Az Orlai Produkció 2013 nyarán több nagysikerű darabot mutatott be: júniusban kezdte az Óbudai Társaskörben a Szív hídjaival, amelynek főszereplői Udvaros Dorottya és László Zsolt. Az emlékezetes 1993-as bestseller-ré vált Madison megye hídjai című regényből Novák Eszter rendezett darabot. A két főszereplőn kívül Chován Gábor és Szamosi Zsófia lépnek színpadra. A nyár folyamán a színészek teltházas nézőterek előtt, hatalmas sikerrel játszottak, ezért szeptember 19-én és 20-án a Belvárosi Színházban lesz megtekinthető a darab.
A nyár következő bemutatója Mohácsi János rendezésében Kulka János címszereplésével a Hippolyt című darab volt. A további szerepekben Csákányi Esztert, Elek Ferencet, Téby Zitát, Pál Andrást, Pető Katát, Nagy Viktort, Mertz Tibort és Boros Annát láthatja a közönség, legközelebb augusztus 28-án és 29-én.
Júliusban a felhőtlen vidámság jegyében Pelsőczy Réka rendezésében mutatták be a Szentenedrei Teátrumban a Római Vakációt. Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit, Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Márton András és Nagy Dániel Viktor játéka teszi feledhetetlenné a pont hatvan éve filmvászonra vitt történetet. Az előadást legközelebb október végén láthatja a nagyközönség a Belvárosi Színházban.
Az ősz egyik érdekes momentuma Hernádi Judit és Kern András közös darabja, Verebes István rendezésében a Hitted volna?. A színlap szerint: "Herman és Christine barátok, több mint harminc éve. Amíg házastársaik éltek, állandóan összejártak négyesben. Mára mindketten egyedül maradtak, mégis alig találkoznak. Christine megunta a magányt, és végre úgy döntött, elköltözik a városból, új életet kezd. Összecsomagolt, költöztetőket hívott, és már minden készen áll az új élet kezdésére, amikor betoppan a kissé morcos jó barát. Richard Baer darabja rengeteg humorral és szeretettel mutatja be, hogy csodák márpedig történhetnek. Bármikor. "
Az Orlai Produkció korábbi közkedvelt darabjai, mint az Edith Piaf, a Kramer kontra Kramer, az Esőember vagy a Bandy-lányok változatlanul láthatók a Belvárosi Színházban.