Színház

„Nevetsz, de közben akár sírhatnál is” – Interjú Vida Péterrel

2018.06.18. 10:00
Ajánlom
Június 22-én, Az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadással nyitja meg színházi idényét a Kultkikötő, ami egyben a darab ősbemutatója lesz. A „monoKRÓM KÁDdráma” főszerepét Vida Péter alakítja.

A Thália Színház színművészével a bemutató kapcsán beszélgettünk a számára új feladatról, a kortárs és a klasszikus közötti finom átmenetről és arról, hogy milyen aktuális és kibeszéletlen kérdéseket vet fel ez a történet, amit először a Balaton-parton láthat a közönség.

vida-peter-original-52668-094105.jpg

Vida Péter

A színpadra vitt történet alapja egy kortárs szerző, Pál Dániel Levente, az Úr Nyolcadik Kerülete című könyve. Mik voltak az első benyomásai, amikor találkozott a hamarosan színpadra kerülő monodráma alapjául szolgáló, eredeti szöveggel?

Egész egyszerűen behabzsoltam a könyvet, ami egyébként engem formailag egy receptkönyvre, vagy egy kollázsra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy ebben történetek vannak összegyűjtve. Olvastam ezeket a történeteket, és azt éreztem, hogy fizikai és lelki síkon is jelen vagyok, a szereplőkkel együtt sétálok végig ezen az ezerarcú kerületen. Döbbenetes… Nem is tudom, hogy van-e még olyan hely, ami ennyire sokféleképpen különbözik: egyszerre szép és csúnya, szakrális és pogány, megható és profán – és még nagyon hosszan lehetne sorolni az ellentéteket. Amikor a végére értem, azt gondoltam, hogy na, ezzel kell valamit csinálni! Miután kikristályosodott, hogy ez a valami egy monodráma, megkerestem Pál Dániel Leventét az ötlettel, aki aztán már, mint dramaturg készített verziókat a szövegkönyvre.

Ezek szerint ez esetben ön talált rá erre, az eddigiektől sok szempontból eltérő szerepre, nem pedig fordítva?

Nagyon sok kabarét készítettem már, nagyon szeretem azt a világot. Ebből is következik, hogy a munkáim során gyakran voltam már olyan helyzetben, amikor hosszabb vagy rövidebb ideig egyedül maradtam a színpadon, a közönség volt a játszótársam. De olyan még nem nagyon volt, hogy a színjátszó csapatot egy személyben én alkossam. Évek óta ki akarom próbálni, milyen érzés egyedül, az elejétől a végéig uralni egy előadást, fenntartani a nézők érdeklődését. Hosszú ideje keresgéltem az erre alkalmas darabot. És igen – mindamellett, hogy szerintem egy előadás kapcsán nem az a kérdés, hogy szórakoztatni akarunk, vagy elgondolkodtatni, mert a kettő együtt kell, hogy jelen legyen – tény, hogy

ezek a sötétebb színek nekem nem evidensek.

Ebből a szempontból valóban új terep ez számomra, kíváncsian várom, mi sül ki belőle. De, mivel a történet nagyon rendben van, a rendezés, és a produkciós feladatok pedig szintén jó kezekben vannak, nyugodt vagyok.

34480897_1842209339164275_2860564956347105280_o-094915.jpg

Vida Péter (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

A darab műfaja monodráma, amiből arra következtetünk, hogy nagyon koncentrált és intenzív munka zajlik a rendező, Znamenák István és ön között.

Igen, én is így érzem. Most még a „lobogás” fázisában vagyunk, és azt látom, hogy István is nagyon megihletődött, komolyan elkezdte őt érdekelni a feladat. Mindketten tudjuk – hiszen színész ő is, én is, rendezett ő is, én is – hogy tanulni és gyúrni kell a szöveget, húzni, vágni, formálni, addig, amíg szépen beépül. Ebben a szakaszban színészként az én dolgom az, hogy kövessem a rendező instrukcióit. Az övé pedig az, hogy inspiráljon, űzzön, hajtson, csesszen le, ha kell, animáljon, amíg ki nem forr a végeredmény, amíg el nem jutunk arra a pontra, hogy én már jobban ismerem azt az embert, aki mesél – és akiről most még én sem tudom pontosan, hogy kicsoda – mint ő.

