Színház

Októberben újra nyit a Thália Színáz

2018.09.08. 16:35
Ajánlom
Az új évadban négy bemutatót tervez a felújított Thália Színház, az első premier a Legyen férfi, monsieur Pignon! francia vígjáték lesz október 13-án.

Schell Judit, a színház új művészeti vezetője az idei évadot a változások évadának tekinti, az új szezon a felújítást követően a tervek szerint október 4-én indul a Thália Színházban, A hőstenor című darabbal.
 A felújítás során megújult a színház hűtés-fűtés rendszere, lámpaparkja és hangosítása.
  

Még folynak a munkálatok a Mikroszínpadnál, amiből, egy új, 160 főt befogadó játszóhely jön létre Thália Télikert néven. A megújuló helyszínen az első bemutatót 2019 májusában tartják, Tarnóczi Jakab rendezésében Gerhart Hauptmann Rose Bernd című darabját tűzik műsorra.


A társulat új tagja Mórocz Adrienn, távozik Fodor Annamária és Csányi Sándor, de a színházban játszott szerepeiket továbbra is megtartják.
 Schell Judit a 2018/19-es évad bemutatóit ismertetve elmondta: az első premiert október 13-án tartják, Legyen férfi, monsieur Pignon! címmel egy francia vígjátékot tűznek műsorra. A darab, amelynek próbái már folynak, Francis Veber Addig jár a korsó a kútra. című filmjének a szerző által készített színpadi adaptációja.
 A Daniel Auteuil és Gérard Depardieu főszereplésével bemutatott francia film színpadi változata Hamvai Kornél fordításában látható. 
A mű tükröt tart elénk az állandó megfelelési kényszerről, a tájékozatlanságunkból eredő sztereotípiákról, kiemelve az egymásra figyelés fontosságát.
 A darabban Pindroch Csaba, Szervét Tibor, Szabó Győző, Gubás Gabi, Vida Péter, Nagy Viktor és Tóth Eszter játszik, rendezője Paczolay Béla.
    

December 15-én mutatják be Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózatát Kelemen József rendezésében, aki három sikeres előadást rendezett már a Thália Színháznagyszínpadán. A Feydeau-darabban Szervét Tibor, Gubás Gabi, Pindroch Csaba, Mózes András, Nagy Viktor, Szabó Erika, Vida Péter, Tamási Zoltán, Mórocz Adrienn, Bán Bálint, Hunyadkürti István, Tóth Eszter és Domokos László látható.
  

A színház harmadik nagyszínpadi premiere 2019. március 30-án Joe Orton komédiája, A kulcslyukon át című darab lesz. A művet Fehér Balázs Benő állítja színpadra.
 Az előadásban Schell Judit, Friedenthal Zoltán, Mórocz Adrienn, Tamási Zoltán, Vida Péter és Bán Bálint játszik.
  

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.