Néprajz és hálószobatitkok – egy 30 éve bemutatott előadás újragondolása a Kristály Színtéren

Életünk legintimebb történéseit okkal óvjuk a nyilvánosságtól. Sokszor még a hozzánk legközelebb állókkal sem beszélünk róluk. Ha egy megnevezett ember vagy pár magánélete közszemlére kerül, az maga az indiszkréció – ebből élnek a pletykalapok rövid életű szenzációi. Az egyes ember kiszolgáltatása és az intim tapasztalat kutatása között azonban lényegi különbség van. A nevek elhagyásával a vallomások egy teljes közösség vagy történelmi korszak tapasztalatává rendeződhetnek: nem a kívülálló kíváncsiságát szolgálják, hanem

A szerelemhez és a szexualitáshoz való viszony ugyanis sohasem kizárólag magánügy. Intim viszonyainkba magunkkal visszük mindazt, amit a testről, a férfiról és a nőről, a bűnről, az engedelmességről, a házasságról vagy a boldogságról tanultunk. Jelen van bennük a családi minta, a vallás, az örökölt erkölcsi rend, a környezet ítélete és a saját vágyainkhoz fűződő, sokszor ellentmondásos viszonyunk. Nemcsak az mutatkozik meg általuk, kik vagyunk egyedül vagy kettesben, hanem az is, milyen szabályokhoz próbálunk alkalmazkodni, mitől félünk, mit hallgatunk el, és hogyan találunk mégis utat ahhoz, amire vágyunk.

Jelenet a Csak bejjebb, Jancsikám! című előadásból (Fotó/Forrás: Kedves Kata / Szolnoki Szigligeti Színház)

Vajda Mária néprajzkutató az 1970-es évek közepétől csaknem egy évtizeden át gyűjtötte a balmazújvárosi parasztemberek szerelemről és nemiségről szóló vallomásait.

Beszéltek ismerkedésről, udvarlásról és párválasztásról, a házasság előtti kapcsolatokról, hűségről és hűtlenségről, testi örömről, tudatlanságról, szégyenről és kíváncsiságról. A gyűjtésből 1988-ban jelent meg a Hol a világ közepe? – Parasztvallomások a szerelemről című kötet, amelynek anyagából Molnár László később színpadi változatot készített.

A kutatás tárgya ma kézenfekvőnek tűnhet, a magyar néprajztudomány azonban sokáig kevés figyelmet fordított a parasztság szerelmi és szexuális életére. A lakodalmi szokásokat, a viseleteket, a munkát, az ünnepeket és a falu életének rendjét részletesen dokumentálták, a test dolgai viszont túlságosan pikánsnak, komolytalannak vagy egyenesen méltatlannak számítottak a tudományos vizsgálatra. Pedig a nyilvánosan elfogadott szabályok önmagukban keveset mondanak arról, hogyan éltek közöttük az emberek.

Jelenet a Csak bejjebb, Jancsikám! című előadásból (Fotó/Forrás: Kedves Kata / Szolnoki Szigligeti Színház)

A párválasztásba beleszólhatott a család akarata, a vagyoni helyzet és a környezet ítélete. Egy kapcsolatot másként élhetett meg egy férfi és egy nő, és a következményei is másként sújthatták őket. A hivatalos tilalmak mellett működött a hallgatólagos tudás, a szigor mellett a találékonyság, a szégyen mellett a testi öröm.

A vaskos fordulatok, a félreértések és a testi életet körülvevő nyelvi lelemény mögött olyan emberi helyzetek húzódnak, amelyekben öröm és kiszolgáltatottság, gyöngédség és durvaság, vágy és félelem nehezen választható el egymástól. A legjobb komédiák gyakran a legnagyobb drámákból születnek: az emberi gyarlóság egyszerre lehet nevetséges és fájdalmas. A régi történetek alakjaiban ezért nem csupán egy távoli, felvilágosulatlan világ különös figuráit látjuk: önáltatásukban, kíváncsiságukban, szemérmükben, féltékenységükben és vágyakozásukban önmagunkra ismerünk.

A Csak bejjebb, Jancsikám! első változatát 1996 februárjában mutatták be a Katona József Színház Kamrájában, Huszárik Kata és Molnár László előadásában. A két pályakezdő színész az idős parasztemberek visszaemlékezéseit szólaltatta meg. Most, közel harminc évvel később, immár a pálya „B oldaláról” nyúlnak újra a darabhoz.

Fejléckép: Jelenet a Csak bejjebb, Jancsikám! című előadásból (fotó/forrás: Kedves Kata / Szolnoki Szigligeti Színház)