Színház

Őze Áron duplázna

2014.04.28. 15:10
Ajánlom
A Pesti Magyar Színház igazgatója újra fog pályázni a teátrum vezetésére, miután a jövő évad közepén jár le igazgatói megbízatása. A színházban nyolc új bemutatót terveznek a 2014/15-ös évadban.

A színház közleménye szerint Őze Áron - akinek megbízatása 2015. január 1-ig szól - "két ciklust tart egészségesnek", és mindenképpen szeretné folytatni megkezdett munkáját. Mint írják, az első ciklus az útkeresésről szólt, a második pedig a megtalált út végigjárására adna lehetőséget.

A színház az idei évadban tíz új produkció bemutatását tervezte, ebből már majdnem mindegyik meg is valósult. Szombaton volt a premierje Stephen Sondheim Vadregény - Into the Woods című darabjának, és Kaposváron már bemutatták a Csiky Gergely Színházzal koprodukcióban készülő, Tél című Jon Fosse-előadást, amelyet Budapesten május 3-án láthat először a közönség. Az évad utolsó premierjét, Ivanyos Ambrus Vonalhúzás című művének bemutatóját május 17-én tartják.

A jövő évadban a nagyszínpadon Jeney Zoltán Rév Fülöp című darabja Göttinger Pál rendezésében október 11-én debütál. A szerző a Magyar Színház felkérésére készít színpadi változatot lovagregényfolyamából. Shakespeare Macbeth című művét Horgas Ádám rendezésében tűzik műsorra december 13-án. A rendező-zenész-koreográfus az előző évadban bemutatott Vérnásszal már megkezdett látványszínházi munkát ezúttal a nagyszínpadon folytatja. Astrid Lindgren Harisnyás Pippi című művét Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség, szintén a nagyszínpadon. A darab bemutatóját 2015. március 21-én tartják.

A nagyszínpadi vasfüggöny mögötti téren Mary Shelley regénye nyomán Frankenstein címmel mutatnak be előadást Koltai M. Gábor rendezésében. Az Orlai Produkciós Irodával közös produkciót 2015. február 7-én láthatja először a közönség. Szálinger Balázs Köztársaság című darabját 2015. május 10-től játssza a színház ezen a helyszínen. Az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője, Keresztes Attila rendezi.

A Sinkovits Imre Színpadon Puskin Anyegin című művét Molnár-Keresztyén Gabriella rendezésében láthatja a közönség. A darab bemutatóját november 22-én tartják. Kárpáti Péter Tótferi című művét Vidovszky György állítja színpadra 2015. február 14-i premierrel. Szabó Magda Az őz című művét Őze Áron rendezésében, Moór Marianna főszereplésével mutatják be március 14-én.

Az új évadban a társulathoz szerződik a pályakezdő Ágoston Péter mellett Gáspár Tibor színművész. A 2014/15-ös szezonban kibővített programmal és csapattal folytatják a színházpedagógiai munkát is. Mint a közleményben felidézik, az idei évadban a teátrum két színházpedagógusa - Kámán Orsolya és Márton Gábor Csaba - életre hívta a KiBelátó komplex színházpedagógiai programot. Idén a színház elindította Sokszemközt elnevezésű programját is, amelynek keretében középiskolai csoportok vehettek részt készülő előadások próbafolyamataiban. A 2013/2014-es évadban mintegy 60 iskola 3000 diákja vett részt a programokban négy gyerek- és öt ifjúsági előadáshoz kapcsolódva.

A jövő évi tervek közt szerepel egy színházpedagógiai-kritikai program beindítása több budapesti színházzal együttműködve és programot szeretnének indítani szülőknek is.

A színház május 22. és 25. között gyereknapi fesztivált szervez, amelynek előadásain az írók is részt vesznek, dedikálják könyveiket és egy-egy író társukat meghívják a színházba. Az első napon az Andersen, avagy a mesék meséje című előadáson Balázs Ágnes és Jeney Zoltán, 23-án az Almaszószon Böszörményi Gyula és Müller Péter Sziámi, 24-én az Égigérő fű című produkción Szabó Borbála és Varró Dániel, a fesztivál zárónapján pedig a Ruminin Berg Judit és Gévai Csilla lesz a színház vendége.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Klasszikus

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Színház

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kurázsi mama a Jurányiban küzd a túlélésért

A Narratíva társulat 2019-ben bemutatott előadása, a Kurázsi és gyerekei október 26-án látható a Jurányi Házban.
Színház gyász

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Színház ajánló

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.
Színház hír

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.
Színház ajánló

Alkoholba fojtott romantika a Pesti Színház színpadán

Yasmina Reza népszerű drámája, a Bella Figura látszólag egy kellemesen induló, titkos randevú története, a darabból azonban hiányzik az idill. A magyarországi ősbemutatót Török Ferenc rendezi, az előadás október 22-től látható a Pesti Színházban.