Vizsgaelőadást készíteni saját gyártású darabból önmagában is bátor vállalásnak tűnhet, pláne akkor, ha a forrásul szolgáló alapanyag bár Büchneré, de nem a dráma-, hanem a prózaíróé. A fiatalon, alig huszonhárom évesen elhunyt szerző Lenz című, töredékekben fennmaradt elbeszélésének középpontjában Goethe ritkábban hivatkozott kortársa, kollégája és (legalábbis ami a szerelmi ügyeket érinti) riválisa áll, Jacob Michael Reinhold Lenz. A sztori az ifjú költő végnapjait mutatja be, ahogyan a városi létből kiszakadva egy vidéki kis faluban megpróbál a hit felé fordulni. Akik mindebben hátráltatják: hiperérzékeny lelke és gyenge idegrendszere. Büchner elbeszéléséről szokták mondani, hogy vele indult a modernség - tehát egy nagy színházi bejelentésre alkalmas szöveggel állunk szemben (ld. továbbá: Büchner összes).

Soós Attila, Muhi Zsófia és Kerékgyártó Yvonne a fennmaradt szöveg töredékességét kihasználva hozta létre saját Lenz-értelmezését, hol szorosabban, hol lazábban ragaszkodva Büchner eredetijéhez. Nem kísérlik meg az elbeszélésben is meglévő lyukak felöltését, helyette etűdszerű képeket, szemelvényeket villantanak fel címszereplőjük életéből, redukált eszköztárral Lenz melankóliával teli félálom-világába kalauzolnak, ahol épp csak hajszálnyira különül el a reális a szürreálistól. Csak egy példa: ebben a világban a költő nem egyszerűen rárivall a ravatalon fekvő lányra ("Kellj fel és járj!"). A halott lány (Bach Kata) itt fel is kell, és amolyan bábu módjára táncba is kezd. Belső lázálom? Esetleg költészet hatalma? A helyes megfejtés a nézőre van bízva.

Lévén szó a fizikai színház világában edződött rendezőről, a szöveggel egyenrangúan hangsúlyos szerepet kap óramű precizitással megkomponált koreográfia is. A nyitójelenetben Lenz jövendőbeli házigazdája, Oberlin (Fehér László) beszélget Kaufmannal (Nagy Dániel Viktor), valód small talk, házasságról, családról és az érkező Lenzről. Mindeközben pedig tökéletes szinkronban megvalósított mozgássorokkal illusztrálják az alakok belső világát, hol alátámasztva, hol pedig idézőjelbe téve az elhangzott szavakat. Soós Attila koreográfusi világát jól jellemzi, hogy bármikor képes a legszélsőségesebb indulatokat egyetlen mozdulatsorba besűríteni, dulakodásból váratlanul elcsattanó csókot, fojtogatásból szerelmi vallomást komponálni. Keresztes Gábor ambient és klezmer között ingázó elektornikája tökéletes zenei aláfestés.

Büchner tájleírásokban bővelkedő szövegét Kalmár Bence díszlettervező egy praktikus húzással néhány lépcsőzetesen kapcsolódó fatákolmányra cserélte, számtalan járással, benne és közte fel-, és eltűnő színészekkel. A tér nyers, megformálatlan és instabil, akárcsak a darabbéli Lenz alakja. Eközben pedig számtalan játéklehetőséget rejt magába: a háttérben meghúzódó deszka épp annyira lehet sziklabérc, mint egy falubéli sezlon és ravatal, a színpad jobb szélén elrejtett kis medence egyszerre hegyi forrás és szenteltvíztartó. A multifunkcionális, absztrakt térben különösen erősen hatnak Szlávik Juli XVIII. századvégi rizsporos kosztümjei: mintha csak Caspar David Friedrich alakjait látnánk, ahogyan a természet helyett egy raklapokkal teli raktárban bolyonganak.

Büchner maga úgy jellemezte Lenz alakját, mint "akinek tiszta gyermekarca van, amelyen mintha minden fény rajta pihent volna" s ez legalább ennyire igaz Bárnai Péter alakítására is. Állandó izzásban tartott zsenije csupa naivitás, lénye tragikus, s mégis finoman humorral teli: színrelépésekor a színpad jobb oldalára helyezett, később szenteltvíztartóvá előléptetett medencéből ugrik elő anyaszült meztelenül, s mutatkozik be Oberlin családjának, jelezve, hogy leginkább olyan szeretne lenni, mint ők, átlagos emberek.

Fehér László Oberlinként mint egy megszeppent antik mester kíséri útján a fiatal költőt, Lenz atyaként néz fel a vidéki evangélikus lelkészre, ő maga pedig - szerepe súlyát nem mindig helyesen mérve fel - barátként és annál olykor többként is tekint vissza Lenzre. Az Oberlin feleségét játszó Hay Anna és Lenz közös jelenete az előadás egyik legszebb - és eközben finoman groteszk - képe: a költő vadul ráveti magát Juditra, majd a sokadik visszautasítás után fejét a nő lábai közé hajtva pihennek le, mintha teste helyett csupán anyai ölére vágyott volna. Mindezen alakok mellett Horkay Barnabás iskolamesterből testnevelés tanárrá írt Sebastianja durvának, pusztán fizikai lénynek hat, pedig nem más ő, mint az átlagpolgár, aki kívül maradt Lenz világán.

Olyannak lenni, mint a többiek - ez lenne a frissen faluba érkező Lenz legfőbb vágya. Hogy ebben a mondatban kell-e keresni bármiféle rendezői ars poeticát, azt felesleges akár még megsaccolni is. Ami azonban biztos: Soós Attila rendezése mind témaválasztásában, mind megvalósításában egy karakteres és egyedi világot sugall. Kár lenne itt bárkihez is hasonlítani.