Színház

Orth Péter: "Nem akarok mindenképpen tetszeni"

2014.11.26. 07:30
Ajánlom
A friss Junior Prima Díjas Orth Péter színházválasztása tudatos volt, az egyetemet követő két év Nemzeti Színházbeli tagság után azért szerződött öt éve a fővárosból Kecskemétre, hogy a lehető legtöbbet játszhasson, sokféle műfajú előadásban kipróbálhassa magát. INTERJÚ

- A díjátadón levetített portréfilmedben arról beszéltél, nem teljesen hiszed el még ma sem, hogy színész vagy. Mi ennek az oka?

- Nem színészként vagy művészként gondolok magamra, hanem emberként, akinek a színészkedés a foglalkozása. Ez onnan fakad, hogy tízéves koromban szerepeltem a kecskeméti színházban a Légy jó mindhalálig című musicalben Nyilas Misiként. Emlékszem arra az állapotra, mennyire magától értetődő volt minden. Olyan, mintha az egyik szobából bementem volna egy másikba, ami történetesen a színpad volt. Teljesen természetesen belenéztem a többi szereplő szemébe, beszéltek hozzám, én válaszoltam nekik, majd kimentem. Semmiféle megfelelési kényszer nem volt bennem. Ehhez az állapothoz szeretnék visszatalálni. Teszem le a súlyokat, amik a megfelelésből és az izgulásból fakadnak. Egyre inkább érzem, hogy működik a dolog és magam vagyok.

- Ezek szerint izgulós voltál, ami akadályozott a színpadon?

- Igen. Sokáig azt gondoltam, az adrenalin segít abban, hogy az ember túlszárnyalja magát. De túl sok energiám ment el erre, amit fordíthattam volna a szerepemre is, arra, amiért bementem aznap a színházba. Nyilván mindenki izgul, egészséges határokon belül, ám nekem még erre sincsen szükségem. Próbálom tudatosan megszűntetni.

- Mi a módszered erre?

- Gondolatokkal nyugtatom magamat: mi van akkor, ha aznap épp rossz vagyok? Semmi. Bátran, tét nélkül kell jelen lennem a színpadon, akkor tudok igazán a szerepemmel foglalkozni. Sokszor nem az ügy, hanem önnön hiúsága miatt szorong az ember. Az ego szeretne tetszeni. Biztos hiú ember vagyok, egy osztálytársam mondta egyszer: "Péter, nyugi, nem vagy tökéletes". Sokáig úgy dolgoztam, hogy nem akartam magamban csalódni, ezért nem is mertem rendesen kipróbálni a dolgokat. Ezen dolgozok, hántom le magamról az ego, a tetszeni akarás és a félelem mázait. Nem akarok már mindenképpen tetszeni. Nem muszájból akarom csinálni a színházat, hanem azért, mert élvezem és érdekel, mert közölni akarok vele valamit. Arra sarkallom magamat: merjek kockáztatni. Nem baj, ha hibázok, megbocsájtom magamnak azt is. Ha pedig netán azt mondanák, rossz vagyok, mással is tudok foglalkozni.

- Segít vagy hátráltat téged, hogy édesanyád, Csombor Teréz is színész, sőt, együtt játszotok Kecskeméten?

- Először azt gondoltam, nehéz lesz, mert felelősséggel tartozom neki, ha nem vagyok jó valamiben, az rossz fényt vet rá is. Szerencsére nem így történt, fura módon pont ő mondja, néha zavarban van, amikor együtt játszunk. Nézzük egymást kívülről, mindig mindent megvitatunk, őszintén és kölcsönösen elmondjuk a véleményünket, egymás támaszai vagyunk.

- Négy bemutatód van idén Kecskeméten, a legkülönbözőbb műfajú darabokban. Emiatt választottad a vidéki színészlétet?

- Valóban, ez lebegett a szemem előtt, amikor úgy döntöttem, elmegyek máshova a Nemzetiből és vidékre szerződök. Fejlődni szerettem volna, ahhoz pedig az kell, hogy sokat játsszak, különböző és nagy feladatokat kapjak. Így tudok azon az úton járni, amin szeretnék. Ekkor derül ki, van-e bennem annyi, amennyit érzek, gondolok magamról. Ez korábban kisebb szerepekben nem tudott felszínre jönni. Kecskeméten az elmúlt öt évben nagyon sokféle előadásban vehettem részt, épp a Junior Prima-díjátadó estéjén operett premierem volt a színházban, a Csókos asszonyban Dorozsmay Pistát, a bonvivánt formálom. Előtte három héttel prózai bemutatót tartottunk, Molnár Ferenc Liliomjában a címszereplőt alakítom.


2014-ben hat színművész, egy táncos és egy forgatókönyvíró-rendező vehette át a Junior Prima Díjakat és az azzal járó kétmillió forintot jelképező FHB Gold bankkártyákat az FHB Bank jóvoltából.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház börtönszínház

Újra börtönszínházi társulatoké a József Attila Színház színpada

A produkciókat a színjátszó fogvatartottak hozzátartozói is megtekinthetik.
Színház vidék

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.
Színház ajánló

„A betyárromantika örök” – Bonnie&Clyde a Városmajorban

A nyáron bemutatott musical augusztus 28-án és 29-én ismét látható lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Színház nemzeti színház

Cserhalmi György marad a rendezésnél

A Nemzeti Színház új évadában Örkény István Macskajátékát állítja színpadra Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével jövő tavasszal. Színészként viszont továbbra sem találkozunk vele.
Színház thealter fesztivál

Szabadkai előadást is díjaztak az idei THEALTER-en

A közönség-, Kritikus- és Junior-díj mellett a fesztivál önkéntesei is díjazták kedvenc produkciójukat, valamint három Különdíjat is odaítélt a fesztivál.