Összmagyar zombi

Abból, hogy Csíkszeredában mi történik, keveset tapasztalunk. Ennek az oka rendkívül prózai: messze van, általában Kisvárdán találkozhatunk velük egy-két produkció erejéig. Az évek alatt felgyülemlett előadásélmények alapján nem botorság kijelenteni, hogy a még mindig fiatal társulat szakmailag folyamatosan érik. A repertoáron jellemzően nem kevésszereplős vagy kamaradarabok találhatók, hanem olyanok, mint a Finito, azaz lehetőséget adnak a nagyjából homogén életkorú gárda megmutatkozására. (Valószínűsítem, ezért húzták ki az előadáshoz a darabból özv. Vecserák Károlyné, Blondin Gáspár anyósának szerepét.)

A Finito színre került Zalaegerszegen (még A magyar zombiként, prózában), az Örkény Színházban, Kecskeméten, Nyíregyházán, Marosvásárhelyen játszották egyetemisták, és néhány amatőr társulat is elővette. Mondhatjuk hát, hogy a kortárs magyar drámakánon részévé vált Blondin Gáspár, a negyvenes éveinek elején járó munkanélküli története, aki tizenkilenc éve él házasságban feleségével, Valival Nagyábránd kisközségben, de kiderül, most már inkább halni szeretne ugyanott. Öngyilkos szándékának hamar híre megy, és a következő 24 órában a legváratlanabb vendégek tesznek látogatást, hogy meggyőzzék: értük haljanak meg.

Victor Ioan Frunză nem először dolgozik a Csíki Játékszínben, és nem először visz színre (kortárs) magyar darabot sem. Tasnádi dramaturgiáját látszólag a helyzetkomikum működteti, ám valójában - és egyszerre - szórakoztatja a nézőt saját magával és saját környezetével és tart távolságot a tárgytól, beszippant és a felmutatással a didaxis rendkívül szórakoztató válfaját gyakorolja. (Lásd még: gogoli "Min röhögtök?") Frunză színpadi valósága ugyanígy sokrétegű: furcsa elegye a hétköznapszagú realitásnak, a naturalizmusnak és az elborult szürrealitásnak, amiben komoly szerepe van Adriana Grand díszleteinek és jelmezeinek.

A játéktér egy hatalmas kollázs. Méretes kartondobozok határolják, rajtuk csontvázak, magazinfotókból kivágott modellek, betonkeverő fotója, anatómiai ábrák, satöbbik. Az egyetlen bejáratot egy autó - amit szinte csak a festék és a szentlélek tart össze - teszi alig átjárhatatóvá. A színpad előterében egyik oldalt fabudi - ajtaján lófej -, középtájtól pedig a Blondin-ház furcsa perspektívában. Nehéz eldönteni, hogy belátunk-e az épületbe, vagy a verandán van a zsúfolttá berendezett konyha, hogy a ház előtt üldögélnek-e, vagy átlátunk a nappali falán. Eklektikát mutatnak a tárgyak is, amelyeket látunk: funkcionálisan használt és funkciót tekintve átértelmezett eszközök, a hulladék, a buhera és a lomtalanításból összeszedettség, az átmenetiség, az önhibán kívüli nyomor és az igénytelenség, nosztalgia és az elvágyódás különös hangulati kevercsét alkotják. Az alapállás egyszerre ironikus és empatikus, a dráma univerzuma egyidőben kerül a nézőhöz kézzelfogható közelségbe a mackónadrág, a mobiltelefonról szóló Britney Spears-szám, a rádióban épp játszott és onnan élőben beadott magyar zenék és a tűzhelyen készülő étel naturalizmusával, míg a megafon, a fabudi oldalába bűvész módjára szurkált kard, a real time folyó tévéshow egyenetlen felületre vetített képei, a rögmagyartól távolítva jóval egyetemesebb szabású szatírává tágítják a művet és az előadást.

A színészek érvényesen alakítják korunk feltörekvő és amortizált (anti)hőseit és (anti)hősnőit. Blondin Gáspár megélhetési öngyilkosjelölt Kozma Attila, akit jó újra színpadon látni. Ahogy Gabnai Katalin mondta róla néhány éve Kisvárdán a Szerelem kapcsán: olyan sűrű fiú. Mokány külsejét tekintve mindenképp, de a szerepformálást tekintve is helytálló a jelző: a kétségbeeséstől a töprengésen és a hepciás dacoláson át jut el a pofátlanságig és az önfeladásig. Szabó Enikő Blondinnéjának arcán egyre kevesebb az életkedv, a színésznő azonban a gyötrelemben sem szimpla szenvedő, kétdimenziós mártírt alakít, hanem hús-vér asszonnyá teszi Vali karakterét.

