Színház

„Nevetsz, de közben akár sírhatnál is” – Interjú Vida Péterrel

2018.06.18. 10:00
Ajánlom
Június 22-én, Az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadással nyitja meg színházi idényét a Kultkikötő, ami egyben a darab ősbemutatója lesz. A „monoKRÓM KÁDdráma” főszerepét Vida Péter alakítja.

A Thália Színház színművészével a bemutató kapcsán beszélgettünk a számára új feladatról, a kortárs és a klasszikus közötti finom átmenetről és arról, hogy milyen aktuális és kibeszéletlen kérdéseket vet fel ez a történet, amit először a Balaton-parton láthat a közönség.

vida-peter-original-52668-094105.jpg

Vida Péter

A színpadra vitt történet alapja egy kortárs szerző, Pál Dániel Levente, az Úr Nyolcadik Kerülete című könyve. Mik voltak az első benyomásai, amikor találkozott a hamarosan színpadra kerülő monodráma alapjául szolgáló, eredeti szöveggel?

Egész egyszerűen behabzsoltam a könyvet, ami egyébként engem formailag egy receptkönyvre, vagy egy kollázsra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy ebben történetek vannak összegyűjtve. Olvastam ezeket a történeteket, és azt éreztem, hogy fizikai és lelki síkon is jelen vagyok, a szereplőkkel együtt sétálok végig ezen az ezerarcú kerületen. Döbbenetes… Nem is tudom, hogy van-e még olyan hely, ami ennyire sokféleképpen különbözik: egyszerre szép és csúnya, szakrális és pogány, megható és profán – és még nagyon hosszan lehetne sorolni az ellentéteket. Amikor a végére értem, azt gondoltam, hogy na, ezzel kell valamit csinálni! Miután kikristályosodott, hogy ez a valami egy monodráma, megkerestem Pál Dániel Leventét az ötlettel, aki aztán már, mint dramaturg készített verziókat a szövegkönyvre.

Ezek szerint ez esetben ön talált rá erre, az eddigiektől sok szempontból eltérő szerepre, nem pedig fordítva?

Nagyon sok kabarét készítettem már, nagyon szeretem azt a világot. Ebből is következik, hogy a munkáim során gyakran voltam már olyan helyzetben, amikor hosszabb vagy rövidebb ideig egyedül maradtam a színpadon, a közönség volt a játszótársam. De olyan még nem nagyon volt, hogy a színjátszó csapatot egy személyben én alkossam. Évek óta ki akarom próbálni, milyen érzés egyedül, az elejétől a végéig uralni egy előadást, fenntartani a nézők érdeklődését. Hosszú ideje keresgéltem az erre alkalmas darabot. És igen – mindamellett, hogy szerintem egy előadás kapcsán nem az a kérdés, hogy szórakoztatni akarunk, vagy elgondolkodtatni, mert a kettő együtt kell, hogy jelen legyen – tény, hogy

ezek a sötétebb színek nekem nem evidensek.

Ebből a szempontból valóban új terep ez számomra, kíváncsian várom, mi sül ki belőle. De, mivel a történet nagyon rendben van, a rendezés, és a produkciós feladatok pedig szintén jó kezekben vannak, nyugodt vagyok.

34480897_1842209339164275_2860564956347105280_o-094915.jpg

Vida Péter (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

A darab műfaja monodráma, amiből arra következtetünk, hogy nagyon koncentrált és intenzív munka zajlik a rendező, Znamenák István és ön között.

Igen, én is így érzem. Most még a „lobogás” fázisában vagyunk, és azt látom, hogy István is nagyon megihletődött, komolyan elkezdte őt érdekelni a feladat. Mindketten tudjuk – hiszen színész ő is, én is, rendezett ő is, én is – hogy tanulni és gyúrni kell a szöveget, húzni, vágni, formálni, addig, amíg szépen beépül. Ebben a szakaszban színészként az én dolgom az, hogy kövessem a rendező instrukcióit. Az övé pedig az, hogy inspiráljon, űzzön, hajtson, csesszen le, ha kell, animáljon, amíg ki nem forr a végeredmény, amíg el nem jutunk arra a pontra, hogy én már jobban ismerem azt az embert, aki mesél – és akiről most még én sem tudom pontosan, hogy kicsoda – mint ő.

Miért aktuális ez a darab?

Egyrészt, azért, mert nagyon érzékletesen beszél olyan általános emberi dolgokról, mint a születés, a halál, a szerelem, a szex, a szenvedély, a gyűlölet, az utálat, a gyilkosság – egyszóval minden benne van. Egy emberen keresztül szól több emberről, az őket körülvevő anomáliákról, egzisztenciális és morális kérdésekről. Másrészt nagyon erős ütközési pontok vannak benne, amiket teljesen különböző nézőpontokból mutat meg. Mi a bűn? Ki számít bűnözőnek? Ki a kisebbség, és ki a többség? Nagyon sok mindenről lehet és kell is beszélni, vitatkozni a darab kapcsán. Ezt az összetettséget szeretném elsősorban megmutatni, nem a fájdalmat. Mert azért ezekben a történetekben és sorsokban, nem csak fájdalom van. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor bevered a könyöködön azt a furcsa pontot – fáj is, meg nem is, jó is, meg nem is, nevetsz, de közben sírhatnál is.  

