Színház

„Nevetsz, de közben akár sírhatnál is” – Interjú Vida Péterrel

2018.06.18. 10:00
Ajánlom
Június 22-én, Az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadással nyitja meg színházi idényét a Kultkikötő, ami egyben a darab ősbemutatója lesz. A „monoKRÓM KÁDdráma” főszerepét Vida Péter alakítja.

A Thália Színház színművészével a bemutató kapcsán beszélgettünk a számára új feladatról, a kortárs és a klasszikus közötti finom átmenetről és arról, hogy milyen aktuális és kibeszéletlen kérdéseket vet fel ez a történet, amit először a Balaton-parton láthat a közönség.

vida-peter-original-52668-094105.jpg

Vida Péter

A színpadra vitt történet alapja egy kortárs szerző, Pál Dániel Levente, az Úr Nyolcadik Kerülete című könyve. Mik voltak az első benyomásai, amikor találkozott a hamarosan színpadra kerülő monodráma alapjául szolgáló, eredeti szöveggel?

Egész egyszerűen behabzsoltam a könyvet, ami egyébként engem formailag egy receptkönyvre, vagy egy kollázsra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy ebben történetek vannak összegyűjtve. Olvastam ezeket a történeteket, és azt éreztem, hogy fizikai és lelki síkon is jelen vagyok, a szereplőkkel együtt sétálok végig ezen az ezerarcú kerületen. Döbbenetes… Nem is tudom, hogy van-e még olyan hely, ami ennyire sokféleképpen különbözik: egyszerre szép és csúnya, szakrális és pogány, megható és profán – és még nagyon hosszan lehetne sorolni az ellentéteket. Amikor a végére értem, azt gondoltam, hogy na, ezzel kell valamit csinálni! Miután kikristályosodott, hogy ez a valami egy monodráma, megkerestem Pál Dániel Leventét az ötlettel, aki aztán már, mint dramaturg készített verziókat a szövegkönyvre.

Ezek szerint ez esetben ön talált rá erre, az eddigiektől sok szempontból eltérő szerepre, nem pedig fordítva?

Nagyon sok kabarét készítettem már, nagyon szeretem azt a világot. Ebből is következik, hogy a munkáim során gyakran voltam már olyan helyzetben, amikor hosszabb vagy rövidebb ideig egyedül maradtam a színpadon, a közönség volt a játszótársam. De olyan még nem nagyon volt, hogy a színjátszó csapatot egy személyben én alkossam. Évek óta ki akarom próbálni, milyen érzés egyedül, az elejétől a végéig uralni egy előadást, fenntartani a nézők érdeklődését. Hosszú ideje keresgéltem az erre alkalmas darabot. És igen – mindamellett, hogy szerintem egy előadás kapcsán nem az a kérdés, hogy szórakoztatni akarunk, vagy elgondolkodtatni, mert a kettő együtt kell, hogy jelen legyen – tény, hogy

ezek a sötétebb színek nekem nem evidensek.

Ebből a szempontból valóban új terep ez számomra, kíváncsian várom, mi sül ki belőle. De, mivel a történet nagyon rendben van, a rendezés, és a produkciós feladatok pedig szintén jó kezekben vannak, nyugodt vagyok.

34480897_1842209339164275_2860564956347105280_o-094915.jpg

Vida Péter (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

A darab műfaja monodráma, amiből arra következtetünk, hogy nagyon koncentrált és intenzív munka zajlik a rendező, Znamenák István és ön között.

Igen, én is így érzem. Most még a „lobogás” fázisában vagyunk, és azt látom, hogy István is nagyon megihletődött, komolyan elkezdte őt érdekelni a feladat. Mindketten tudjuk – hiszen színész ő is, én is, rendezett ő is, én is – hogy tanulni és gyúrni kell a szöveget, húzni, vágni, formálni, addig, amíg szépen beépül. Ebben a szakaszban színészként az én dolgom az, hogy kövessem a rendező instrukcióit. Az övé pedig az, hogy inspiráljon, űzzön, hajtson, csesszen le, ha kell, animáljon, amíg ki nem forr a végeredmény, amíg el nem jutunk arra a pontra, hogy én már jobban ismerem azt az embert, aki mesél – és akiről most még én sem tudom pontosan, hogy kicsoda – mint ő.

Miért aktuális ez a darab?

