Pass Andrea új rendezése szokatlan szemléleten keresztül mutatja be a járványból adódó korlátozó intézkedések, társadalmi feszültségek időszakát: a darabot Z generációs fiatalok írták a járvány három hulláma alatt. Az előadásban egy új paradigma mentén kirajzolódó világlátást ismerhetünk meg, érzékenyen felmutatva annak a generációnak a közérzetét, akik előtt nem kisebb feladat áll, mint helyrehozni azt, amit a korábbi nemzedékek elrontottak.
Mit jelent a bezártság, a szabadságvesztés azoknak a fiataloknak, akiknek a világjárvány az egyik pillanatról a másikra rombolta le az addig biztosnak hitt koordinátákat?
A Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon című előadás szerzői maguk az érintettek, olyan érettségiző, vagy egyetemi éveiket kezdő fiatalok, akiket a pandémia életük talán legfontosabb időszakában állított meg, mégis számtalan lelki, érzelmi és mentális tapasztalattal gazdagodtak. A szereplők részben maguk a szerzők, részben hivatásos, fiatal színészek. Az alkotók professzionális, szakmájukat magas szinten képviselő művészek, közreműködésükkel a diákok szövegeinek az erőssége és sajátos világképe maximálisan kibontakozhat. Így lesz ez az újszerű látásmód egy nagyon fontos felkiáltójel az idősebb generációk számára arról, hogy mennyire frissen, sokféleképpen és nyitottan is lehet szemlélni a körülöttünk lévő világot.
A fiatalok jeleneteiből a háromszoros Staféta-díjas és a háromszoros Örkény István drámaíró-ösztöndíjas Pass Andrea készített előadást, aki sokadszorra foglalkozik társadalmi és generációs kérdések dokumentarista feldolgozásával, és amelyet egy sajátos, rájellemző álomszerű formanyelvvel ötvöz.
„Azt hiszem, mindannyian érezzük itthon a színházi világban, nézők és alkotók egyaránt, hogy mélypontra került a szakmánk, köszönhetően a covidnak és a kultúrpolitikai csatározásoknak. Ezért keresem azt a területet, ahol ismét rálelhetek arra a progresszív útra, ahonnét esetleg újra gondolható, talán építhető, legalábbis számomra ez az egész. (…) Az előadást létrehozó fiatalokat látva, érezhetjük: ez a generáció más lesz, mint mi, ők talán jobban fogják csinálni a közös dolgainkat” - fogalmazott a bemutató kapcsán.
Az előadás a Három Holló Kávézó intim közvetlenséget biztosító színházterében valósul meg, virtuális díszletével reflektálva a Z generációra és a pandémia időszakára is jellemző online jelenlétre.
A darab szerzői Kiskos Bíborka, Nagy Anna, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tóth Kata és Tóth Klarissza. Nagy Anna és Papp Mátyás szerepel is az előadásban, mellettük pedig Georgita Máté Dezső, Kenéz Ágoston, Martinkovics Máté, Nagy Rebeka és Tóth Zsófia játszanak még. A zenét, illetve az előadás videós részeit a független színházi körökben már jólismert Bartha Márk, illetve Karcis Gábor jegyzi, a rendezőasszisztens Vajdai Veronika. Az előadást a SzínMűHely Produkció mutatja be.
Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon – Z generációs pandémia paradigma
2021. szeptember 5. 19 óra
Három Holló Kávézó
Fejléckép: jelenet a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon c. előadás próbájából / Fotó: Vajdai Veronika