Ősbemutató és vastaps

A Trianon hiánypótló műként, a jubileum alkalmából került színpadra. Sárosi István drámája titkosítás alól feloldott parlamenti és diplomáciai jegyzőkönyvek, könyvtári és levéltári dokumentumok felhasználásával, objektíven és sokkoló erővel tárják fel a trianoni tragédia külföldi kulcsszerepelőinek kétes szerepét, és ezzel párhuzamosan Magyarország évszázadokra visszatekintő történelmi felelősségét is a tragikus végkifejlet alakulásában.

Egy bírósági tárgyalás, amelyben mi lehetünk az esküdtek, és dönthetünk arról, hogy Trianon kérdésében eljutunk-e a közös gondolkodásig.

Gáspár Sándor, a Trianon c. előadásban (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A főszerepben Gáspár Sándor és Seress Zoltán idézi meg a tanúkat, hogy végül védelmükbe vegyék a magyar nemzetet, vagy éppen vádat emeljenek ellene. A Trianon nem kínál konkrét megoldást, nem foglal állást, de keresi az igazságot, és elindít egy úton, amit úgy hívunk, gondolkodás.

Gáspár Sándor, mint svéd nemzetközi jogász, Magyarország mellett érvel, a színművész szerint ez az előadás kiváló lehetőséget ad arra, hogy elkezdjünk beszélni erről a témáról. "Az elhallgatás talán még inkább feszültséget gerjeszt. Viszont normális, józan beszélgetések igenis szükségeltetnek. Én abban a korban nőttem fel diákként, amikor erről nem volt szabad beszélni, nem is tanították. Odahaza nagyapámék és a szüleim által tudhattam valamit erről. Nagyon nagy szerencsének tartom, hogy megadta nekem a színház, hogy ezzel a témával elég mélyen foglalkozhassak.

Bennem is valóban rengeteg kérdést vet föl, és megnyugodtam, mert nem a harci riadót ébreszti bennem, nem a csatára gondolok, hanem a normális párbeszédre Trianon kapcsán.”

Seress Zoltán a Trianon c. előadásban (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

Seress Zoltán, a kanadai jogász, a nemzetiségi kérdést helyezi érvrendszere középpontjába, a színész így vélekedik erről a dologról: „Ha végiggondolom az én családom történetét, hogy ki mindenkiből vagyunk összegyúrva, akkor egy egészen különös összessége a közép-kelet-európai létünknek. Ha ebből indulok ki, akkor talán az a legfontosabb, hogy ha valahol előrébb akarunk tartani ebben a dologban, akkor jó lenne ismerni a környezetünk történelmét is. Mert így vagyunk mi sok száz éve összekeverve. Ez egy olyan meló, amiben a felelősségünknek és a kíváncsiságunknak meg kell előznie a lelkiismeretünket.

Gondolkodni, befogadni és elfogadni érveket és ellenérveket, ennél nincs fontosabb feladat. Ez szerintem a békesség útja.”

Az egyik legkarizmatikusabb magyar politikus, Apponyi gróf szerepében Trokán Pétert láthatják, aki szerint az előadás legfontosabb üzenete, hogy nincs teljesen reményvesztett helyzet. "Apponyi többször mondja, hogy mi tudjuk, hogy hol hibáztunk, tudjuk, hogy mit kellett volna csinálnunk. Hiszen ő nem egy országvezető volt, csak egy miniszter. Olyan helyzetbe került, hogy sokak helyett neki kellett magyarázkodni, mentegetőzni. Amikor én először a kezembe vettem ezt a beszédet, az elején egy elfogadottságot éreztem benne, ahogy itt a nagy testület előtt el kell neki mondani a reménytelenséget, és ahogy ment bele a tényekbe, és ahogyan emocionálisan elkezdett rá hatni az a mondandó, úgy lett inkább vádló, mint védekező ember.”