Színház

Nyitott kapukkal, nyílt próbákkal vár a VÍGNAP

2018.09.26. 15:55
Ajánlom
Szeptember 30-án, vasárnap délben igazi csodákkal nyitja meg kapuit a Vígszínház – ígérik a VÍGNAP szervezői. A színház alagsori büféjében Hegyi Barbarával lehet csokoládét főzni, a karzaton jelmezes fotózást és arcfestést tartanak, és nem maradhat el a hagyományos süteményárusítás sem.

A színház művészeinek vezetésével, a Vígszínházba ellátogató nézők idén is beléphetnek a színfalak mögé, a VÍGTOUR a Ditrói Mór utca felől indul, a nagyszínpadon dalelőadást hallgathatnak a színház egyetemistái és új tagjai előadásában, a készülő új bemutatók alkotóival beszélgetéseken lehet részt venni. A nézők beleshetnek Eszenyi Enikő legújabb rendezése, A diktátor próbájába, valamint jeleneteket láthatnak a Pesti Színház első premierjéből, Bulgakov Bíborszigetéből. A Házi Színpadon is nyílt próbát tartanak, ott A vándorkutya című készülő új bemutatóból adnak ízelítőt, Pass Andrea rendezésében.

image007-152608.jpg

Bach Kata és Wunderlich József a VÍGNAP-on (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Vígszínház)

Természetesen nem maradhat el a művészekkel való közös fotózás, a csokoládéfőzés, lesz gyereksarok és minden lehetőség adott az új évad bérleteinek dedikáltatására is. A napot a már hagyománnyá vált VÍGsüti árusítása zárja, melynek bevételét a színház az Ódry Árpád Művészotthonnak ajánlja fel. A Vígszínházban 19.00 órától Shakespeare leghíresebb műve, a Hamlet látható. A Facebookon élő közvetítésben is be lehet kapcsolódni az eseményekbe, a 13.30-kor kezdődő VÍGLive adásban.

VÍGNAP 2018. szeptember 30.

12.00 Nyílt próba: BÍBORSZIGET (Nagyszínpad)
12:15 Nyílt próba: A VÁNDORKUTYA (Házi Színpad)
12.30 Egyetemistáink és új tagjaink műsora - DALVÁLOGATÁSs (Nagyszínpad)
13:00 Nyílt próba: A DIKTÁTOR (Nagyszínpad)

12:00-16:00 BÉRLET- ÉS JEGYVÁSÁRLÁS (Előcsarnok)
12:00-16:00 VÍGBÖNGÉSZDE (Előcsarnok)
12:00-15:00 DEDIKÁLÁS (Előcsarnok)
12:00-14:50 VÍGTOUR (Indulás a Ditrói Mór utca felől)
12:00-15:00 JELMEZES FOTÓZÁS ÉS ARCFESTÉS (Karzat büfé)
13:00-14:45 VÍGCSOKI HEGYI BARBARÁVAL (Alagsori büfé)
12:00-15:00 GYEREKSAROK - VÍGJÁTÉK
15:00-tól VÍGSÜTI (Ditrói Mór utca)

Az egész napos rendezvényre szóló belépőjegy ára 500 forint.

Fejléckép: Szkárossy Zsuzsa / Vígszínház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Vizuál

KÉP-regény: Hol van már a tavalyi hó?

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Duna rekord alacsony vízállása kapcsán további aggasztó adatokat oszt meg velünk.
Színház

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Színház interjú

Boldogan éltek… de mi jön utána? – interjú Cseh Judit író-rendezővel

A mesékben a boldogság örökké tart – a herceg és a királylány összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban ez máshogy van. A ’mi jön utána?’-kérdését járja körül a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány legújabb előadása, amelynek bemutatójára március 13-án kerül sor a Szkéné Színházban. Az előadást rendező és részben író Cseh Judit mesélt a Boldogan éltekről.