Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Ha a szakmai gyakorlatod idejét is beleszámítjuk, a hetedik évadodat töltöd az Újszínházban. Hogy telt, illetve telik az idei szezonod?

Jelenleg nyolc futó előadásban játszom. Ezek közül két mesejáték, A palacsintás király és a Süsü, a sárkány szerepel a Lázár Ervin Programban, így ezeket elég sokat játszottuk, ami gyerekdarabokról lévén szó, délelőtti elfoglaltságot jelentett. Az évad első fele különösen sűrűn telt, mert zsinórban két premierem volt. Novemberben bemutattuk az Elvásik a veres csillag című Wass Albert-darabot, ami számomra igazán érdekes élmény volt, mert ilyen típusú feladatot még nem kaptam. Az előadásban nem diáklányt vagy éppen eladósorban lévő parasztlányt játszom, hanem egy orosz asszonyt. Mondhatni, szerepkört váltottam, még ha csak átmenetileg is, és fontos szakmai kirándulásnak éltem meg ezt a lehetőséget. Az ifj. Jászai László által megformált karakter, Dombi párját alakítom ebben a történetben, és bízom benne, hogy az egyik színfoltja vagyok az előadásnak. Habár nem egy nagyívű női szerepről van szó, az mindenképpen érdekessége, hogy csak oroszul szólalok meg az előadásban. Ez izgalmas kihívás volt, mert egyébként nem beszélem a nyelvet. A színpadmesterünk, Németi Áron, aki anyanyelvi szinten bírja az oroszt, segített a felkészülésben, és abban, hogy minél autentikusabban adjam elő a szövegeimet. Kimondottan élvezem, hogy egy ilyen típusú karaktert alakíthatok, jó kis kihívás volt. Alighogy ezt bemutattuk, máris kezdtük próbálni a Süsüt, úgyhogy az októbertől decemberig tartó időszak kifejezetten telített volt, beleértve a külsős munkáimat is, de jól bírtam a strapát.

A mostani beszélgetésünk után is vár a színpad, mi több, ma este az egyik legkedvesebb szerepedben láthat a közönség.

Annak idején, 2017 tavaszán a Sári bíróban, Liziként debütáltam az Újszínházban. Számomra ez egy rendkívül fontos és értékes szerep, nagyon szeretem. Igazán megtisztelőnek tartottam már a legelején is, hogy Esztergályos Cilikével állhatok egy színpadon. Ráadásul nemcsak ebben a darabban játszom együtt vele, hanem a Császármorzsában is, ami egy abszurd tragikomédia. Mindkét előadásban vannak olyan élményeim, amelyekről biztosan jókat fogok sztorizni, amikor majd annyi idős leszek, mint ő. Remélem megadatik. Mindkettőben vannak olyan szituációk, amelyeket igyekszem megörökíteni „fejben”, és belevésni az emlékezetembe, hogy sokáig emlékezzek rájuk. Számomra ezek fontos szakmai pillanatok.

Orosz Csenge A palacsintás király című előadásban (Fotó/Forrás: Újszínház)

Ha már szóba került a pályakezdésed: gimnazista korodban tetted le a voksod a színészi hivatás mellett, de az út nem volt gördülékeny.

Hajdúhadházon művészeti képzést is nyújtó általános iskolában tanultam, és nyolc évig néptáncoltam, ekkor csapott meg a színpad szeretete. Ezután a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatára jártam, és valóban ott fogalmazódott meg bennem visszavonhatatlanul, hogy a színművész pályát szeretném választani. Érettségi után jelentkeztem a színműre, Budapestre és Kaposvárra is, de egyik helyen sem jártam sikerrel. 2012 őszén Budapestre költöztem, ahol kortárs táncot tanultam, emellett a Katona József Színház és a Radnóti Színház ifjúsági színháznevelési klubjainak voltam a tagja. A második sikertelen színművész-felvételim után Gemza Péter, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház akkori művészeti vezetője meghívott a teátrumukba, ahol segédszínészként egy teljes évadot töltöttem, és számos produkcióban részt vehettem, kisebb-nagyobb szerepekben. Mellette klasszikus és színpadi táncot tanultam. A harmadik felvételim előtt Péter azt mondta, hogy diplomával vagy anélkül, de nekem van helyem abban a társulatban, ami nagyon jólesett, és adott egyfajta biztonságérzetet. Péter a közös munkáink során vélhetően felismerte bennem azt, hogy

