Színház

Öt pályázó a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára

2011.07.29. 16:53
Ajánlom
A július 22-i határidőig beérkezett pályázatokat augusztusban szakmai előkészítő bizottság értékeli, meghallgatja a kandidálókat, a város közgyűlése szeptemberben dönt az új vezetőről.

Az igazgatói posztra pályázott Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője, Kuna Károly színművész, Quintus Konrád színművész, a Vörösmarty Színház igazgatóhelyettese, aki május 13-tól irányítja a teátrum munkáját, továbbá Surányi András író, rendező és Szűcs Gábor színművész, a Vörösmarty Színház korábbi művészeti igazgatója - közölte az önkormányzati kommunikációs központ pénteken az MTI-vel. 

A pályázatokat elbíráló szakmai bizottság kilencfős. Tagjait a székesfehérvári városi közgyűlés, a Vörösmarty Színház, az Előadó-művészeti Tanács, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium delegálja, valamint részt vesz a grémium munkájában egy szakszervezeti képviselő is.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pályázatának kiírására azt követően került sor, hogy a város közgyűlése április 27-i hatállyal megszüntette a teátrumot addig vezető Vasvári Csaba igazgatói megbízását. Az új színidirektor megválasztásáig a város közgyűlésének döntése értelmében Quintus Konrád irányítja a színház munkáját.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Színház

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.
Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Klasszikus

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.
Színház

Alkoholba fojtott romantika a Pesti Színház színpadán

Yasmina Reza népszerű drámája, a Bella Figura látszólag egy kellemesen induló, titkos randevú története, a darabból azonban hiányzik az idill. A magyarországi ősbemutatót Török Ferenc rendezi, az előadás október 22-től látható a Pesti Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Színház ajánló

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.
Színház hír

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.
Színház ajánló

Alkoholba fojtott romantika a Pesti Színház színpadán

Yasmina Reza népszerű drámája, a Bella Figura látszólag egy kellemesen induló, titkos randevú története, a darabból azonban hiányzik az idill. A magyarországi ősbemutatót Török Ferenc rendezi, az előadás október 22-től látható a Pesti Színházban.
Színház hír

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.