Az 1999-ben bemutatott Mindent anyámról című film világszerte hatalmas sikert aratott, a spanyol rendezőzseni, Pedro Almodóvar pedig elnyerte érte az Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Ez a melodráma olyan, mint az élet, a maga teljességében és valóságában: néha túlzó – az „almodóvari” értelmében –, néha fájdalmas, máskor tragikusan vidám. Most azonban nem visszaemlékezésként elevenedik meg a történet, hanem egy éppen íródó napló lapjairól lépnek elő a szereplők, hogy meséljenek egy tizenhét éves fiúról, akit elütött egy autó, és aki az elmondások szerint szép volt, okos, mint a nap, szerette Humát, Bette Davist és Truman Capote-t. És mesélnek egy édesanyáról is, aki útnak indul, hogy megkeresse a fiú édesapját, és elmondja neki, hogy volt egy fiuk, aki meghalt.
Miközben életre kelnek a nő és a fiú életének legfontosabb szereplői, Esteban megtanítja Manuelának, hogy ha az ember szeret valakit, akkor semmi szükség arra a szóra: „sajnálom”.
A darab középpontjában a gyász feldolgozása és az önfeláldozó anyai szeretet áll – mindaz, ami emberré tesz bennünket a veszteség után is.
Már az előadás olvasópróbáján kiderült, hogy egy több síkon is értelmezhető produkció születik. Zsótér Sándor rendezése erősen kapcsolódik majd az előadás alapjául szolgáló Oscar-díjas filmhez, de a „színház a színházban” jelenetek finoman reflektálnak majd a darabban játszó színészek egyik kiemelkedő budaörsi alakítására is.
Zsótér Sándor a Mindent anyámról című előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Az elmúlt évek egyik nagy közönségsikere, A vágy villamosa – ha kicsit más formában is – most újra a budaörsi színház falai közé költözik: Takács Katalin Humaként nem egyszer ismét Blanche-á alakul. Mint ahogyan a Nina Cruzt játszó Bohoczki Sára is időről időre Stellaként jelenik meg, így lesz a Mindent anyámról egy izgalmas összekacsintás a közönséggel.
Estebanként Juhász Vince lép színpadra, édesanyját, Manuelát Spolarics Andrea alakítja majd.
További partnereik Szőts Orsi és Sas Zoltán lesznek, vendégművészként pedig Kiss Nikolett, Petrik Andrea, Fila Balázs és Rákos Olivér csatlakozik a budaörsiekhez.
Az alkotócsapat sem ismeretlen a színház közönsége előtt: a történet Ambrus Mária díszletei között kel életre, aki korábban a Kurázsi és gyerekei tereit álmodta színpadra, és a Mindent anyámrólban fordítóként is jelen van, míg a jelmeztervező Benedek Mari. A különleges zenei hangzásért Lelkes Botond felel majd, a világítástervező pedig Sokorai Attila lesz.
Juhász Vince a Mindent anyámról című előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Nyílt próba
A december 20-i premiert megelőzően, november 30-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel az előadáshoz kapcsolódóan nyílt próbát tartanak, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt! Az eseményen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A jelentkezések befogadásánál előnyben részesülnek a színház Törzsvásárlói programjának fokozattal rendelkező felhasználói. A regisztrációkat a [email protected] címre várják 2025. november 23-án, vasárnap éjfélig, a tárgy-mezőben a NYÍLT PRÓBA megjelöléssel. A jelentkezéssel kapcsolatban további információ a Budaörsi Latinovits Színház weboldalán és közösségi csatornáin!
Az előadásra jegyek ide kattintva válthatók!
Fejléckép: Zsótér Sándor és Spolarics Andrea a Mindent anyámról olvasópróbáján (fotóforrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)

hírlevél