Ez most is így van, persze szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát, de hiszem, hogy a szándékok és az indulatok nagyon számítanak mondjuk egy próbafolyamatban. Nagyon hiszek a pozitív megerősítésekben, számomra fontos a visszaigazolás. Ha azt látom, hogy a vezetőm/igazgatóm gondol rám, tervez velem, és olyan feladattal bíz meg, amiben fejlődöm, akkor annak igazán örülök, mert olyankor olvasok a sorok között, és érzem, hogy kellek.

Végül mégsem tértél vissza Debrecenbe.

Nem, mert harmadik nekifutásra felvettek a Kaposvári Egyetem színművész szakára, ahol Eperjes Károly osztályába jártam. Az egyetemi évek alatt dolgoztam a kaposvári Csiky Gergely Színházban, és több darabban játszottam a Veszprémi Petőfi Színházban. Negyedéves voltam, amikor az Újszínházhoz kerültem, ahol egy számomra különösen szerencsés helyzetbe csöppentem, ugyanis a társulat fiatal színésznői sorra elmentek szülni, és helyettesíteni kellett őket. 2017 márciusában a Sári bíró volt az első bemutatóm. A következő szezonban több szerepet is átvettem, és abban az évadban az új bemutatókkal együtt nyolc előadásban játszottam, ami ötödéves színinövendékként a legjobb pályakezdés volt. Az egyetem elvégzése után, 2019-ben szerződtem az Újszínházhoz. Szeretek itt dolgozni, amihez az is hozzájárul, hogy

Őszinték vagyunk egymással, nagyon összetartunk, segítjük egymást, és ez egy igencsak áldott dolog.

Orosz Csenge a Minden egér szereti a sajtot című előadásban (Fotó/Forrás: Újszínház)

Ráadásul életed párja, Bojtár Balázs, aki április eleje óta már a férjed, színpadmester-helyettesként szintén a társulatot erősítette. Nyilván ez is adott egy plusz érzelmi többletet az ittlétedhez.

Balázzsal annak idején itt, az Újszínházban ismerkedtünk meg. Több évig dolgoztunk együtt, egészen a tavalyi év elejéig, amikor is ő váltott, mert úgy érezte, hogy új kihívásokra vágyik, így a Budapesti Operettszínházhoz igazolt. Nyilván meg kellett szoknunk a megváltozott élethelyzetünket, de ez a folyamat is a fejlődésünket szolgálta. Az viszont mindenképpen romantikus dolog kettőnkkel kapcsolatban, hogy

Egy olyan harmadik, „akire” még féltékenynek sem kell lennetek. 

Valóban nem, bár hozzáteszem, mindkettőnk munkája elég sok időt igényel, de ezt persze nem panaszkodásképpen mondom.

A beszélgetésünk elején utaltál arra, hogy újszínházas feladataid mellett vannak más, külsős munkáid is. Mi mindennel foglalatoskodsz?

Tavaly januárban startolt a Kisvakond nadrágja című egyszemélyes előadásom a Mesehajó menedzselésével. Az eredeti Kisvakond nadrágja című mese zenés, színpadi változata. A Móra Kiadó gondozásában megjelent további Kisvakond-könyvek jeleneteit a Budapest Bábszínház művésze, Tatai Zsolt és a felesége, Tatai Veronika, valamint zeneszerzőként Teszárek Csaba alkalmazták színpadra. Mély vízbe dobtak, mert amellett, hogy bábozom, magam is játszom, egy hét év körüli kislányt alakítok a produkcióban.

Orosz Csenge Az élet kapuja című előadásban (Fotó/Forrás: Újszínház)

Leginkább mi vonzott ebben megmérettetésben?

