Színház

Nyitott színház Sopronban

2012.07.06. 09:41
Ajánlom
A korábbinál nyitottabb színházat ígért Pataki András, a Soproni Petőfi Színház nemrégiben kinevezett igazgatója.

Pataki András május végén vette át a soproni Petőfi Színház vezetését, miután elődje, Darvasi Ilona március közepén felmondott, mert a fenntartó nem hosszabbította meg Huszti Péter szerződését. Az új igazgató jelentős változásokat tervez az intézményben.

A következő évadban saját tánckart állítanak fel és cél az is, hogy saját zenekara legyen a színháznak. Ebbe csak akkor hívnak meg Sopronon kívülről tagot, ha a városban nem találnak megfelelő embert a posztra - mondta Pataki András, aki beszámolt arról, hogy a tánckar nyolc helyére négy lányt és három fiút már szerződtettek, a negyedik helyet augusztusban töltik be. A cél az, hogy 2014 nyarára önálló, minőségi produkciókkal fellépni képes tánckara legyen a teátrumnak, amely jövőre önálló bemutatóra is készül, miközben tagjai már az ősszel kezdődő évad műveiben is megmutatják tánctudásukat. 

A színtársulat leendő tagjai számára háromnapos válogatót rendeztek. A 130 jelentkezőből 45-en vettek részt a castingon, amely után 16-ra szűkült azok köre, akik a társulat tagjai lehetnek. Az igazgató közlése szerint a 2009-ben diplomázott Horváth Andor helye biztos egyelőre, a további négy-öt társulati tagot pedig az augusztus végi évadnyitón nevezik meg. A korábban ismertetett tervek szerint rajtuk kívül több vendégművész, mások mellett Bánsági Ildikó, Kézdy György és Koncz Gábor is fellép Sopronban.

Az igazgató kiemelte, hogy újragondolják színitanodájuk koncepcióját, mert az a céljuk, hogy az általános iskola első osztályától kezdve bevonzzák a fiatalokat a színházba. Olyan foglalkozásokat akarnak indítani, amelyeken a gyerekek élményszerűen tudják feldolgozni az iskolai tananyagot. Mint mondta, egyáltalán nem mindegy, hogy élmény szintjén van-e köze a diáknak például egy kötelező olvasmányhoz vagy csak gépiesen bemagolja az órán hallottakat.

Oberfrank Péter zenei vezető hangsúlyozta: azt szeretné tudatosítani a közönségben, különösen pedig a fiatalokban, hogy "az opera nem valami múzeumszerű, régi, nagy magasztos dolgoknak a felelevenítése", hanem nagyon is élő műfaj. Ehhez pedig a zenés színház klasszikus vonalát szeretné megteremteni, bemutatva az opera igazi gazdagságát, szépségét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.
Színház hír

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Színház ajánló

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Színház ajánló

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.
Színház ajánló

Két előadás, egy rendező: Diana Dobreva lenyűgöző színházi világa a MITEM-en

A 2025-ös Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) két kivételes előadás is bemutatkozik Diana Dobreva rendezésében: Moby Dick-adaptációja május 15-én, a Vér nélkül című produkció május 17-én látható a Nemzeti Színházban.