Színház

Nemzetközi turnén a Maladype

2011.08.29. 19:28
Ajánlom
Ljubljana, Arad, Wroclaw, Olsztyn, Bukarest, Sepsiszentgyörgy, Bécs - hét állomás várja az ősz folyamán a Maladype Színház repertoárjának öt előadását.

A Maladype Színház megújulása óta kiemelten fontos feladatának tartja, hogy előadásaival ne csak hazai, hanem külföldi színházi fórumokon, nemzetközi fesztiválokon is megjelenjen. Az elmúlt évadban eljutottak Mariborba, Bécsbe, Prágába, Nagyszebenbe, Amszterdamba.

Az idei turné szeptember 23-án indul a Platonov bemutatkozásával a ljubljanai ExPonto fesztiválon. A Lorenzaccio október 4-én látható Aradon, az Underground Fesztiválon és november 12-én Bécsben a Közép-Európai Színházi Körhinta fesztiválon. A külföldön már nagy sikerrel játszott Leonce és Léna meghívást kapott az egyik legrangosabb nemzetközi fesztiválra, a Dialógra Wroclawba, itt október 11-én és 12-én látható. A Tojáséj című előadás is Lengyelországban turnézik, az egyre jelentősebb Demoludy nemzetközi fesztiválon október 19-én. A prágai megmérettetés után az Übü király is újra útra kel, a cél a bukaresti Teatrul Act Színház, ahol az előadás november 5-én látható. Innen folyatja útját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházba, ahol november 7-én a vendégeskedik.

A Maladype előadásai természetesen Budapesten is láthatók, az évadot szeptember 4-én egy buli keretében indítja a színház a Mikszáth Kálmán téri Bázison. Az előadások mellett a társulat szeptember 25-én, a Színikritikusok Díjának átadó gáláján is érdekelt: Orosz Ákost a legjobb pályakezdő kategóriában jelölték, Törőcsik Mari pedig a legjobb mellékszereplők közt van versenyben a Figaro házassága című előadásban nyújtott alakításáért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.
Színház hír

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.