Egyrészt új készségeket kellett elsajátítanom, hiszen meg kellett tanulnom bábozni valamilyen szinten. Amolyan gyorstalpaló formájában kaptam az oktatást, és nyilván még sokat kell fejlődnöm, de a bemutató óta előadásról előadásra iszonyatosan koncentrálok arra, hogy minél jobban teljesítsem ezt a feladatot. Nagy szerelem ez a munka, ugyanakkor hatalmas kihívás is, mert az egész előadást egyedül kell végigvinnem, és ötven percen keresztül fenntartanom a figyelmet, ami nem könnyű. Az, hogy mindezt gyerekközönség előtt teszem, ugyancsak izgalmas próbatétel, mert a gyerekek őszinték, rögtön reagálnak az adott helyzetre, és ha a produktum nem elég erős vagy érdekes számunkra, az abszolút meglátszik rajtuk, mert leválnak róla. Úgyhogy

hogy lássam-érzékeljem, mennyire figyelnek a srácok.

Olvastam, hogy van egy gyerekzenekarod, akikkel rendszeresen járjátok az országot. Hogy jött ez az irány?

Kaptam egy felkérést, amin kellőképpen meglepődtem. Eleinte ódzkodtam is a dologtól, komoly kihívásnak tűnt a lehetőség. Mindig jól kijöttem a gyerekekkel, hamar megtalálom velük a közös hangot, ezzel nincs gondom, ugyanakkor a zenei világ számomra még egy elég ismeretlen, feltérképezetlen terület volt. Annak idején, a gimnáziumi éveim alatt derült ki, hogy a hangszálaimat tréningezni kell, azóta járok énektanárhoz, és igyekszem foglalkozni vele, de egy ötvenperces koncert más hangi megterhelést jelent, mint amikor egy-két dalt elénekelek egy zenés előadásban. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt, végül beadtam a derekam. Az Almaszószok egy profi zenészekből álló csapat, ami mindenképpen megnyugtató, és az is izgalmas, hogy

Hogyhogy?

A Micimackó fázik című produkciónk valójában egy koncert-társasjáték, amihez van egy óriás dobókockánk. A műsorban egy expedícióra indulunk a gyerekekkel, ahol helyszínről helyszínre feladatokat oldunk meg a jól ismert Milne-mese alapján, és minden feladathoz tartozik egy dal. A koncert abszolút interaktív, és a gyerekek elképesztően élvezik, hogy bevonjuk őket mindabba, ami a színpadon zajlik.

Orosz Csenge az Elvásik a veres csillag című előadásban (Fotó/Forrás: Újszínház)

Le sem tagadhatnád, mennyire bírod ezeket a műfaji kalandozásokat.

Hálás vagyok, amiért sokféle dologgal foglalkozom. Időnként szinkronizálni is járok, bár abban még kispályás vagyok. A változatosság hihetetlenül inspirál, ráadásul mindig van bennem egy furcsa érzés azzal kapcsolatban, hogy eljöttem vidékről, egy népes család vár otthon, és valahogy mindig igazolni akarom magamnak, hogy azért vagyok Budapesten, mert itt sok a lehetőség, lám, most is három-négyféle dologgal foglalkozom egyszerre. Nem mintha az otthoniak nehezményeznék, hogy a fővárosban találtam meg a számításaimat. A családom abszolút elfogadta, hogy ezt az utat választottam, és mindig támogatott. Igazából ez az én „csomagom”:

Ilyen erősek a kötődéseid?

Nagyon. De mindig céltudatos voltam, és hamar az önállósodás útjára léptem, amiben anyukám mindig támogatott. Hajdúhadházon nevelkedtem, majd Debrecenben jártam gimnáziumba, ahová naponta ingáztam. Ezzel tizennégy évesen megkezdődött az önállósodásom, mert a gimis években reggel elindultam otthonról, és a drámaszakkörök miatt sokszor csak este értem haza. Később következett a főváros, majd újra Debrecen, az egyetemi évek alatt pedig jött Kaposvár és Veszprém. Közel tíz évig nagy utazó, illetve úton lévő voltam, én meg a bőröndöm. Talán az volt az én kis El Caminóm. Sok helyen megfordultam, mielőtt Budapesten lehorgonyoztam. Addigra értem meg arra, hogy megállapodjak, és ebben a szerelem is segített. Persze a hiperaktivitásom azért nem hagyott alább, ezért is inspirál nagyon, hogy több műfajban kipróbálhatom magam, a színházban, és azon kívül is.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Orosz Csenge (fotó/forrás: Újszínház)