Egyrészt, azért, mert nagyon érzékletesen beszél olyan általános emberi dolgokról, mint a születés, a halál, a szerelem, a szex, a szenvedély, a gyűlölet, az utálat, a gyilkosság – egyszóval minden benne van. Egy emberen keresztül szól több emberről, az őket körülvevő anomáliákról, egzisztenciális és morális kérdésekről. Másrészt nagyon erős ütközési pontok vannak benne, amiket teljesen különböző nézőpontokból mutat meg. Mi a bűn? Ki számít bűnözőnek? Ki a kisebbség, és ki a többség? Nagyon sok mindenről lehet és kell is beszélni, vitatkozni a darab kapcsán. Ezt az összetettséget szeretném elsősorban megmutatni, nem a fájdalmat. Mert azért ezekben a történetekben és sorsokban, nem csak fájdalom van. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor bevered a könyöködön azt a furcsa pontot – fáj is, meg nem is, jó is, meg nem is, nevetsz, de közben sírhatnál is.  

A monodráma műfaja mellett újdonság lehet az is, hogy ez egy kortárs darab. Az, hogy olyan történet főhőse lesz, amely a jelen problémáira reflektál, színészi munka szempontjából mennyiben más feladat, mondjuk a Tháliában játszott vagy rendezett, klasszikus előadásokhoz képest?

Igen, ebben a darabban velem együtt élő, és egy levegőt szívó emberek történetein és gondolatian keresztül mutathatom meg a bennem lévő dolgokat és színeket. Ezek a történetek itt vannak velünk, ma hatnak. Ez önmagában jó dolog és izgalmas feladat, de én egyáltalán nem érzékelek olyan éles határvonalat a klasszikus és a kortárs darabok között, mint ahogy azt látni szokás. Nem szeretem, amikor élből ilyen vagy olyan álláspontra helyezkedünk egy előadással kapcsolatban, csak azért, mert van rajta egy bélyeg. Szerintem nem az a fontos, hogy egy darabon milyen címke van, hanem az, hogy mutatott-e, adott-e nekem valamit, kezdtem-e valamit a történettel, vagy éppen a történet kezdett-e velem valamit.

34370765_1842209445830931_8305276967213596672_o-094915.jpg

Vida Péter (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

Mondana egy példát?

A Múzeumkert és a Szigony utca között bizonyos szempontból nagyobb távolság van, mint Amerika és Miskolc között.

És ezek a problémák nemcsak térben, de időben is egyezhetnek – függetlenül attól, hogy mekkora távolság van köztük. Ott van például az Oscar című darab, amit nemrég mutattunk be a Tháliában (Vida Péter rendezésében, Nagy Viktor főszereplésével – a szerk.). A darab az 1920-as években játszódik, és egy felkapaszkodott újgazdagról szól, aki ott ül egy elképesztően ízléstelenül berendezett élet közepén, össze van zavarodva, miközben a körülötte lévő nők annyira vágynak a szerelemre, hogy az első emberbe, akit meglátnak, feltétel nélkül beleszeretnek. Azért ezek az élethelyzetek most is ismerősek lehetnek. Egyszerűen csak meg kell találni azokat az eszközöket, amelyeken keresztül a történetek össze tudnak kapaszkodni, ölelkezhetnek a korszakok. Ha ez sikerül, akkor teljesen mindegy, hogy klasszikus vagy kortárs darabról beszélünk, mert mindkettő lehet aktuális.

A darab a VIII. kerületben játszódik. Budapestnek ez a része – függetlenül attól, hogy az ország mely pontján kerül szóba – mindenkinek mond valamit, vagy legalábbis mindenki rendel hozzá valamilyen emléket, vagy asszociációt. Önnek személy szerint milyen élményei vannak ezzel a városrésszel kapcsolatban, mennyire ismerős ezen a nagyon karakteres környéken?

Igen, a VIII. kerület az egy toposz és – annak ellenére, hogy szerintem földrajzi és időbeli határoktól függetlenül mindenről lehet a színpadon értekezni – tény, hogy a „Nyóckerre” ez hatványozottan igaz. Valamilyen kép mindenkinek van a fejében arról, hogy milyen ez a kerület. Ami engem illet, mindig is sokat jártam a környéken: amikor még a Nemzeti Színház tagja voltam, akkor általában az Orczy tér felől mentem, a Rádiókabaré felvételei pedig a mai napig a Magyar Rádió Márványtermében készültek, ami szintén a VIII. kerületben, a Bródy Sándor utcában található. Újabban pedig a Fazekas Mihály Gimnázium környékén járok sokat: a lányomat nem olyan régen vették fel, rendszeresen vittük előkészítőre. De – bár az már régebben volt – jól emlékszem arra is, amikor a Színművészeti Főiskola alatt a Vas utcai kollégiumban laktam: mentünk körbe a kerületben, ahol éppen akkor volt lomtalanítás, és a főiskolától kapott kis kocsival gyűjtöttük be a vizsgához szükséges díszletet. Ahogy az Anyám, a nyolcadik kerület történetét, a vizsgaelőadás teljes kellékállományát is ez a kerület adta.

Anyám, a nyolcadik kerület!

