Színház

Nyár – Szabadtér – Költészet: érzelmi szabadsághármas a Balaton-parton

2023.06.09. 11:55
Ajánlom
A költészetet is beemelte nyári fesztiválprogramjai közé a Szabadtéri Színházak Találkozója, amelyet június 17. és 25. között rendeznek meg a Kultkikötő balatonboglári és alsóörsi helyszínein. A szervezők fontosnak tartják a költőket megszólaltató színházi alkalmakat – nyáron is. Kultikus előadások láthatók, és még Nyáry Krisztián darabját is műsorra tűzik.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Az alsóörsi Kultkikötő Amfiteátrumban a huszadik század magyar irodalmának egyik legkülönösebb alakját – aki majdnem minden borzalmat átélt, ami a múlt századba belesűrűsödött –, Faludy Györgyöt idézi meg a kultikussá vált Tenyérvonalak című előadás. Aki ismeri Faludy életművét, annak azért lehet élmény, aki nem, annak a felfedezés örömét is kínálja az előadás Borovics Tamással és Poroszlay Kristóffal.

TENYERVONALAK-095707.jpg

Poroszlay Kristóf és Borovics Tamás a Tenyérvonalak előadásában (Fotó/Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok)

„A Tenyérvonalak azt a Faludyt állítja elénk, aki csupán költő szeretett volna lenni. Persze, csupán nem lehet költőnek lenni. Ám az legalábbis kérdés, hogy ezért mennyire kell pokolra menni. Szándéka ellenére regényhősnek kijáró élet jutott neki, mert mindennapjaiba minduntalan belépett a történelem. Az előadás is bizonyság rá: a pokol neki házhoz jött” – vélekedik az előadásról Bod Péter publicista. Vámos Miklós író pedig egyszer arról mesélt, mi mindent volt szerencséje megtudni a világ dolgairól Faludy Györgytől. Például, hogy

az ifjú Albert Einstein Faludy-frizurát hordott, de zoknit nem, hogy minél jobban hasonlítson a költőre.

Vagy azt, hogy egy cérnavékony fénypászma is életben tarthatja az embert, ahogy Faludy Györgyöt a recski, ablaktalan magánzárkájának kulcslyukán át „meleget adó” fény. A Tenyérvonalak – a Szegedi Szabadtéri Játékok vendégprodukciója – az alsóörsi Kultkikötő Amfiteátrumban kerül színre június 22-én, csütörtökön, 20.30-kor. Egy szabad szellem története – a szabad ég alatt.

Másnap, június 23-án egy másik szabad szellem alakját hozza egészen közel a közönséghez a Szénakutyák című előadás, amely „képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról”. Macskaszempontból láttatja a költészetet, az irodalmat, a világot, Weöres Sándort, aki

76 évesen halt meg, bár sosem öregedett meg.

Kálid Artúr egyszemélyes „macskaremeklése”, Göttinger Pál darabja és rendezése – a Kőszegi Várszínház vendégjátékaként – a Balatonboglári Kultkikötőben látható június 23-án.

szenakutyak2-095103.jpg

Kálid Artúr a Szénakutyák előadásában (Fotó/Forrás: Kőszegi Várszínház)

A virágárus Majoros néni, a Városmajor parkjának állandó tartozéka igen jól ismeri a kortárs költőket, írókat. Neki mondja el ugyanis titkait Ady Endre és Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes és József Attila, Polcz Alaine és Babits Mihály, Molnár Ferenc és Kosztolányi Dezső. Majoros néni kíváncsian hallgatja őket, olykor beleolvas a parkban felejtett kéziratokba. Horváth János Antal rendező és Nyáry Krisztián irodalmár – aki soha nem szoborként tekint írókra, költőkre, inkább leemeli őket a piedesztálról – közösen írták meg Az eszméimet nem cserélem című darabot a Városmajor 100 éves története kapcsán. Az előadást, amely titkos irodalmi mulatság, zenés revü, történelmi utazás, képes irodalomkönyv – a Városmajori Szabadtéri Színpad vendégprodukciójaként – június 24-én mutatják be, ugyancsak a Balatonboglári Kultkikötőben. Szereplők: Peremartoni Krisztina, Radnay Csilla, Ladányi Júlia, Szatmári Alíz an., Pál András, Mohai Tamás, Vizi Dávid, Kovács László an., Benkő Nóra, Tóth Sándor és a Pesti Magyar Akadémia tanítványai (Cserdi Zsolt, Gali Petra, Gerő Ádám, Lamberti Éva, Márton Éva Izabella, Pintér Janka, Pogány Tamás, Rácz-Enzsöl Benedek).

AZESZMEIMETNEMCSERELEM-100108.jpg

Az eszméimet nem cserélem (Fotó/Forrás: Városmajori Szabadtéri Színpad)

A Szabadtéri Színházak Találkozója a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Kálid Artúr a Szénakutyák előadásában (forrás: Kőszegi Várszínház)

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Kapcsolódó

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.

„Idén is lesz nyár” – Június közepén indul a Szabadtéri Színházak Találkozója

„Idén is lesz nyár” – Június közepén indul a Szabadtéri Színházak Találkozója

Nyáron mi vagyunk a színház az országban – ezt Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke mondta a Szabadtéri Színházak Találkozójának sajtótájékoztatóján. Ugyanitt átadták a Gedeon József Amfiteátrum-díjat is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.
Színház hír

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Színház ajánló

Már elérhető a Pintér Béla és Társulata januári és februári műsora

Az idén 25. jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata januárban és februárban összesen harminchat estén várja nézőit az újpesti UP Rendezvénytérbe. Az előadásokra már elindult a jegyértékesítés.
Színház ajánló

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. Az előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.
Színház hír

Vidnyánszky Attila maradt a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

Ismét Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Teátrumi Társaság.