Színház

Orwell disztópiája kerül színpadra a Szegedi Nemzetiben

2020.03.11. 11:50
Ajánlom
Orwell klasszikusát, az 1984-et állítja színpadra Horgas Ádám főrendező. Az örökösök Magyarországon kizárólag neki engedélyezték egyéni adaptáció bemutatását. Április 17-én ősbemutatóban lesz a Szegedi Nemzeti Színházban.

Áprilisban egy bizarr szerelmi történet bontakozik ki a színpadon. Ezt a románcot Orwell egy olyan társadalmi rendbe illesztette, amely maximalizálja az emberi elnyomást, kiöli az érzelmeket és az egyéni gondolatokat.

Horgas Ádám rendező elmondta, igyekszik ragaszkodni a regény dramaturgiájához, de ez nem egyszerű, hiszen a mű kevés párbeszédet alkalmaz.

AlfoldiRobert-114553.jpg

Alföldi Róbert az 1984 olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

„Komolyan veszem Orwell brutális figyelmeztetését, amely minden politikai helyzetre aktualizálható. Igaz, ilyen társadalmi rend nincs a földön, de vannak országok, amelyek csak egy lépésnyire állnak tőle, mások pedig folyamatosan efelé haladnak.

George Orwell bemutatta, hogyan veszítik el az egyének az emberi értékeiket egy ilyen társadalomban. A figyelmeztetés mivolta abban áll, hogy vegyük észre, ha a valós társadalmunk lépéseket tesz hasonló világ kiépítése felé, és ne tartsunk vele.

Bízom benne, hogy olyan erővel tudjuk majd ábrázolni ezt a fiktív világot, hogy célba érjen az üzenet” – mondta a Horgas Ádám.

AgostonKatalinesMenczelAndrea-114552.jpg

Ágoston Katalin és Menczel Andrea (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

A rendező realista játékmódot álmodott, de látványvilág szempontjából kifejezetten teátrális előadás készül, különleges vetítési technikákat alkalmazva. A díszlet szinte végig mozgásban lesz, elvégre az orwelli világnak fontos része a média jelenléte. Ezt erősítik majd a televíziók is.

„Tapogatózom még, merre is induljak. Winston Smith egy kisember, a mi adaptációnkban pedig olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy ő, a karakterem végig a színen van.

Többször is megtalált már ez a helyzet. Itt nem kell erőteljesebb jeleket adnom a nézőknek, hiszen végig velem tudnak létezni abban a közegben, amit a tánckarral megteremtünk nekik. Ebben a közegben kell nekem megtalálnom a helyemet” – magyarázta Rétfalvi Tamás, a darab főszereplője. 

A díszletért Horgas Péter, a jelmezekért Bujdosó Nóra felel. A mozgásért Bodor Johanna kezeskedik, aki a Valahol Európában című musicalt is koreografálta. Meghívott vendégként O’Brient Alföldi Róbert alakítja és két új színész is feltűnik a produkcióban: Daróczi Klarissza és Varga Hunor mint Parsons lány és Parsons fiú.

1984olvasoproba-114552.jpg

Az 1984 olvasópróbája a Szegedi Nemzeti Színházban (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

„Azt hiszem, tekintve, hogy a könyv végül is paródia, valami hasonló dolog tényleg megtörténhet. Jelenleg ebbe az irányba tart a világ. Világunkban nem lesz más érzelem, csak félelem, harag, diadalmaskodás és megalázkodás. A nemi ösztönöket eltörlik. Az orgazmust betiltjuk. Hűség nem lesz, csak párthűség, de mindig ott lesz a győzelemittasság. Minden pillanatban ott lesz a győzelem mámora, annak az érzése, hogy eltiporjuk az ellenfelet, aki gyámoltalan” – mondta Orwell a halálos ágyán.

George Orwell 1984 című regényének Horgas Ádám által készített adaptációját Bill Hamilton, a néhai Sonia Brownell Orwell hagyatékának irodalmi kezelője engedélyezte.

Volt rendőr és mosogatott is az 1984 írója

Kapcsolódó

Volt rendőr és mosogatott is az 1984 írója

Szemben állt az imperializmussal és az osztálytársadalommal, ugyanakkor támadta a szervezett szocialista mozgalom legtöbb formáját. 1950. január 21-én hunyt el George Orwell angol író, kritikus, újságíró, az Állatfarm szerzője.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Klasszikus

Amerikai minimalizmus magyar nézőpontból – kötet jelent meg a 180-as Csoportról

A hiánypótló alkotást Dargay Marcell hangsúlyosan zeneszerzői nézőpontból írta meg, fókuszában az experimentális művészcsoport alkotásainak elemzése áll.
Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Színház hír

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.