Miért aktuális ez a darab?

Egyrészt, azért, mert nagyon érzékletesen beszél olyan általános emberi dolgokról, mint a születés, a halál, a szerelem, a szex, a szenvedély, a gyűlölet, az utálat, a gyilkosság – egyszóval minden benne van. Egy emberen keresztül szól több emberről, az őket körülvevő anomáliákról, egzisztenciális és morális kérdésekről. Másrészt nagyon erős ütközési pontok vannak benne, amiket teljesen különböző nézőpontokból mutat meg. Mi a bűn? Ki számít bűnözőnek? Ki a kisebbség, és ki a többség? Nagyon sok mindenről lehet és kell is beszélni, vitatkozni a darab kapcsán. Ezt az összetettséget szeretném elsősorban megmutatni, nem a fájdalmat. Mert azért ezekben a történetekben és sorsokban, nem csak fájdalom van. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor bevered a könyöködön azt a furcsa pontot – fáj is, meg nem is, jó is, meg nem is, nevetsz, de közben sírhatnál is.  

A monodráma műfaja mellett újdonság lehet az is, hogy ez egy kortárs darab. Az, hogy olyan történet főhőse lesz, amely a jelen problémáira reflektál, színészi munka szempontjából mennyiben más feladat, mondjuk a Tháliában játszott vagy rendezett, klasszikus előadásokhoz képest?

Igen, ebben a darabban velem együtt élő, és egy levegőt szívó emberek történetein és gondolatian keresztül mutathatom meg a bennem lévő dolgokat és színeket. Ezek a történetek itt vannak velünk, ma hatnak. Ez önmagában jó dolog és izgalmas feladat, de én egyáltalán nem érzékelek olyan éles határvonalat a klasszikus és a kortárs darabok között, mint ahogy azt látni szokás. Nem szeretem, amikor élből ilyen vagy olyan álláspontra helyezkedünk egy előadással kapcsolatban, csak azért, mert van rajta egy bélyeg. Szerintem nem az a fontos, hogy egy darabon milyen címke van, hanem az, hogy mutatott-e, adott-e nekem valamit, kezdtem-e valamit a történettel, vagy éppen a történet kezdett-e velem valamit.

34370765_1842209445830931_8305276967213596672_o-094915.jpg

Vida Péter (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

Mondana egy példát?

A Múzeumkert és a Szigony utca között bizonyos szempontból nagyobb távolság van, mint Amerika és Miskolc között.

És ezek a problémák nemcsak térben, de időben is egyezhetnek – függetlenül attól, hogy mekkora távolság van köztük. Ott van például az Oscar című darab, amit nemrég mutattunk be a Tháliában (Vida Péter rendezésében, Nagy Viktor főszereplésével – a szerk.). A darab az 1920-as években játszódik, és egy felkapaszkodott újgazdagról szól, aki ott ül egy elképesztően ízléstelenül berendezett élet közepén, össze van zavarodva, miközben a körülötte lévő nők annyira vágynak a szerelemre, hogy az első emberbe, akit meglátnak, feltétel nélkül beleszeretnek. Azért ezek az élethelyzetek most is ismerősek lehetnek. Egyszerűen csak meg kell találni azokat az eszközöket, amelyeken keresztül a történetek össze tudnak kapaszkodni, ölelkezhetnek a korszakok. Ha ez sikerül, akkor teljesen mindegy, hogy klasszikus vagy kortárs darabról beszélünk, mert mindkettő lehet aktuális.

A darab a VIII. kerületben játszódik. Budapestnek ez a része – függetlenül attól, hogy az ország mely pontján kerül szóba – mindenkinek mond valamit, vagy legalábbis mindenki rendel hozzá valamilyen emléket, vagy asszociációt. Önnek személy szerint milyen élményei vannak ezzel a városrésszel kapcsolatban, mennyire ismerős ezen a nagyon karakteres környéken?

