Színház

Paradigmaváltást ígér Vidnyánszky a Nemzetiben

2013.02.15. 09:00
Ajánlom
A leendő igazgató február 14-én, a Püski Kiadó rendezvényén a Nemzeti Színházat szakrális helynek nevezte, melyet a jobboldali gondolat hozott létre. Mint a rendező megjegyezte, a színművészeti egyetem "nagyon határozott gondolatok és ideológiák" mentén folyamatosan politizál.

Ablonczy László, a Nemzeti Színház 1991 és 1999 közötti igazgatója a Püski Kiadó Nemzetközi, nemzeti, magyar című beszélgetéssorozatának első előadójaként a Testnevelési Egyetem aulájában a teátrum 1945 utáni időszakát idézte fel. Kitért Major Tamás tevékenységére, a társulat emblematikus tagjainak elüldözésére vagy öngyilkosságba kergetésére, végül a rendszerváltás utáni első évtizedre és a Kerényi Imrével folytatott vitákra.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója elmondta: egész délután szerződtetési tárgyalásokat folytatott abban a Nemzeti Színházban, ahol június 30-tól kezd el "igazán és végre" dolgozni; "abban színházban, ahová egész életemben készültem" - fogalmazott. A rendező felidézte színházi pályájának kezdeteit, mikor 1993-ban Beregszászon létrehozták Kárpátalja első állandó társulatát, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat. "Gyönyörű időszaka volt a színházcsinálásnak" - emlékezett a kevés pénz ellenére hatalmas lelkesedéssel végzett munkára, mellyel elmondása szerint a közösséget kívánták szolgálni.

Mint megjegyezte, ekkor még "szerette" a magyarországi színházi szakma, miután azonban az anyaországban is rendezni kezdett, elfordultak tőle, ahogy a kritikusok többsége később debreceni színigazgatói tevékenységéhez is ellenségesen viszonyult - fűzte hozzá. Vidnyánszky Attila szólt a "felvállaltan konzervatív, nemzeti gondolat mentén szerveződött" Magyar Teátrumi Társaság megalakulásának körülményeiről is, majd a szervezet által a szocialista kormány színházi törvénye ellen folytatott harcukról, amelyet a magyar színházi struktúra "csodája", a társulati lét védelme érdekében folytattak. "Ahogy győzött a Fidesz-KDNP kormány, mi ezt a törvényt módosítottuk" - ejtett szót "első sikerükről".

Mint azonban a rendező hozzáfűzte, a színházi szakma kettéosztottsága nem szűnt meg, egymás mellett működik a Magyar Színházi Társaság és a Teátrumi Társaság. A szakma egy része azt mondja, a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházban nem szabad rendezni, a színművészeti egyetem pedig "nagyon határozott gondolatok és ideológiák" mentén folyamatosan politizál - fejtette ki.

Vidnyánszky Attila hangsúlyozta: paradigmaváltás jön, melynek részeként egy igazi, nagy Nemzeti Színházat szeretnének létrehozni. "A Nemzeti egy templom, spirituális, szakrális hely, a nemzet lelkéből született" - fogalmazott a teátrum leendő vezetője, hozzátéve: a Nemzeti Színházat "a jobboldali gondolat építette és tartotta életben, a másik fajta gondolat láttuk, mit csinált belőle". Mint a leendő igazgató elmondta: elindultak a szerződtetései tárgyalások, a napok fogynak, és "egyre közelebb van július 1-je".

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.