Színház

Oberfrank marad a veszprémi színház élén

2014.09.11. 15:45
Ajánlom
A Veszprémi Petőfi Színházat öt éve vezető Jászai Mari-díjas színművésznek újabb ciklusra szavazott bizalmat a város közgyűlése.

A jelen levő képviselők többségi szavazatával, egy tartózkodás mellett meghozott döntés értelmében Oberfrank Pál új mandátuma 2015. február 1-től újabb öt évre szól. A direktor egyedüliként pályázott a Veszprémi Petőfi Színház vezetésére, és mint elmondta, legfontosabb feladatának tartja, hogy az előadásokkal az emberekhez szóljanak. Úgy fogalmazott, egy megyei jogú városban népszínházat kell csinálni, amelyben mindenféle műfajnak helye van.

Szeretnék továbbra is a közönséghez szólni, hiszen ők a legfontosabbak. Mellettük fontos, hogy dolgozóink minél jobb körülmények közt tudják végezni a szakmai munkát és legyen arra forrás, hogy fejleszteni tudjunk - hangsúlyozta Oberfrank Pál. Hozzátette: az elkövetkezendő öt évben komoly minőségi változást szeretne a technikai körülményekben.

A repertoárról kiemelte, "ma Magyarországon a kortárs drámák közül nagyon nehéz olyat találni, amivel nagyon érvényesen meg lehet szólítani a nézőt, különösképpen a veszprémi nézőt, aki rendkívül igényes. Nem szeretnék rajtuk kísérletezni, ezért inkább nyúlunk a már bizonyított értékekhez".

Az igazgató célként fogalmazta meg a fiatalok felé történő nyitást, a gyermekes családok és az egyetemisták elérését, mert ők lesznek a jövő közönsége. Oberfrank Pál kiemelte, hogy a társművészeteknek is teret kíván adni. A Veszprémi Petőfi Színház bérleteseinek száma Oberfrank Pál kinevezése óta 11 ezerről 17 ezerre növekedett, a nézőszám stabilan 80-90 ezer körül mozog.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Idén nyáron újra életre kel a színház a hegyek között – vár a Visegrádi Nyári Színház!

Július 27. és augusztus 31. között ismét megnyitja kapuit a Visegrádi Nyári Színház, amely idén is rengeteg izgalmas programmal, színházi előadásokkal, előadói estekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget.
Színház hír

Shrek, krimikomédia, kortárs ősbemutató – évadot hirdetett a József Attila Színház

Öt nagyszabású bemutatóval és izgalmas tervekkel készül a József Attila Színház a 2025/2026-os évadban. Különleges helyet kap az évadban a József Attila drámapályázat egyik díjazott műve, a Nem én kiáltok, amely fiatal alkotók közreműködésével, a színház tehetséggondozó küldetésének jegyében születik meg.
Színház ajánló

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!