Igen, a VIII. kerület az egy toposz és – annak ellenére, hogy szerintem földrajzi és időbeli határoktól függetlenül mindenről lehet a színpadon értekezni – tény, hogy a „Nyóckerre” ez hatványozottan igaz. Valamilyen kép mindenkinek van a fejében arról, hogy milyen ez a kerület. Ami engem illet, mindig is sokat jártam a környéken: amikor még a Nemzeti Színház tagja voltam, akkor általában az Orczy tér felől mentem, a Rádiókabaré felvételei pedig a mai napig a Magyar Rádió Márványtermében készültek, ami szintén a VIII. kerületben, a Bródy Sándor utcában található. Újabban pedig a Fazekas Mihály Gimnázium környékén járok sokat: a lányomat nem olyan régen vették fel, rendszeresen vittük előkészítőre. De – bár az már régebben volt – jól emlékszem arra is, amikor a Színművészeti Főiskola alatt a Vas utcai kollégiumban laktam: mentünk körbe a kerületben, ahol éppen akkor volt lomtalanítás, és a főiskolától kapott kis kocsival gyűjtöttük be a vizsgához szükséges díszletet. Ahogy az Anyám, a nyolcadik kerület történetét, a vizsgaelőadás teljes kellékállományát is ez a kerület adta.

Anyám, a nyolcadik kerület!

Június 22. 21:00 Balatonboglár

  • Játssza: Vida Péter
  • Rendező: Znamenák István
  • Díszlet: Szalai József
  • Rendezőasszisztens: Sirkó Eszter
  • Írta: Pál Dániel Levente
Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

Kapcsolódó

Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

Június 22-én, pénteken az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadás ősbemutatójával, valamint a Heisenberg című darabbal nyitja meg az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Vizuál

„Nála nincs fölösleges mondat” – Pályatársai köszöntik Mészáros Mártát

Szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját Mészáros Márta filmrendező, akit ez alkalomból pályatársai, barátai, tisztelői köszöntenek a Fidelióban.
Klasszikus

68 éves korában elhunyt Ligeti András

A Kossuth-díjas karmester, hegedűművész súlyos betegség következtében, váratlanul hunyt el, tudatta családja.
Vizuál

Feljelentés áldozata lett az Anyáim története

Elmaradt az Ars Sacra Filmfesztivál versenyprogramjába meghívott film vetítése szombat este a Tabán moziban. A rendezők egy nappal a vetítés előtt tudták meg, hogy többen feljelentették a fesztivál szervezőit, és petíciót indítottak a szivárványcsaládok örökbefogadásáról szóló film vetítése ellen. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„Csodálatos ez a bohóc-létezés” – Beszélgetés Mertz Tiborral

Szeptember 18-án mutatta be Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját a Budaörsi Latinovits Színház, Alföldi Róbert rendezésében. Mertz Tiborral, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk kíváncsiságról, társulati létezésről és véleménynyilvánításról.
Színház hír

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Színház hír

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház hír

A FreeSZFE-nek adja a MITEM-től kapott honoráriuma felét Robert Wilson

A világ egyik legismertebb rendezője a Nemzeti Színház fesztiválján vett volna részt, ám egészségügyi okokból kénytelen volt távol maradni, előadását nélküle mutatták be. Wilson később közleményben jelezte, hogy nem ért egyet az SZFE modellváltásának módjával – írta meg a hvg.hu.
Színház magazin

Mecénás és mészégető – Báró Kemény János, a Jóság Embere

Kemény János amerikai állampolgárként született 1903-ban, de egész életében erdélyinek vallotta magát. A két világháború között marosvécsi birtokán szervezte meg a helikoni közösséget, amely a jobb- és baloldali erdélyi írók közös parlamentje volt. Báró Kemény János a hídember szerepét töltötte be az erdélyi szellemi életben. Saját vagyonából mentette meg a csődtől a kolozsvári színházat, Horthytól Corvin-koszorút kapott, majd a holokauszt idején az ő támogatásával jött létre a Zsidó Színház Kolozsvárott. Menekítette az üldözötteket. A háború után alapító mecénása lett a marosvásárhelyi teátrumnak, innen aztán politikai okokból kirúgták. A báró mészégetőként dolgozott a kommunista diktatúrában. Drámai kelet-európai sorsáról több kötetes önéletrajzi sorozatot tervezett, de ez is csak torzó maradt.