A regény abszolút főszereplője Nero, a költészet iránt érdeklődő ifjú, aki egyik pillanatról a másikra Róma császárává válik. Költőnek középszerű, de mivel mérhetetlen hatalom hullik az ölébe, senki sem meri őt érdemben szembesíteni saját tehetségtelenségével.
Így történhet meg, hogy Nero művészi elképzeléseinek szolgálatába állítja az egész államgépezetet,
és mindeközben feloldatlan frusztrációi felperzselik egész környezetét, végül őt magát is szembesíteni saját tehetségtelenségével.

Formán Bálint, Gyöngy Zsuzsa, Domokos Zsolt, Fábián Péter (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / Benczúr Ház)
Az előadást Fábián Péter rendezi, aki a tantermi műfajt azért is kedveli, mert a fiatalokat jó közönségnek tartja. „Izgalmas és valós eszmecseréket folytatunk az előadás kapcsán, mivel megengednek maguknak olyan személyes közléseket, amelyek az adott problematikáról eszükbe jutnak.
Ilyenfajta közvetlenségre és nyitottságra egy hagyományos színházi formában nincs mód.
Ez a dolog nemes része, a profán pedig az, hogy kevés pénzből gazdálkodunk – és miután egy ilyen előadást létrehozunk, úgy tudjuk elvinni sok helyre, hogy az már alig kerül valamibe.
A munka során a k2 csapatát az izgatta, hogyan tudnák megmutatni azt a folyamatot, ahogy egy tizenhét éves srácból őrült diktátor válik. „Az érdekel minket, hogy ebben neki mennyi a felelőssége, hogy miért nem veszi észre azokat a jelzéseket, amelyeket márpedig küldenek neki, és amelyek fékek lehetnének az ő tombolásában, illetve mekkora felelőssége van a környezetének abban, hogy nem képes úgy kommunikálni vele, hogy vissza tudná őt fogni.”
Az előadás arra is keresi a választ, milyen módon tudunk befolyást gyakorolni azokra, akikkel valamilyen kapcsolatban vagyunk, észleljük-e a másikon a változást. „A folyamatot igyekszünk vizsgálni a majdani nézőinkkel: hogyan, mitől válik gonosszá valaki, hol van az a pillanat, amikor még visszafordítható lenne a változás, és hogyan lehet azt visszafordítani.”
A próbafolyamat kapcsán Fábián Péter elmondta: „Improvizáltatni kezdtem a színészeket, aminek a vége egy olyan előadás lesz, hogy a társulat éppen a Nérót próbálja – így az eredeti szövegből is elhangoznak részletek. A színészek improvizációjához alighanem sokat adott, hogy már beléjük költözött egy világ és egy történet, hiszen a szereposztás, a feladatuk nem változott. Ez sajnos nem volt tudatos a részemről, de szerencsésnek látom ezt a folyamatot, hogy foglalkoztunk az eredeti anyaggal is, amiből aztán szabadon tudtunk dolgozni.”
A Ki vele, Néró! című előadásban a k2 csapatából Domokos Zsolt és Gyöngy Zsuzsa, meghívott művészként pedig Formán Bálint lép a közönség elé. A bemutatót szeptember 27-én 19.00 órakor tartják, ezt követően legközelebb október 17-én 19.00 órakor látható az előadás.
További információ ide kattintva>>>