„A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóságának egy része az augusztus 31-i demonstráció után bevonult az Egyetem épületébe, szimbolikusan elfoglalta azt és deklarálta, hogy a várható új vezetőség tagjait az épületbe be nem engedi” – idézi a 444 a Hallgatói Önkormányzat közleményét.
A lap információi szerint a hallgatók kedden kora délután tartanak fórumot, ahol megfogalmazzák pontos szabályaikat és követeléseiket. Szurdi Panni, a HÖK sajtósa az ATV reggeli műsorában elmondta, mintegy kétszázötven hallgató éjjel barikádot állított az épületben,
ők döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.
Mint arról tegnap beszámoltunk, szeptember 1-jei hatállyal lemondott az SZFE vezetése, beleértve a rektorhelyetteseket és a szenátust, mivel véleményük szerint az új fenntartó, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány minden döntési jogkörüket elvonta és a modellváltás felszámolta az egyetemi autonómiát.

Kapcsolódó
Lemondott a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése
„Nem maradt választás” - jelentette ki Upor László rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes az augusztus 31-én, hétfőn délután megtartott sajtótájékoztatón, ahol az Egyetem vezetése és szenátusa bejelentette lemondását keddi hatállyal.
Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatót követően este, a Vas utcában, az egyetem épülete előtt hallgatói demonstrációt tartottak, ahol a Magyar Narancs beszámolója szerint Bodó Viktor bejelentette, addig nem szeretne belépni az SZFE ajtaján, amíg nem rendeződik az egyetem autonómiája.
Ascher Tamás közösségi felületén tette közzé a hírt, miszerint augusztus 31-én délután felmondta oktatói szerződését a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Döntése okaként „az egyetemi autonómia jóvátehetetlen sérülését” nevezte meg. Mint írja, idén lesz másodéves a rendezői osztálya, az osztályfőnöki teendőket tanártársa, Forgács Péter veszi át.
Valamilyen alternatív formában igyekszem továbbra is tanítani a diákokat. Ugyanerre kértem Székely Gábort is
– tette hozzá a Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, aki 2006-2014 között az Egyetem rektori tisztségét is betöltötte.
Enyedi Ildikó augusztus 28-án mondott fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, derül ki a Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró nyílt leveléből, amelyet elsősorban végzős diákjaihoz intézett.
„Nem tudom, mit tennék, ha első vagy másodévesek lennétek – valószínűleg lehajtanám a fejem és maradnék, amíg végeztek. De nem biztos, hogy menne – az ember az egész személyes hitelességével tanít. Mindenesetre, tisztelem és megértem minden kollégámat, aki, hátrasorolva az önérzetét, marad a diákjaival” – fogalmaz a rendező, aki úgy érzi, az elmúlt években „ellenszélben” dolgozott egy „elvonásokkal mesterségesen csontig éheztetett egyetemen”.
Nem volt jó érezni, hogy egyfajta büntetésben vagyunk.
„Riasztó volt a bő egy éve kezdődött és szisztematikusan fokozódó rágalom és szidalom hadjáratot átélni, a közös munkánk, teljesítményünk eredményét látatlanban becsmérlő, lesajnáló, semmibe vevő tendenciózus, objektív véleménynek álcázott kirohanásokat hallani, olvasni” – írja Enyedi Ildikó, hozzátéve:
És különösen felkavaró volt, hogy a saját hazámban bárki veszi a bátorságot, hogy majd ő megmondja, vajon elég nemzeti vagyok vagy sem. Miféle tempó az ilyen?
Enyedi Ildikó úgy véli, az egyetemi autonómia „kapott sebet” augusztus 27-én, amikor egy már előre aláírt alapító okiratot adták át az Egyetem képviselőjének. Ennek kapcsán megjegyzi: „Mégis, őszintén, ez miféle ideája az egyeztetésnek? Számomra valahogy nem annak tűnik.”
A rendező másnap beadta felmondását, ám mint írja, a közös munkát folytatja, a diplomafilmeket végigkíséri ugyanúgy, mintha még az Egyetemen tanítana.
Tiltakozás a Katonában
A Katona József Színház augusztus 31-én, az esti Poppea megkoronázása című előadás végén reagált a kialakult helyzetre. Mint az akcióról a Facebookon megjelent videó mellett írták: „Kiállunk Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és az egyetem lemondott vezetősége mellett. Tiltakozunk az SZFE autonómiájának felszámolása ellen!”
FRISSÍTÉS! - 2020.09.01. 10:25
Az egyetem hallgatói kedden délben tartanak hallgatói fórumot, ezt követően 15 óra magasságában adnak ki közös nyilatkozatot. Lapunk is megkereste a HÖK sajtófőnökét, aki délutánra ígérte, hogy nyilatkoznak az ügyben.
Legfrissebbek az ügyben itt:

Kapcsolódó
Követelik a kuratórium lemondását és az egyetemi autonómiát a színművészetisek
Pontokba szedett követeléseiket olvasták fel fél négykor az egyetemisták a Színház- és Filmművészeti Egyetem elbarikádozott, Vas utcai épülete előtt, amit még hétfő este foglaltak el.
Fejléckép: Enyedi Ildikó (fotó: Czimbal Gyula / MTI), Ascher Tamás (fotó: Czimbal Gyula / MTI)