Színház

Öröknyár – versszínház Nagy Gáspár verseiből és megfigyelési aktáiból

2022.04.12. 13:15
Ajánlom
A Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagjának, Nagy Gáspárnak „rendszerváltó” versei mellett a III/III-as aktákban róla szóló jelentésekből épül fel az Öröknyár című versszínházi előadás. Az alkotók célja, hogy a kommunista diktatúra működési mechanizmusát, és a költői szerepvállalás lényegét érzékeltessék.

A versszínházi produkció a rendszerváltás után születettek számára is érthetővé teszi a történelmi szituációt, és természetesen Nagy Gáspár költészetének egy szegmensét is közelebb hozza.

NagyGaspar-125127.jpg

Nagy Gáspár (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Az előadást játszó két színész – Tallián Mariann és Lázár Balázs – kettős szerepekben látható, egyfelől a lírai én szerepében, másfelől az államhatalom megtestesítőiként. A színpad is két részre oszlik, egy privát és egy hivatalos térre, amelyből a színészek ki-kilépnek, közvetlenül is a játéktérbe helyezve, az események, lelki folyamatok részesévé téve a nézőket is, miközben korabeli dokumentumok vetítésével megidéződik a diktatúra és a rendszerváltás időszaka…

NagyGasparOroknyar-125249.jpg

Öröknyár – Lázár Balázs és Tallián Mariann a versszínházi előadás egy jelenetében (Fotó/Forrás: vadoczfoto / Pesti Vigadó)

Nagy Gáspár: Öröknyár

2022. április 26., 19:30

Előadják: Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek

Szerkesztette és színpadra alkalmazta: Ekler Andrea irodalomtörténész, szerkesztő

 Pesti Vigadó

Jegyvásárlás itt

További információk a Pesti Vigadó honlapján.

A SZÓ • SZÍN • JÁTÉK-sorozat 2022. tavaszi évadának további előadása:

2022. május 16., 19:30

A gyertya könnye – In memoriam Sütő András

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Az Öröknyár Nagy Gáspár alakját idézi meg (fotó / forrás: vadoczfoto / Pesti Vigadó )

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!