Június 22. 21:00 Balatonboglár

  • Játssza: Vida Péter
  • Rendező: Znamenák István
  • Díszlet: Szalai József
  • Rendezőasszisztens: Sirkó Eszter
  • Írta: Pál Dániel Levente
Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

Kapcsolódó

Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

Június 22-én, pénteken az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadás ősbemutatójával, valamint a Heisenberg című darabbal nyitja meg az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Nem a szokásos nemzeti ünnep – Tízezres tömeg ment utcára a független Színművészetiért

Háborút nem vívtak, de seregüket felvonultatták a színművészetisek. Hol klasszik tüntetés, hol ’56-ra emlékező előadás volt az ünnepnapra hirdetett megmozdulás, amin több mint tízezren vehettek részt.
Klasszikus

Bach gitárrajongóknak, gitár Bach-rajongóknak – interjú Marcin Dyllával

Idén először rendeznek online gitárfesztivált Magyarországon. A Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon ebben az évben a V4 országok nagyjai adnak szólóestet. Közülük a tizenkilencszeres versenygyőztes lengyel gitárművésszel, Marcin Dyllával beszélgettünk.
Vizuál

Saját agyműtétjéről készített fotósorozatot a Capa-nagydíj nyertese

„Nem tudtam, mi történik velem. Megijedtem, tanulmányoztam, mostanra elfogadtam” – írta Neogrády-Kiss Barnabás fotós.
Tánc

Egy valódi danseur noble – Balázsi Gergő Ármin a Kult50-ben

Fiatal kora ellenére díjak egész sorával büszkélkedhet a Magyar Nemzeti Balett principálja, Balázsi Gergő Ármin, aki 2019-ben „Az évad legjobb férfi táncművésze” cím mellett megkapta a Junior Prima Díjat is.
Fidelio Tours

Egy polgári életforma szellemi lenyomatai - Baján kalandozik a Partitúra

„Ahogy a Duna-parton, a leszakadó, agyagos parton látod, hogy mikor van áradás, mikor van agyagos lerakódás, ebben a házban is így, 150-200 esztendő óta hol fellobbant az olajmécs, hol elhalványult, majd újratöltődött…” Ifj. Éber Sándor írta ezt a családi házukról. Bajai festőművész dinasztia az övék. Ma az Éber-emlékházban őrzik id. Éber Sándor és két gyermeke, Sándor és Anna hagyatékát: festményeken, rajzokon, szobrokon kívül a család hely- és irodalomtörténeti dokumentumait, és bácskai, sárközi néprajzi, népművészeti tárgyakat is. Itt is forgatott a Partitúra stábja. A bajai műsor október 24-én, szombaton, a szokásos időben, 14.30-kor látható a Duna tévén.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Hamarosan eldől, hogy ki vezetheti tovább a Pécsi Nemzeti Színházat – íme a pályázatok!

Rázga Miklós igazgatói megbízatása jövő év elején lejár, a meghirdetett igazgatói pozícióra pedig a szeptember 28-i határidőig két egyéni és két páros tervezet érkezett. A szakmai bizottság ezekről a pályázatokról október 21-én döntött, de a pécsi közgyűlés határozata még hátravan. Bemutatjuk a pályázókat.
Színház szfe

Nem a szokásos nemzeti ünnep – Tízezres tömeg ment utcára a független Színművészetiért

Háborút nem vívtak, de seregüket felvonultatták a színművészetisek. Hol klasszik tüntetés, hol ’56-ra emlékező előadás volt az ünnepnapra hirdetett megmozdulás, amin több mint tízezren vehettek részt.
Színház szfe

A Fővárosi Törvényszék szerint jogellenes az SZFE sztrájkja

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése közleményben tudatta, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzése értelmében jogellenes az egyetem dolgozóinak sztrájkja.
Színház ajánló

1956 színházáról akkor és most – 5+1 darab a forradalomról

Miközben a forradalom hangjai felzúgtak az utcákon, 1956 színházában is zajlott az élet. Október 23-án délelőtt a Nemzeti Színházban Háy Gyula Varró Gáspár igazsága című darabját próbálták, megtartották a Salemi boszorkányok olvasópróbáját, este pedig Schiller Ármány és szerelem című drámája volt műsorra tűzve. Utóbbiban Ferrari Violetta, a kor ünnepelt színésznője játszotta a főszerepet – ekkor még nem tudták, hogy utoljára lép színpadra a Nemzetiben.
Színház magazin

70 éves Robin Williams magyar hangja, Mikó István

„Még nem vettünk fel?” – kérdezte tőle a főiskolai felvételin Kazimír Károly, akivel addigra a Vízivárosi pinceklubban, ami a Kaláka Együttes törzshelye is volt, összetegeződtek. A sikeres felvételi után aztán már egyenes út vezetett a Jászai Mari-díjig és az érdemes művész kitüntetésig.