Színház

Nyílik a Víg Szalon – új helyszínt avat az évadban a Vígszínház

2024.09.10. 15:55
Ajánlom
A Vígszínház 2024/25-ös évadának első bemutatója szeptember 21-én a Liliomfi lesz ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, míg a Pesti Színházban október 5-én az Egy nő anatómiája magyarországi ősbemutatóját láthatják a nézők Alföldi Róbert rendezésében. Szeptember 15-én hagyományaihoz híven idén is kinyitja kapuit a Vígszínház, hogy a művészek és a közönség együtt ünnepelhesse az évadkezdést a Vígnapon. Októberben pedig ünnepi nyitóhétvégével kezdi meg működését a teátrum új játszóhelye, a Víg Szalon.

A Vígszínház szeptember 10-én a társulat tagjai és a bérletesek jelenlétében évadnyitó sajtótájékoztatót tartott.

Rudolf Péter bejelentette a színház negyedik játszóhelyét, a Víg Szalont, amely a Hegedűs Gyula utcában, a hajdani Club Kávézó bérelt épületében nyitja meg kapuit.

A Szalonnal az egykori polgári szalonok hangulatát szeretnék megteremteni, ahol írókkal, színészekkel, zenészekkel, alkotókkal találkozhat majd a közönség. Az október 12-i nyitóesemény különleges irodalmi est lesz. Kortárs írók – Dragomán György, Szabó T. Anna, Grecsó Krisztián, Vámos Miklós, Nyáry Krisztián, Nádasdy Ádám, Darvasi László, Tóth Krisztina és Závada Péter – erre az alkalomra készült, a pesti szalonok hangulatát felidéző szövegeit a társulat tagjai fogják felolvasni. Másnap pedig Az imposztor bemutatójához kapcsolódva Spiró György, Kern András és Rudolf Péter Nyáry Krisztián moderálásával fog beszélgetni. A közönség szeptember 15-én a Vígnapon már bepillanthat a Liliomfi próbafolyamatába, kulisszajárásokon, dedikáláson, tánctanuláson, jelmezpróbán, csokoládékészítésen és a Víg125 című, a Vígszínház történetéről szóló fikciós dokumentumfilm első két részének vetítésén is részt vehetnek, a társulat tagjai pedig meglepetésprodukciókkal is készülnek.

A Vígszínházban már zajlanak a Liliomfi próbái. Szigligeti Endre művét Vecsei H. Miklós átiratában ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra, a zenéért Kovács Adrián és Mester Dávid felelnek. „Bízom benne, hogy sikerül olyan előadást csinálni, ami valahogy felidézi azt az érzést, amit a Liliomfi jelent, ahol virtuózan dolgoznak a színészek, és csapatként van együtt három különböző generáció” – emeli ki a rendező. Az előadás szeptember 21-től Keresztes Tamás, Gál Réka Ágota, Ötvös András, Szilágyi Csenge, Rudolf Péter, Hegedűs D. Géza, Gyöngyösi Zoltán, Varga-Járó Sára, Zoltán Áron, Méhes László, Borbiczki Ferenc, Molnár András és Nyomárkay Zsigmond szereplésével lesz látható.

VigLiliomfibeszelgetes-155243.jpg

Beszélgetés a Liliomfi című előadásról (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Vígszínház)

A Pesti Színházban október 5-én az Egy nő anatómiáját mutatják be. Újjászületés egy részben – áll a darab színlapján. Wéber Kata drámája ugyanis egy családi tragédián keresztül mesél női sorsokról, a traumák feldolgozásáról és az újrakezdés lehetőségeiről. Az Alföldi Róbert rendezte előadásban Petrik Andrea, Telekes Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Márkus Luca, Kövesi Zsombor, Radnay Csilla és Waskovics Andrea lép színpadra.

A Házi Színpadon december 6-án mutatják be Esterházy Péter utolsó drámáját, a Mercedes Benzt Zsótér Sándor rendezésében, Lukács Sándor, Balázsovits Edit, Petrik Andrea, Gyöngyösi Zoltán, Szántó Balázs és Liber Ágoston szereplésével. A kétrészes történelmi revüben a 17. századtól a 20. századig követhetjük végig az Esterházy-család történetét.

Az ember tragédiájának keretjátékát megidézve az Úr fogadást köt Luciferrel, melynek tétje, hogy elbukik-e a magyar történelem egyik legendás családja, elbuknak-e az Esterházyak.

