Színház

Női sorsokról mesél a női társulat

2020.10.16. 14:30
Ajánlom
„Nők, nőkről, nem csak nőknek!” – hangzik a Liliom Produkció mottója, akik azzal a céllal jöttek létre idén ősszel, hogy egyedülálló, új női színházi struktúrát teremtsenek. Az ismert művészekből álló társulat vezetője Tallós Rita.

A rendező, akinek a nevéhez olyan rendezések fűződnek, mint Az anyád kínja a Royal Orfeumban, a Naptárlányok a Pesti Magyar Színházban, vagy a Menopauza a Játékszínben, bízik benne, hogy eddigi tapasztalatai hozzásegítik a csapatot ahhoz, hogy igazi sikerprodukciókat hozhassanak létre.

20200825_anyatigrisek_4793_r-160510.jpg

A Liliom Produkció alapítói (Fotó/Forrás: Liliom Produkció)

A társulat alapítói Barbinek Paula, Sajgál Erika, Tallós Rita, és Révész Viktória az ország legjelentősebb színházaiban tették le névjegyüket a Nemzeti Színháztól a Vidám Színpadon át a nagyobb vidéki kőszínházakig, de ismerősek lehetnek olyan magyar sorozatokból is, mint például a Mintaapák. Sőt, Barbinek Paula külföldön is szerencsét próbált, éveken át a Karib-tengeren hajózva szórakoztatta a közönséget.

Első előadásuk, Sue Fabisch koncert-musicalje, az Anyatigrisek az anyává válásról, a gyerek születéséről szól. A zenés komédia Danics Dóra, Nika, Jónás Andi és Király Linda előadásában mutatja be az anyaság küzdelmes hétköznapjait, rengeteg humorral fűszerezve.

A történet Amyről, a mindenórás kismamáról szól, akinek babaváró bulit szerveznek a barátnői, ám féktelen bulizás helyett anyasági leckéket vesz és naiv elképzelései a gyereknevelésről hamar megváltoznak. A téma remekül illeszkedik a csapat fő koncepciójához és egy izgalmas indulást vetít előre, ugyanis a Liliom Produkció

célja, hogy különböző perspektívákból mutassa be a női lélek rejtelmeit,

miközben minőségi szórakoztatást kínál a nézőknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Tánc

Kiválóan szerepeltek a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói a Budapest Ballet Grand Prix-n

Első alkalommal rendezték meg a Budapest Ballet Grand Prix-t, ahol az egyetem hallgatói számos dobogós helyezést és különdíjat értek el. Az egyetem gratulációját fejezte ki a győzteseknek és felkészítő mestereiknek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Csankó Zoltán kapta idén a Kaszás Attila-díjat

A Kaszás Attila-díjért az elmúlt hetekben négy színész – Nagy Cili, Csankó Zoltán, Fehér László és Fila Balázs – versenyzett. A közönségszavazáson csaknem hatezren adták le a voksukat, és a legtöbben a Győri Nemzeti Színház művészét, Csankó Zoltánt tartották érdemesnek az elismerésre.
Színház ajánló

Öt év kihagyás után újra jön a Színházak Éjszakája

A népszerű programsorozatot, amely jövő márciusban a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér csapatának szervezésében születik újjá, új szlogennel, új ötletekkel, és soha nem látott csatlakozási kedvvel.
Színház hír

Játszó Terek 2.0 – Megvannak a XV. kerület színházi pályázatának nyertesei

A Csokonai15 befogadópályázatának eredményeként három izgalmas, társadalmi tabukat is feszegető előadást mutatnak be az évad során a XV. kerületben. A díjazott pályázatokon felül több társulatnak is együttműködést kínál a Csokonai Nonprofit Kft.
Színház hír

Szász János rendezését az év legjobb előadásai közé választotta a Washington Post

A nagy múltú amerikai napilap 2023 tíz legjobb színházi produkcióját rangsorolta, Szász János Angels in America: Millennium Approaches című előadása a kilencedik helyen végzett.
Színház hír

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.