A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta.
- Életmű Díj
KÁRP GYÖRGY színművész és BORÁROS IMRE színművész
Kárp György a marosvásárhelyi Spectrum Színház színművésze. 1972-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, és a város színháza szerződtette. A hetvenes évek végétől a társulat egyik vezető művésze, aki főként jellemformáló készségével, humorérzékével tűnt ki. Fontosabb szerepei: Truffaldino (Goldoni: Két úr szolgája); Balga (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde); Cornwall hercege (Shakespeare: Lear király); Bubnov (Gorkij: Éjjeli menedékhely); Dátán (Madách Imre: Mózes); Hlopov tanfelügyelő (Gogol: A revizor)
Boráros Imre a Komáromi Jókai Színház örökös tagja, Kossuth-díjas szlovákiai magyar színművész. 1965-ben a komáromi Magyar Területi Színház tagja lett. 1972-től 1977-ig a kassai Thália Színpadhoz szerződött. 1977-ben visszatért a komáromi Magyar Területi Színház társulatához. Vendégszerepelt többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol Tarpataky bárót alakította Zerkovitz Béla: Csókos asszony című operettjében. Ugyancsak ebben a szerepben játszott a Miskolci Nemzeti Színházban. A József Attila Színházban Shakespeare: Makrancos hölgy című darabjában, valamint Szigligeti Ede: Liliomfi című művében játszott, Szilvai professzort alakította. Külföldön az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Svédországban, Ausztriában, Hollandiában, Törökországban és Ausztráliában is színpadra lépett. 1990-ben a Magyar Területi Színház jogutódjának, a Komáromi Jókai Színháznak lett tagja. 2013-ban saját színházat alapított.
Az Életmű Díjakról háromtagú Szakmai Bizottság döntött, amelynek tagjai: Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza és a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljának igazgatója; Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója és előadásainak válogatója; Pataki András rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója.
Az öttagú Szakmai Zsűri (Gulyás Gábor esztéta; Kozma András dramaturg – Nemzeti Színház; Naszlady Éva rendező, a zsűri elnöke; Mészáros Blanka színművész – Radnóti Miklós Színház; Sztarenki Pál színművész, rendező) döntése alapján kiosztott díjak:
- Szakmai Zsűri Színészi Nagydíja
FARKAS IBOLYA
(Római karnevál, a Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Marosvásárhelyi Spectrum Színház közös produkciója)
- A legjobb előadás
LILA ÁKÁC (Nagyváradi Szigligeti Színház)
- Kiváló társulati munka
GUSZTÁV A HIBÁS MINDENÉRT (Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház)
RASZPUTYIN (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata)
- A legjobb rendezés
ÁRKOSI ÁRPÁD (Pornó – Feleségem története, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója)
- A legjobb női főszereplő
BÉRES MÁRTA (Anna Karenina, Újvidéki Színház)

Kapcsolódó
Mit is akarok, mikor lennék boldog? – Beszélgetés Béres Mártával
Különleges munkamódszer egy emberközpontú szláv rendezővel, színészi csapatmunka és saját monológ a regényből. Béres Márta is készül Kisvárdára, néhány nappal ezelőtt már az előadással álmodott. Az Újvidéki Színház Anna Karenina című előadásának címszereplőjével Oláh Zsolt beszélgetett.
- A legjobb férfi főszereplő
SEBESTYÉN ABA (A nép ellensége, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
RAPPERT-VENCZ GÁBOR (Raszputyin, Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata)
- A legjobb női mellékszereplő
HORVÁTH ZSUZSA (Peer Gynt, a Soproni Petőfi Színház és a Csallóközi Csavar Színház közös produkciója)
MOLDOVÁN ORSOLYA (A nép ellensége, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
- A legjobb férfi mellékszereplő
HENN JÁNOS (A nép ellensége, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
- Teplánszky-díj – „Legígéretesebb tehetség”
ROMÁN ESZTER (Lila ákác, Nagyváradi Szigligeti Színház)
- Kisvárda Város Polgármesterének díja
IMRE ÉVA (Pornó – Feleségem története, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója)

Kapcsolódó
Nyugodtság és lendület – Beszélgetés Imre Évával
A kisvárdai fesztiválközönség idén egy egészen friss produkcióval is találkozhatott, hiszen a Pornó című előadás második alkalommal áll a nézők elé. Ennek kihívásairól beszélgettünk Imre Évával, az előadás főszereplőjével.
A Magyar Színházak XXXIII. Kisvárdai Fesztiválja az évtizedes hagyományok szellemében tervezetten 2021. június 18. és 26. között kerül megrendezésre.
Fejléckép: A nép ellensége (fotó: Bereczky Sándor / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)