Színház

Oroszlán-nap Pécsen

2012.06.16. 16:49
Ajánlom
Emlékidézés és tisztelgés Pintér Tamás előtt - ez határozta meg a POSZT 9. napját. GALÉRIÁNKBAN zuhannak, vívnak, égnek is!

Hirtelen, ereje teljében, de nagyon súlyos betegségben hunyt el 2012. március 14-én Pintér Tamás (Oroszlán) kaszkadőr, öttusaedző, vívó szakedző, a Magyar Kaszkadőr Szövetség elnöke, nyugalmazott egyetemi docens. Az 1941-es születésű Pintér Tamás a Magyar Kaszkadőr Szakszervezetének elnöke volt, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt tulajdonosa, Belváros-Lipótváros Díszpolgára. 1965 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanította a színészeket akrobatikára, vívásra és lovaglásra. A jelenlegi összes kaszkadőrnek ő volt a tanítómestere, és benevezték a kaszkadőrök Oscar-díjára is. Több mint 400 filmben dolgozott, köztük Jancsó Miklós Magyar rapszódiájában, Bereményi Géza Eldorádójában, a Gérard Depardieu-féle Cyrano de Bergeracban, Alberto Negrin Perlasca - Egy igaz ember története és Goda Kriszta Kaméleon című filmjében. Színházban mozgástervezőként és akciórendezőként vett részt.

Az ő emlékét idézték fel a POSZT-on a Magyar Teátrumi Társaság sátrában, illetve rá emlékeztek az általa alapított  Magyar Kaszkadőrakadémia hallgatói és a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola tanulói látványos bemutatójukkal. Erőelemek, szaltók és cirkuszi flikk-flakkok a Cirkuszmisszióban, vívás és verekedés szárazon és vízen, zuhanás ház tetejéről, mintegy húsz méter magasról, rohanás égő ruhában - az összegyűlt közönség csodálatát leginkább egy középiskolásnak tűnő lány mondata összegezheti. "Úgy dobog a szívem!" - jegyezte meg. Aztán persze ő is elővette mobiltelefonját, mert ilyet, valljuk be, nem minden nap lát az ember.

A nyugalmasabb szórakozást kedvelőket tökéletesen összeillő emberek beszélgetései várták: a Szűcs Nelli-Trill Zsolt házaspár, illetve a nem csupán munkakapcsolatban levő Für Anikó és Mácsai Pál; a Király utca éttermeinek, kávézóinak terasza a celebszpottereknek és az autogramgyűjtőknek tökéletes vadászterep, hiszen a magyar színházi élet jelenlegi nagyjai és reményteljes ifjait egyaránt el lehet kapni.

A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozóval kapcsolatos tematikus oldalunk - a Fidelio különszámával, galériával, interjúkkal, kritikákkal, hírekkel és riportokkal - ide kattintva érhető el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.