A döntés értelmében a Színházművészeti Intézet Kiss-B. Atillát, a Budapesti Operettszínház főigazgatóját, a jövő évi színészosztály egyik osztályfőnökét és Pataki Andrást, a Jászai Mari-díjas rendezőt, a soproni Petőfi Színház főigazgatóját delegálja.
A szenátus tagjai lesznek még Erdélyi Gábor, Baska Barbara, Dr. Bódi Zoltán, Lajos Sándor, Dr. Golden Dániel, Dr. Káposztáné Jáger Éva, Bagány Márton.
A döntés kapcsán az SZFE Hallgatói Önkormányzata még nem szólalt meg, de az új szervezeti és működési szabályzat tervezetével kapcsolatban – habár ezúttal a vezetőség párbeszédet kezdeményeztek velük – aggályukat fejezték ki, és úgy vélik, hogy az sérti az Alaptörtényt is.

Kapcsolódó
Az SZFE Hallgatói Önkormányzata szerint az új működési rend az Alaptörvényt is sérti
A Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése az elmúlt időszakban lépéseket tett annak érdekében, hogy az egyetem Szenátusa felállhasson. Ennek részeként elküldték véleményezésre a HÖK-nek a szervezeti és működési rend – immár hatodik – módosított változatát.