Évadzáró társulati ülésén értékelte a 2025/2026-os szezon eredményeit a Játékszín igazgatója, Bank Tamás. A 2025. szeptember 6-án indult évad során összesen 429 előadást játszott a színház, ebből 395-öt saját épületében, 34-et pedig tájelőadásként vagy külső helyszínen. A budapesti előadásokat 109 400 néző látta, míg a vidéki és külső helyszíni produkciók további mintegy 38 000 nézőt vonzottak.
Az összesített fizető nézőszám így elérheti a 147 600 főt, ami meghaladja az előző évad eredményét
– derül ki a teátrum közleményéből.
A Játékszín repertoárján az évad során 17 előadás szerepelt. Az évad két jelentős bemutatója volt a Lévay Viktória rendezésében színpadra állított Naptárlányok, valamint Szente Vajk új darabja és rendezése, A séf. Kiemelt eseménynek számított a nagy sikerű Menopauza stadionturné, amely öt vidéki helyszínen összesen 16 191 nézőt vonzott. Szintén emlékezetes pillanat volt a Játékszínhez kötődő Teréz krt. 48. című dal bemutatója – írták.
Az évad során több produkció is jubileumhoz érkezett. A Menopauza elérte 450. előadását, a Hölgyválasz a 100. és 125. előadását ünnepelte, míg az Aranylakodalom és a Teljesen idegenek is 100. alkalommal került színre. Utóbbi előadás 103 előadás után búcsúzott a közönségtől.
A közleményből kiderül, a társulat jelenleg 168 főből áll: 60 színész, 13 táncművész, 4 zenekari tag, 7 gyerekszínész és 85 háttérmunkatárs dolgozik a színház sikeréért. Az évad során számos új munkatárs csatlakozott a Játékszín közösségéhez.
A Játékszín zárógáláján adták át a teátrum közönségdíjait (Fotó/Forrás: Kaszner Nikolett / Játékszín)
Az évadzáró ünnepségen átadták a Játékszín hagyományos díjait is. A közönségdíjat női kategóriában Gubik Petra, férfi kategóriában Járai Máté nyerte el. A Kránitz Lajos-díjat Peller Anna, a Kishonti Ildikó-díjat Szilágyi Csilla vehette át, míg az Életműdíjat Pásztor Erzsi kapta.
A Játékszín már a következő évadra készül.
A 2026/2027-es szezonban három új bemutató várja a közönséget,
októberben Horgas Ádám rendezésében érkezik az Amatőrök, decemberben Juronics Tamás állítja színpadra a La Mancha lovagja musicalt, márciusban pedig egy régi közönségkedvenc tér vissza a Játékszín színpadára: a Legyen a feleségem! Kapitány Iván új rendezésben, megújult szereposztással kerül bemutatásra, az eredeti produkcióból egyedül Nagy Sándor marad állandó szereplőként.
A színház a nyári időszakban sem tétlenkedik: július elejétől augusztus elejéig olyan felújítási munkák zajlanak az épületben, amelyek a nézők kényelmét, a művészek munkakörülményeit és a biztonságos működést szolgálják.
A következő évad előtt a társulat ismét találkozik közönségével a Pozsonyi Pikniken, részt vesz a VIDOR Fesztivál programjában, folytatódik az együttműködés a Libertine Könyvesbolttal, és ősszel újra jelentkezik a „Szabad egy kávéra?” élő podcastsorozat is.
„A Játékszín számára a most záruló évad nemcsak a számokról szólt, hanem a közös élményekről, a nevetésekről, a találkozásokról és arról a szeretetről, amely estéről estére megtölti a nézőteret. A társulat hálás minden nézőjének, partnerének és munkatársának, akik részesei voltak ennek a sikeres évadnak, és már most örömmel készül arra, hogy szeptemberben új történetekkel, új premierrel és változatlan lelkesedéssel fogadja a közönséget” – zárták közleményüket.
Fejléckép: Pásztor Erzsi a Játékszín évadzáró ülésén (Fotó/Forrás: Kaszner Nikolett / Játékszín)

hírlevél













