Színház

Parasztopera - Temesvári vendégjáték a Katonában

2013.11.19. 09:00
Ajánlom
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátékát november 22-én tekintheti meg a Katona József Színház közönsége.

Pintér Béla és Darvas Benedek Parasztoperája az utóbbi idők egyik legizgalmasabb színpadi műve, a darabból készült első előadást pedig - a szerző rendezésében és szereplésével - több mint tíz éve játssza magyarországi és külföldi színpadokon Pintér Béla és Társulata - olvasható a Katona József Színház közleményében.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén februárban bemutatott előadását Szikszai Rémusz rendezte, aki szerint a darab lényege nagyon is ősi, hiszen a sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi. "Egy múltbeli tett a sorsod alakítójává válik" - magyarázta a darab bemutatásakor a rendező, aki szerint a Parasztopera egy nap, egy esküvő története, amely az emberi lényt szánalmasan vicces és felemelően tragikus voltában jeleníti meg.

Darvas Benedek és Pintér Béla alkotásában egy balladai történetet dolgoztak fel operaformában. A darab zenéjének alapját az erdélyi magyar népdalok és a barokk vonószene adja.

Mint a közleményben írják, a pozitív sajtóvisszhangot kiváltó temesvári feldolgozásnak saját nyelve van. A darab korábbi színpadra állítóitól - Pintér Bélától és Mohácsi Jánostól - eltérő módon, Szikszai Rémusz "kisrealista" szemlélettel közelít az eseményekhez. "Azzal, hogy kevésbé stilizál, a történetet a valóság felé tolva ábrázolja, afféle thrilleroperává avatja a darabot" - áll az ismertetőben.

Az előadásban Kiss Attila, Tokai Andrea, Balázs Attila, Szikszai Rémusz, Lőrincz Rita, Tasnádi-Sáhy Noémi, Éder Enikő, Kocsárdi Levente, Aszalos Géza, Molnos András Csaba és Mátyás Zsolt Imre játszik. A díszletet Varga-Járó Ilona, a jelmezeket Kiss Julcsi tervezte, az előadás koreográfusa Katona Gábor, zenei vezetője Cári Tibor.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egy másik, Békeidő című produkciója is látható november végén Budapesten: a Hajdu Szabolcs által írt és rendezett darabot a Kortárs Drámafesztivál keretében nézheti meg a közönség a Jurányi Inkubátorházban 28-án és 29-én.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház poszt 2018

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Színház magazin

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Színház gyász

Elhunyt Paudits Béla

Szerda délután a kórház intenzív osztályán érte a halál a 68 éves színészt.
Színház fesztivál

Improvizáció, felolvasószínház, asszonysorsok – feljegyzések a POSZT első napjairól

A fesztivál jó, mert aránylag rövid idő alatt egy helyen lehet látni számos előadást, amelyekért különben sokszáz kilométert kellene utazni. A fesztivál rossz, mert semmit sem lehet a neki való helyen látni, úgyhogy amit látunk, az szinte sohasem az igazi. Szóval mindennek megvan a színe és a visszája.
Színház angyalok amerikában

Harry Potter és az Angyalok taroltak a Tony-n

A zenekar látogatása című közel-keleti témájú musical, a Harry Potter-darab és az Angyalok Amerikában vihette haza a legtöbb díjat a vasárnap este a New York-i Radio City Hallban megrendezett 72. Tony-díjátadó ceremónián.