- Jól láttam, hogy ez az első Ibsened?

- Igen, ezt a darabot talán akkor lapozgattam legutoljára, amikor a főiskolai felvételire készültem, hiszen az a fajta szerep, ami ott gyakran előkerül. De végül is nem tettem be a repertoáromba. A színpadon sem talált meg mostanáig, pedig több Ibsen is futott már a Katonában, mint a Hedda Gabler, A vadkacsa vagy A nép ellensége, ami jelenleg is repertoáron van. Most azonban Székely Kriszta rendező rám gondolt a szerep kapcsán.

Nóra (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

- A maga idejében a darab botrányosnak számított a női egyenjogúsággal kapcsolatos kérdések kimondása miatt. Mitől képes ma hatásosan megszólalni?

-  El kell tolni a hangsúlyokat. Manapság a női egyenjogúságról beszélni nem akkora arculcsapás a társadalomnak, mint Ibsen idejében volt, hiszen ma már mindenhol találkozunk ezzel. A nőknek lehetőségük van az önmegvalósításra, és hogy döntést hozzanak a saját életükről.

Az előadásban mi inkább arra fókuszálunk, mi történik akkor, ha egy hazugságokra épülő házasság annyira meginog, hogy tovább már nem tartható fenn, és lehullik a lepel.

Az első rész zenei nyitánynak is tekinthető – valóban megjelenik a színpadon egy kamaszokból álló zenekar –, ezután megismerjük az előzményeket, és valójában csak a végére érkezünk meg igazán a darabba, amikor felszínre kerülnek a hazugságok. Ez az olvasat mindenki számára érvényes problémákat vet fel: mi van a látszat mögött, milyen szerepeket játszunk, és mi történik, ha már nem folytatható tovább a színlelés.

- A hétköznapi életben mennyire határoznak meg minket a ránk osztott szerepek?

- A társadalom mindig komoly béklyót fon az emberek köré. Nóra a darab elején úgy áll előttünk, mintha a Született feleségekből lépett volna elő: tökéletes feleség és szerető családanya. Minden tekintetben megfelel annak a szerepnek, amit a férje előléptetésével hirtelen keletkező társadalmi státusz megkövetel. Aztán bekopogtat az ajtón a végzet, és Nóra – a fojtogató körülmények ellenére – végül letépi magáról a bilincset.

Kocsis Gergely és Ónodi Eszter (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

- Mikor jön el nála az a pont, ahonnan nincs visszaút?

- Sokismeretlenes az egyenlet. Olyan pillanatában kapjuk el a családot, amikor mindenki a szokásosnál izgatottabb lelkiállapotban van, hiszen egy fantasztikus új élet kapujában állnak. Ekkor érkezik meg a zsaroló és a barátnő, akik elkezdik Nórát két oldalról összepréselni, egymásnak ellentmondó érdekek mentén befolyásolni, ráadásul egy régi barát érzelmi síkon hozza nehéz helyzetbe azzal, hogy megvallja neki a szerelmét, és hozzá azt, hogy meg fog halni. Ilyen mértékű terhet nem sokan bírnánk el. Aztán megtörténik a fordulat, és Nóra az addig tökéletesnek hitt férjet hirtelen kicsinyesnek, ócskának, önzőnek kezdi látni, amitől az annyira idegenné válik a számára, hogy nincs többé maradása.

- Nóra nemcsak a férjét, de a gyerekeit is hátrahagyja. Ezt a döntését hogyan értelmezed?

- Szerencsére nem voltam még ilyen élethelyzetben, de talán pont azáltal, hogy nekem is van gyerekem, sok esetben tudok azonosulni vele, és apránként összeáll a mozaik.

Bár azt hiszem, a civil életben sose tennék ilyet, de remélem, abban a pillanatban, amikor meg kell hoznom ezt a döntést a színpadon, hiteles leszek majd.

Ónodi Eszter és Fekete Ernő (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

- Az Aranyélet című filmsorozatban ugyancsak egy olyan családanyát alakítasz, aki elhagyja a férjét és a gyerekeit. Mi lehet kettejükben a közös?

- A látszatélet. Ebben a sorozatban is egy kívülről tökéletesnek tűnő családot látunk: budai villa, szép gyerekek, jól kereső férj, a feleségnek csak annyi a dolga, hogy megrendelje a pizzát, és összeegyeztesse a kozmetikust a fodrásszal. A kiindulási pont tehát azonos, a fő csapásirány azonban lényegesen eltér, és nekem kimondottan jól is esik most Nórát játszani.

A darab első felében olyan, mintha egy pihe-puha hógömbben lennék, aztán jön a rock 'n' roll.

- Karácsonyra időzítettétek a bemutatót, a történet is ekkor játszódik. Szerinted miért olyan gyakoriak ilyenkor az elválások?

- Abból, hogy nemcsak a válások, de sajnos az öngyilkosságok száma is ugrásszerűen megemelkedik karácsonykor, az olvasható ki, hogy ilyenkor az emberek számot vetnek az addigi életükkel, a környezetükkel és saját magukkal. A karácsony köré épült ipar azt sulykolja belénk, hogy ennek az ünnepnek tökéletesnek kell lennie, akinek pedig ez valamiért nem jön össze, az vesztesnek érzi magát. Nagyon izgalmas, hogy a színpadon is ez a mindenki számára ismerős szituáció jelenik meg, majd az előadás előrehaladtával a középen álló karácsonyfa egyre zavaróbbá kezd válni, miközben darabjaira hull mindaz, ami ezt a családot összetartotta.

Fekete Ernő és Ónodi Eszter (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

- Az előadásban a férjedet Fekete Ernő alakítja, akivel már összeszokott páros vagytok.

- Igen, de most végre ő kapaszkodik utánam! (Nevet.) Valóban sokat voltunk már férj és feleség színpadon, legutóbb a Mizantrópban és az Ivanovban – mindkét előadásban egyfolytában a hátát láttam, mert a szerepe szerint mindig elfordult tőlem. Úgyhogy bőven van tapasztalatunk együtt, nagyon értjük egymást.

- Neked volt már olyan, hogy ki kellett törnöd a hógömbödből?

- Persze. Időnként jólesik visszagondolni erre a gondtalan létezésre, de ahogy az ember idősödik, egyre több szelete nyílik meg a világnak, és közben egyre súlyosabbá válik a valóság. Meg kell becsülni a hópelyheket, mert mindig eggyel kevesebb marad a gömbben.