Megrág, kiköp
Sikeresek akarunk lenni. Egy olyan világról álmodunk, ahol minden irányból a saját arcunk néz vissza ránk, és ahol a nevünket halljuk akkor is, ha nem beszél senki. A legkülönlegesebb képességünk pedig, hogy játszi könnyedséggel verjük át önmagunkat. Minden bűnünket megbocsátjuk, némi önmarcangolás után mindig sikerül elhessegetni a szégyent, legalább túllátunk a saját orrunkon, ezzel nyugtatjuk magunkat, és elhisszük, hogy a művészet, aminek az oltárán az emberi integritásunkat is feláldozzuk, majd feloldoz.
Az előadás a Sufni-projekt mentorprogram részeként valósult meg. Rujder Vivien és Béres Bence improvizációit felhasználva írta Bíró Zsombor Aurél. A produkció Kizlinger Lilla rendezésében kerül színre.
Jóccakát
„Én vagyok én, te vagy te: ki a hülyébb, én vagy te? Gyermekkorunk jókedvű, becsapós kérdésére nehéz volna jókedvvel felelni ma már. El tudjuk-e viselni jelenünk részeként a tűnni nem akaró múltat? Ebben az édes-keserű visszaemlékezésben jelen van egy szívfájdító családi történet, egyben mindannyiunk közös múltbeli évtizedeinek nyomai, nemzedékek, családtagok egymást vádló emlékei. És a semmibe tűnt, köddé vált család szorongató hiánya. Mindezt a rádióból csordogáló, vidámságra szánt operett-dallamok teszik még fájóbbá – és viccesebbé” – áll a produkció ismertetőjében.
Horváth Péter 2022-ben született darabját elsőként a Katona József Színház mutatja be, Ascher Tamás rendezésében. Közreműködik Kocsis Gergely, Keresztes Tamás, Ónodi Eszter, Bezerédi Zoltán, Elek Ferenc, Pálos Hanna és Pásztor Dániel.
Mefisztóland
Dömötör András, Benedek Albert és Laboda Kornél darabja a berlini Maxim Gorki Theater felkérésére készült a 2015/16-os évadban, most pedig a Katona József Színház színészeire készítették el a mű új szövegváltozatát. Klaus Mann Mefisztójának elemeiből kiindulva egy sötét és szabadszájú komédia készült, amelyben egy – épp a Mefisztót próbáló – társulat tagjainak keserves megpróbáltatásait követjük végig. A szerzők az Európa-szerte növekvő populizmus és nacionalizmus hatását szerették volna megvizsgálni a művészetben.
„Mefisztóland fővárosának ünnepelt színházában vagyunk, ahonnan – nagyon úgy fest – mennie kell az eddigi igazgatónak. Az Elnök és az Aorta, telibeszarva a Nyolcak tanácsát, új igazgatót akar a társulat élére. Legyen a színjátszás végre egészséges és derűs, ne szolgálja a nemzetközi jakobinus erők luciferi esztétikáját.
Mert a kritikai gondolkodás bűn Mefisztólandban. Önök, kedves nézők, végignézhetik, hogy ebben az ördögi helyzetben mit tesz a társulat: ki milyen és mekkora alkut köt, hogy mentse a bőrét.
Az emberek Mefisztólandban is emberek, hiába jár közöttük sántítva maga Mefisztó. Lesz, aki lázad, lesz, aki boldogan adja magát oda a Sötétségnek, és lesz, aki észre sem veszi, hogy már elveszett a lelke” – foglalták össze a darab cselekményét az alkotók.
A produkció Dömötör András rendezésében, Bán János, Fullajtár Andrea, Kanyó Kata, Kiss Eszter, Lengyel Benjámin, Máté Gábor, Mészáros Béla, Nagy Ervin, Szacsvay László, Takátsy Péter, Tasnádi Bence és Tóth Zsófia közreműködésével látható.
Megrág, kiköp
Katona Sufni
További előadások: április 26., 27., május 2., 10, 17., 30., június 1., 7.
Jóccakát
Katona Kamra
Bemutató: április 26.
További előadások: április 27., május 2., 10, 17., 30., június 1., 7.
Mefisztóland
Katona József Színház
Bemutató: április 27.
További előadások: április 28., május 2., 10, 17., 30., június 1.
Fejléckép: Jelenet a Jóccakát előadásából (fotó/forrás: Horváth Judit / Katona József Színház)