Aztán ott vannak a számítón halálváró keselyűk. A polgármester lényegileg sűríthető a fehér zokniban és a műbőr autóstáskában, Lőrincz András-Ernő minden mozdulata, hangsúlya ezekkel tökéletesen adekvát. Bicke B. László költő formátumát Giacomello Roberto nyilvánvalóvá teszi: a jelenben meg nem értett egykori tűrt avantgárd kurzusköltő, aki (vélt) hírnevében és modorosságaiban fürdőzve reflexszerűen paternalista módon kezeli az Új Narratíva Szövetség mentőangyalát, Blondin Gáspárt. Tigris Niki karrierjének fellendítése is új dobbantót kíván, az alkoholista, a slágerlisták újbóli meghódításért bármire képes popdívát a szétesettségig elrajzoltan mutatja Dálnoky Csilla, s ebben az elrajzoltságban egy teljesen lecsúszott, a megfelelési kényszer Szküllái és Karübdiszei között hajótörésig lavírozó - kevesebb képzavarral: teljesen félresiklott - élet kulminálódik. A médiában sem járatlan dr. Juhos Buda először kommandósok golyóálló mellényében, tetőtől talpig hollywoodi túsztárgyalóként jelenik meg, hogy aztán casualre váltson. Kosztándi Zsolt játékában azonban egyértelműen látszik, milyen kisstílű a juhosi sárm, amit csak a felvett, kifelé játszott szerepek tartanak össze. Benedek Ágnes tökéletesen frizírozott, tökéletesen öltözött, sürög-forog, mosolyog, csacsog, illeg-billeg a feltörekvő riporter, Reszlik Hajnalka Myrtill szerepében, aki annyira lúzer, hogy a világvégi Nagyábrándra küldik tudósítani - ahol olyan büdös van a Blondin-portán a budinál, hogy az orrába papírfecnit dug -, s lefogadom, hogy társa, Bak Tamás HSC operatőr (Bilibók Attila) sem készít életében egyetlen komoly celebanyagot. A média örök vesztesei mellett azonban van egy igazi nagystílű sztár, egy ikon, aki a nézettség érdekében leereszkedik az isten háta mögött élők közé. A Pál Show - melynek teljes gépezetét látjuk a színpadon - egynevű műsorvezetője kegyetlen és nárcisztikus, hiperérzékenységében kőkeményen a nézettségre hajt. A sablon-showmant Veress Albert - aki első pillantásra felismerhetetlen, göndör fürtjeit ugyanis a szerep kedvéért kivasalják - elviselhetetlen, pitiánerségében is szörnyetegnek növeli. A Blondin szerszámaira apelláló Szomszéd Misi (Pap Tibor) a legszerethetőbb ebben a kizárólag a saját hasznát kereső bagázsban.

Megannyi jól sikerült paródia a bennünket körülvevő világ "csupaveszély" és "csupaszánalom" figuráiról. (És a verses szöveget életszerűen mondják.) Megoldásképp, hogy a halni már nem akaró Blondint mégse öljék agyon, Tasnádinál deus ex machina érkezik Molière késői teremtménye, Hivatalos úr, s rendet teremt. Frunzănál egy üresnél is üresebb lózungokat angolul mondó fess fiatalember (Bodea Tibor), a hivatalosak leghivatalosabbika jön. Hozzák neki a mobil kartonpulpitust, s ez nem véletlen: kék nyakkendőjén sárga csillagok, egyik oldalán magyar (Ráduly Beáta), másik oldalán jelnyelvi tolmács (Fekete Bernadetta). Nem kétség, hogy amire oly nagyon vágytunk, az nemhogy megváltást, de megoldást sem hoz, szólhat bármilyen hangosan minden ünnepségeg legobligátabb zeneszáma, Brahms V. magyar tánca.

2011. június 19. 17:30 - Magyar Színházak XXIII. Fesztiválja, Kisvárda

Finito - a Csíki Játékszín előadása

Író: Tasnádi István

Díszlet, jelmez: Adriana Grand

Rendezőasszisztens: Budaházi Attila

Rendező: Victor Ioan Frunză

Az élő tévéshowban elhangzott dalok zenéjét szerezte: Veress Albert

Blondin Gáspár: Kozma Attila

Blondinné Vali: Szabó Enikő

Pacsik Ferenc, polgármester: Lőrincz András-Ernő

Bicke B. László, költő: Giacomello Roberto

Tigris Niki, popdíva: Dálnoky Csilla