A Szputnyik Hajózási Társaság tagjaira ebben az évadban is rengeteg munka, sok magyarországi és külföldi előadás, koprodukció, utazás vár. A független társulat elsőként Kovács D. Dániel rendezőszakos hallgatóval dolgozik, egy kifejezetten a Szputnyik tagjaira írt darabon, amely a nyitrai színházi fesztivál Párhuzamos életek - a 20. század a Titkosrendőrség szemével című projektjének részeként kerül bemutatásra. A Reflex című "hisztériumjátékot" Závada Péter írta, 1956-ban játszódik az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben. Az előadás első bemutatója október 1-jén Nyitrán lesz, míg itthon október 28-án tartják a premiert a Jurányiban.
Novembertől a csapat egyik része Bodó Viktorral a Vígszínházban dolgozik majd, Eszenyi Enikő felkérésére a két társulat koprodukciójaként készül el A revizor, amelynek január 4-én lesz a bemutatója. Ezalatt a társulat másik része Radnai Márkkal készít új előadást.
Január közepétől a társulat ismét kettéválik, hatan Grazban a Bál című előadást próbálják majd, amely a 20. század jelentősebb történelmi eseményeit mutatja be osztrák és magyar szempontból, szöveg nélkül, tánccal és mozgással. Az előadást Bodó Viktor rendezi, a koreográfiát Duda Éva készíti, a két társulatra adaptált darabot Róbert Júlia írja.
A grazi munkával párhuzamosan két színházi nevelési program készül el itthon, az egyik Pass Andrea ötlete alapján egy osztályterem-színházi előadás, a másik pedig Fábián Gábor ötlete alapján egy Merle-regény adaptációja Kovács D. Dániel rendezésében. A tervek szerint március végén Zsótér Sándor is rendezni fog.