Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
Június 1. és 8. között két nemzetközi színházi fesztiválnak is részese lehet a nagyérdemű a Karinthy Színházban. Az I. Karinthy New Wave Festivalon a szervezők célként tűzték ki a külföldi és hazai színházi alkotók közötti párbeszéd kezdeményezését. Ez alkalommal három külföldi rendező (Marfa Gorvits, Enrico Bonavera és Ilja Bocsarnikovsz) három különböző színházi műfaj képviseletében érkezik a Karinthy Színházba, hogy hat-tíz magyar színésszel dolgozzanak hat napon keresztül, színházi laboratórium keretein belül. A hetedik napon, június 8-án 18 órai kezdéssel minden csoport egy húszperces előadást mutat be.
Az idei évben Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című drámáját kapják a rendezők, amelynek fő témája a színház és a való élet átjárhatósága.
Ily módon az először megrendezésre kerülő fesztivál a színház csodájának ünnepe is egyben.
A június 8-ai bemutatót követően 20:30-as kezdéssel egy kerekasztal-beszélgetésre invitálják a nézőket a fesztivál zárásaként.
A tavalyi elsöprő siker után ismét megrendezésre kerül a Nemzetközi Történetmesélő Fesztivál Berecz András fővédnökségével. Idén három mesemondó egy és ugyanazon kultúrából érkezik a XI. kerületi teátrumba, hogy történeteikkel elvarázsolják a közönséget: főszerepben az ír történetmesélés! Colin Urwin, Jack Lynch és Joe Brennan angol nyelvű előadásait magyar nyelvre tolmácsolva hallgathatják a nézők. Az esemény hivatalos megnyitója június 4., 15 óra, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Június 4-én 22 órától a fesztiválon résztvevőknek közönségtalálkozót szerveznek az aulában a történetmesélőkkel és Berecz Andrással. Az eseményt június 5-én 21 órakor egy kerekasztal-beszélgetéssel zárják, melynek moderátora szintén Berecz András.
Az izgalmas eseménysorozatokra elkezdődött a jegyértékesítés.
További részletek a Karinthy Színház oldalán.
Támogatott tartalom
Fejléckép: Karinthy Színház (Fotó/Forrás: Karinthy Színház)