Színház

Öt pályázat érkezett a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára

2025.06.12. 12:00
Ajánlom
A korábbi aspiránsok közül senki nem pályázta meg újra a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztját, várhatóan június végén születik döntés arról, ki vezetheti a teátrumot. Mások mellett Dolhai Attila zenés színész és Egyed Attila társulati tag is pályázott.

Június 11-én 16:00 órakor lejárt a Vörösmarty Színház igazgatói feladatainak ellátására meghirdetett pályázat határideje – írta meg Székesfehérvár hivatalos portálja. A kiírásra öt pályázat érkezett be. A pályázati folyamat meghallgatásokkal folytatódik.

Az új igazgató személyéről pedig várhatóan június végi ülésén dönt majd Székesfehérvár Közgyűlése.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése – a jogszabályoknak megfelelően – pályázatot írt ki a Vörösmarty Színház igazgatói munkakörének ellátására. Öt személy nyújtott be pályázatot:

  • Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színművész, musicalénekes
  • Egyed Attila Jászai Mari-díjas színművész, társulati tag
  • Forgács Péter Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház egykori igazgatója
  • Meskó Zsolt író, film- és színházi rendező
  • Moravetz Levente színművész, rendező, író

Mint ahogyan azt korábban megírtuk, eredetileg hét pályázat érkezett a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára, név szerint Lőrincz Zsuzsanna, a teátrum ügyvezetője, Nagy Péter színész, társulati tag, Komáromi György színházi menedzser, egyetemi docens, Rozgonyi-Kulcsár Viktória színházi menedzser, a Jurányi Ház alapítója és vezetője, Olt Tamás, a Karinthy Színház ügyvezető igazgatója, Romvári Gergely díszlettervező, rendező, dramaturg és Somogyi Szilárd színész, rendező pályáztak. Mivel egyik pályázó sem kapta meg a szükséges minősített többséget a Közgyűléstől, így a pályázatot végül eredménytelennek nyilvánították áprilisban. Az új kiírásra az eredeti pályázók közül senki sem jelentkezett.

Fejléckép: A Vörösmarty Színház nézőtere (forrás: Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.