A monodráma műfaja mellett újdonság lehet az is, hogy ez egy kortárs darab. Az, hogy olyan történet főhőse lesz, amely a jelen problémáira reflektál, színészi munka szempontjából mennyiben más feladat, mondjuk a Tháliában játszott vagy rendezett, klasszikus előadásokhoz képest?

Igen, ebben a darabban velem együtt élő, és egy levegőt szívó emberek történetein és gondolatian keresztül mutathatom meg a bennem lévő dolgokat és színeket. Ezek a történetek itt vannak velünk, ma hatnak. Ez önmagában jó dolog és izgalmas feladat, de én egyáltalán nem érzékelek olyan éles határvonalat a klasszikus és a kortárs darabok között, mint ahogy azt látni szokás. Nem szeretem, amikor élből ilyen vagy olyan álláspontra helyezkedünk egy előadással kapcsolatban, csak azért, mert van rajta egy bélyeg. Szerintem nem az a fontos, hogy egy darabon milyen címke van, hanem az, hogy mutatott-e, adott-e nekem valamit, kezdtem-e valamit a történettel, vagy éppen a történet kezdett-e velem valamit.

34370765_1842209445830931_8305276967213596672_o-094915.jpg

Vida Péter (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

Mondana egy példát?

A Múzeumkert és a Szigony utca között bizonyos szempontból nagyobb távolság van, mint Amerika és Miskolc között.

És ezek a problémák nemcsak térben, de időben is egyezhetnek – függetlenül attól, hogy mekkora távolság van köztük. Ott van például az Oscar című darab, amit nemrég mutattunk be a Tháliában (Vida Péter rendezésében, Nagy Viktor főszereplésével – a szerk.). A darab az 1920-as években játszódik, és egy felkapaszkodott újgazdagról szól, aki ott ül egy elképesztően ízléstelenül berendezett élet közepén, össze van zavarodva, miközben a körülötte lévő nők annyira vágynak a szerelemre, hogy az első emberbe, akit meglátnak, feltétel nélkül beleszeretnek. Azért ezek az élethelyzetek most is ismerősek lehetnek. Egyszerűen csak meg kell találni azokat az eszközöket, amelyeken keresztül a történetek össze tudnak kapaszkodni, ölelkezhetnek a korszakok. Ha ez sikerül, akkor teljesen mindegy, hogy klasszikus vagy kortárs darabról beszélünk, mert mindkettő lehet aktuális.

A darab a VIII. kerületben játszódik. Budapestnek ez a része – függetlenül attól, hogy az ország mely pontján kerül szóba – mindenkinek mond valamit, vagy legalábbis mindenki rendel hozzá valamilyen emléket, vagy asszociációt. Önnek személy szerint milyen élményei vannak ezzel a városrésszel kapcsolatban, mennyire ismerős ezen a nagyon karakteres környéken?

Igen, a VIII. kerület az egy toposz és – annak ellenére, hogy szerintem földrajzi és időbeli határoktól függetlenül mindenről lehet a színpadon értekezni – tény, hogy a „Nyóckerre” ez hatványozottan igaz. Valamilyen kép mindenkinek van a fejében arról, hogy milyen ez a kerület. Ami engem illet, mindig is sokat jártam a környéken: amikor még a Nemzeti Színház tagja voltam, akkor általában az Orczy tér felől mentem, a Rádiókabaré felvételei pedig a mai napig a Magyar Rádió Márványtermében készültek, ami szintén a VIII. kerületben, a Bródy Sándor utcában található. Újabban pedig a Fazekas Mihály Gimnázium környékén járok sokat: a lányomat nem olyan régen vették fel, rendszeresen vittük előkészítőre. De – bár az már régebben volt – jól emlékszem arra is, amikor a Színművészeti Főiskola alatt a Vas utcai kollégiumban laktam: mentünk körbe a kerületben, ahol éppen akkor volt lomtalanítás, és a főiskolától kapott kis kocsival gyűjtöttük be a vizsgához szükséges díszletet. Ahogy az Anyám, a nyolcadik kerület történetét, a vizsgaelőadás teljes kellékállományát is ez a kerület adta.

Anyám, a nyolcadik kerület!

Június 22. 21:00 Balatonboglár

  • Játssza: Vida Péter
  • Rendező: Znamenák István
  • Díszlet: Szalai József
  • Rendezőasszisztens: Sirkó Eszter
  • Írta: Pál Dániel Levente
Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

Kapcsolódó

Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

Június 22-én, pénteken az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadás ősbemutatójával, valamint a Heisenberg című darabbal nyitja meg az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Vizuál

Kiállítják az első bécsi női fényképész századeleji portréit

Művészek, arisztokraták és más hírességek a század elejéről Klimttől Picassóig a Madame d'Ora néven dolgozó Dora Kallmus fotográfiáin a bécsi Leopold múzeumban.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.
Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
Színház magyar színház

Az Operettszínház és a Magyar Színház vezetésére írtak ki pályázatot

A kiírások szerint mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be a vezetői pozíciót.
Színház etikett

Focimeccset néztek telefonon egy színdarab közben – a színészek felháborodtak

A két angol hölgyet nem akadályozták a színpadon zajló események abban, hogy megtudják, ki nyerte a büntetőpárbajt. A színészek a Twitteren fakadtak ki a bunkó nézők miatt.