Színház

Orth Péter kapta a Gábor Miklós-díjat

2024.05.06. 14:10
Ajánlom
A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben Orth Péter nyerte el a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Kovács Lehel rendezte Macbeth-előadása címszerepének megformálásáért.

Mivel a tavalyi évadban született kecskeméti Shakespeare-bemutató már nincs műsoron – az idei Gábor Miklós-díjnál a 2023. március 1-től 2024. március 31-ig terjedő időszak produkcióit vette figyelembe a szakmai grémium –, ezért a díjat Ascher Tamás, a bizottság elnöke a kecskeméti színház Három nővér-előadásának végén nyújtotta át a színpadon.

A meglepetésszerű ünnepi eseménynek kedves színezetet adott, hogy a Kuligint játszó Orth Péter mellett nemcsak a nézők és a kollégák – köztük a Macbeth rendezője, Kovács Lehel – örülhettek a díjnak, hanem a színész édesanyja, Csombor Teréz is, aki Anfiszát alakítja a Három nővérben – derült ki a díjról szóló közleményből.

macbeth-134133.jpg

Orth Péter a Macbeth című előadás címszerepében (Fotó/Forrás: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

Vass Éva színésznő 2000-ben, férje halála után két évvel alapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelynek több mint tizenöt évig volt elnöke Koltai Tamás színikritikus. 2017 óta Ascher Tamás rendező vezeti a testületet, a tagok: Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus. Vass Éva 2019-es halála után az alapító jogutódja Alföldi Róbert lett.

A díj egy bronzplakett, Vígh Tamás szobrászművész alkotása. Egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós portréja látható. A plakett a színészt a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás Hamlet-előadása címszereplőjeként ábrázolja. A díjjal járó pénzjutalom összege 300 ezer forint.

A Junior Prima-díjas Orth Péter színész szülők gyermeke. Már kilencévesen színészi babérokat aratott Nyilas Misiként a kecskeméti színházban, így három évtizedes színpadi gyakorlatot mondhat magának a negyvenéves művész.

Eleinte mérnöknek tanult, azután húszévesen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója lett Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában.

440347549_840004774837753_8710427965436780241_n-131056.jpg

Orth Péter a Gábor Miklós-díj átvételét követően (Fotó/Forrás: Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

Pályáját 2008-ban a Nemzeti Színházban kezdte, majd 2010-ben a kecskeméti társulathoz csatlakozott. Itt számos prózai és zenés főszerepben vívta ki a közönség szeretetét, megbecsülését. Széles repertoárján operett, musical, vígjáték és dráma egyaránt megtalálható. Macbethje egy gyermeklelkű katonaember életútja, a felesége által felkorbácsolt becsvágytól hajtva, vérben gázolva a koronáig és tovább.

A Gábor Miklós-díjasok listáján László Zsolt az első név, s követte őt az évek során Varga Zsuzsa, az azóta elhunyt Herczeg Zsolt, Blaskó Péter, Kulka János, Balázs Zoltán, Pogány Judit, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András, Rába Roland, Gálffi László, Cserhalmi György, Hegedűs D. Géza, Bajomi Nagy György, Pál András, Csuja Imre, Nagypál Gábor, Görög László, Pallag Márton és Takács Katalin.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Horrorjáték Szegeden – A Patkányfogó Projekt

A Patkányfogó Projekt különleges vállalkozás: a klasszikus mese itt már nem gyerekeknek szól – hanem azoknak, akik nem félnek kimerészkedni a patkány járta hamelni utcákra, ahol a valóság és a fantázia összemosódik. Kritika a szegedi bábelőadásról.
Színház hír

Lipics Zsolt vezetheti tovább a pécsi színházat

A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának újabb öt évre szavazott bizalmat a közgyűlés. A zárt ülésen egyhangú döntés született, a városvezetés és az ellenzéki képviselők többsége is támogatta kinevezését. 
Színház hír

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Színház hír

Crespo Rodrigo marad a tatabányai színház igazgatója 2030-ig

A tatabányai Jászai Mari Színház 2010-ben kinevezett igazgatója, Crespo Rodrigo ismét elnyerte a tatabányai városvezetés bizalmát: 2030-ig vezetheti a Jásza Mari Színházat.
Színház interjú

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.