet Az ügynök halálából (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)
Az előadás pontosan követi Miller drámájának biztos struktúráját. Az 1940-es években járunk, New Yorkban, ahol Willy Loman (Gáspár Sándor), a fáradt utazóügynök évtizedek óta azért dolgozik, hogy két fiának könnyebb legyen, mint neki. Linda (Varga Mária), Willy felesége férje minden hóbortját elnézi a béke fenntartásának érdekében, Happy (Egyed Attila) az otthon maradt, dolgozó fiú megalkuszik, az apa reménysége, a konfliktusos életművész, Biff (Sarádi Zsolt) pedig bár felismeri Willy önámítását, ő sem tudja maga mögött hagyni sorsát. Mintha a család sajátja lenne a sikertelenség: apjukhoz hasonlóan a fiúk is kudarcot vallanak életük különböző területein. Különösen izgalmas rendezői döntés, hogy a fiúkat játszó színészek nem a drámából következő húszas-harmincas éveikben járó fiatal férfiak, érettebb karakterekként jelennek meg. Ez felerősíti azt a felismerést, hogy nem átmeneti életválságot, hanem több évtizede konzerválódott családi kudarcot látunk. A családfő sikerhajhászását tetézi, hogy testvére, Ben bácsi (Trokán Péter) nagy kockázatot vállalva fiatalkorában meggazdagodott. A dráma két napot magába foglaló cselekménye alatt a főszereplő valójában egyetlen egyszerű tervet próbál megvalósítani:
igénye, hogy már csak Brooklynon belül kelljen dolgoznia, nem pedig autóval járnia az országot.
Ezt a törekvést különösen élesen ellenpontozza Howard Wagner (Imre Krisztián) figurája, aki fiatalságával és magabiztos sikerével egyszerre testesíti meg a vágyott társadalmi felemelkedést és annak elérhetetlenségét Willy számára. Ő az, akivé a fiait nevelni szerette volna, de a szorgalmas és tudatos Bernard (Andrássy Máté) is többre vitte Lomanéknál.
Sarádi Zsolt és Egyed Attila Az ügynök halálában (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)
A darab cselekményének nagy része a Loman család otthonában játszódik. A díszlet (tervező: Horesnyi Balázs) elegánsan, mégis egyértelműen használja Az ügynök halála hagyományos szimbólumát, a bőröndöt: a lakás falai egymásra polcolt bőröndökből állnak. Összességében hétköznapi szobabelsőt látunk, amelybe mindig az adott jelenethez szükséges kellékek érkeznek. A zenei világ (Kéménczy Antal) és a jelmezek (Papp Janó) is a Miller-korabeli Amerikát idézik, ezzel homogén játékteret nyújtva a színészeknek. Ehhez illeszkedik az ő alapvetően realista játékmódjuk is: a jelenetek egy család hétköznapjait mutatják, amelyeket csak Willy belső világának kivetülése billent át időnként elemeltebb, nyugtalanító irányba. Ez a kettősség segíti, hogy az előadás egyszerre maradjon korhű és kortárs befogadásra is alkalmas.
Varga Mária Az ügynök halálában (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)
Miller drámájának egyik legfontosabb aspektusa az időkezelés, amelyet Hargitai Iván rendezése érzékenyen jelenít meg: az előadásban múlt és jelen zökkenőmentesen és egyszerre folyik egymásba éppen úgy, ahogyan a különböző ingerek befolyásolják Willy tudatát. A rendezés egyik legerősebb döntése, hogy Willy múltidézéseit nem objektív visszaemlékezésként, hanem saját maga által újraalkotott vágyképként mutatja meg. Megbízhatatlan tanúja saját életének. A kreált múlt a jelen valóságából való menekülésként, illetve a hajdani események és elkövetett hibák rekonstrukciójaként funkcionál. A darab elején Willy bénító önámításban szenved, ami ezt követően fokozatosan leépíti a valósággal való kapcsolatát. Tudata annyira megtört, hogy még egy egységes fantáziavilágot sem tud fenntartani. Gáspár Sándor megejtően őszinte Willyként, következetesen jeleníti meg ezt a hasadást.
Trokán Péter és Varga Mária Az ügynök halálában (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)
Idővel egyre több múltbeli és álomjelenet vegyül a valóban megtörténő események közé, amelyek mind Willy elkerülhetetlen öngyilkosságához vezetnek. A valóságtól való teljes elszakadás jelenetében mind a forgószínpad használatával, mind a díszlet és a zene különböző zavarkeltő megoldásaival a befogadó számára is egyértelművé és átélhetővé válik az ügynök összes fájdalma, belső frusztrációja. Az előadás során felépített színészi összjáték az utolsó képben teljesedik ki, mikor csak a családot látjuk, akiket Willy arra kényszerít, hogy végignézzék, ahogy belehajt egy fába az autójával. A három színen lévő játszó alakítása megrendítő: finom, precíz mimikájukon keresztül mi, nézők is látjuk az ügynök halálát. Ebben a tragikus pillanatban az I Did It My Way című Frank Sinatra-dal csendül föl, amely egyszerre foglalja keretbe Willy életét, és fémjelzi halálát.
Gáspár Sándor Az ügynök halálában (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)
Arthur Miller drámája az amerikai álom illúziójáról beszél, de a Vörösmarty Színház színpadán ez az illúzió tágabb értelemben minden olyan élethelyzetre vonatkozik, amikor az ember értékét a siker mércéjével próbáljuk meghatározni. Az előadás így nemcsak egy megtört utazóügynök történetét mutatja be, hanem saját vergődésünket a teljesítményközpontú világban. Az öngyilkosság Willy számára egyszerre jelenti az álom megvalósítására irányuló végső törekvést, illetve a fiainak való önzetlen adakozás utolsó aktusát. Ily módon Willy valóban átél egyfajta kinyilatkoztatást:
megérti, hogy a termék, amit elad, ő maga, és hogy az utolsó eladás a saját élete.
Szerző: Szalánczi Ágota, a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója
Fejléckép: Varga Mária és Gáspár Sándor Az ügynök halálában (fotó / forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)
hírlevél