Spiró György új változatot készít Az imposztorból a december 7-i bemutatóra. A színház mágikus erejéről és kiszolgáltatottságáról szóló műben egy megmaradásáért küzdő színház a varsói színészfejedelmet hívja meg vendégjátékra, Bogusławski azonban csak a bemutató napján érkezik meg. Ráadásul meglepetten értesül arról, hogy a hazafias operát, amelyre felkérték, a cenzúra betiltotta, és helyette Molière Tartuffe-jének címszerepét kell aznap este életében először eljátszania... Az imposztort a Pesti Színházban Rudolf Péter állítja színpadra, a főbb szerepekben Kern András, Fesztbaum Béla, Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Wunderlich József, Majsai-Nyilas Tünde, Kőszegi Ákos, Igó Éva és Medveczky Balázs lesz látható.

VigHegedusDGeza-155242.jpg

Hegedűs D. Géza (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Vígszínház)

 

December 14-én Bodó Viktor rendezésében, Dengyel Iván, Dino Benjamin, Ertl Zsombor, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Horváth Szabolcs, Kovács Patrícia, Kövesi Zsombor, Kútvölgyi Erzsébet, Méhes László, Nagy-Kálózy Eszter, Orosz Ákos, Ötvös András, Radnay Csilla, ifj. Vidnyánszky Attila, Virágh Panna (m.v). és Zoltán Áron szereplésével mutatják be a Vígszínházban Az ember, aki elvesztette az időt című produkciót. Az előadás egy hazánkban még ismeretlen norvég író, Jonas Petter Aronsen máig kiadatlan azonos című műve alapján készül. A lebilincselő, hosszan áradó szövegfolyamot Csehov Platonovjának ihletésére írta a szerző. A magyar színpadi változatot Kovács Krisztina és Róbert Júlia írják.

Seymour, az ügyetlen ifjú botanikus és különleges növénye, Audrey II fantasztikus története Roger Corman 1960-ban forgatott, kis költségvetésű, fekete-fehér filmváltozata óta tartja rettegésben és fakasztja nevetésre a közönséget.

A film alapján készült, 1982-ben bemutatott rockabilly musical minden rekordot megdöntött az Off-Broadwayn, aztán bejárta az egész világot,

és negyven év után – Varró Dániel új fordításában, Novák Eszter rendezésében – visszatér magyarországi ősbemutatójának helyszínére, a Pesti Színházba. A Rémségek kicsiny boltja előadásában Orosz Ákos, Radnay Csilla, Seress Zoltán, Brasch Bence, Kovács Patrícia, Majsai-Nyilas Tünde, Márkus Luca, Szántó Balázs, Herczeg Tamás és Vatamány Atanáz lépnek színpadra.

Amikor a szabad gondolkodású, éles eszű Elizabeth találkozik a jóképű, de titokzatos Mr. Darcyval, a férfi büszkesége és a lány előítéletei mindenfajta közeledést lehetetlenné tesznek. Ahogy a sorsuk újra és újra keresztezi egymást, vonzalmuk egyre csak fokozódik, mielőtt azonban szerelmük beteljesülhetne, le kell győzniük számos akadályt, de leginkább saját gyengeségeiket. Jane Austen kultikus regénye, a Büszkeség és balítélet új színpadi változatát Valló Péter rendezésében, többek között Waskovics Andrea, Wunderlich József, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Ertl Zsombor, Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Bach Kata, Gyöngyösi Zoltán és Balázsovits Edit szereplésével mutatják be a Vígszínházban.  A teátrumban több mint százéves hagyománya van a világirodalmi nagyregények színpadi adaptációjának.

További információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Beszélgetés az Egy nő anatómiája című előadásról (fotó/forrás: Gordon Eszter / Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Ascher Tamás rendezésében látható A Nyugat császára Miskolcon

A Kamaraszínház színpadán látható rémbohózat nem éppen felhőtlen viszonyban álló apa-fia párosát Harsányi Attila és Börcsök Olivér alakítja.
Színház magazin

Mivel tudod kiborítani a színészeket a színpadon? – Humoros illemtan-videókkal jelentkezik a Vörösmarty Színház

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hat részes kisfilm-sorozattal és edukációs kampánnyal igyekszik felhívni a figyelmet a nézőtéri viselkedés normáira.
Színház ajánló

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház hír

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Színház ajánló

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.