A délutáni megnyitón emiatt kifejezetten irigykedek, amikor a Pécsi Balett táncosai a műsor részeként a Nagyszínház előtti szökőkutakba ugrálnak párosával, és ott adják elő vizes számaikat. Még az sem zavar, hogy a túl közeli bámészkodás miatt lefröcskölnek. A megnyitó másik látványossága az ötvenéves Bóbita Bábszínház óriásbábjainak karneváli felvonulása, amit aztán protokolláris köszöntők követnek. Páva Zsolt, Pécs polgármestere megkerülhetetlen tényezőnek nevezi a POSzT-ot, Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere pedig arról a bizonyos színházi katarzisról, megtisztulásról beszél, amire nem csak a színházakban, hanem ezen keresztül a hétköznapi életben is nagy szükségünk van. A balettosok már túl is vannak rajta.
A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitója
A köszöntőket Cserhalmi György rövid, pátosztól és formaságoktól mentes, hivatalos megnyitása zárja, amiért hatalmas tapsot kap az addigra zsúfolásig megtelt Színház téren, nem sokkal ezután pedig már kezdődnek is az előadások. A veszprémi Jane Austen-előadással párhuzamosan a nyíregyháziak kétszer is lenyomják aznap este a Koccanást. Tasnádi Csaba előadása jócskán túllép a többek által bírált, gyorsan elavulónak tartott zeitstück műfaján: a színészek a rövid jelenetezések közben az ironikus dalszövegeikről ismert Csókolom zenekar számait éneklik, gyakran csak pár sor erejéig állva össze két oldalt kórusba. Ahogy a másnapi, Lévai Balázs vezette szakmai beszélgetésen kiderül, a rendező a lányától kapott zenét először a kocsiban hallgatott, "harántirány" támadó "förmedvény"-nek tartotta, majd lassan megszerette, sőt, darabja szerves részének választotta.
Koccanás - Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
Elmesélte azt is, hogy a Csókolom zeneszerzőjét tudtán kívül, tőle függetlenül korábban Török Ferenc is felkérte a Koccanás című film zenéjéhez, amikor Tasnádi ezt hallotta, akkor tudta, hogy jó embert választott. Az utcatáblák és kocsironcsok halmain játszó társulatban, főleg a mellékszerepek esetében sikerül kimozdulni a sémafigurák kontúrjából - s számomra főként ebben, valamint a beépülő Csókolom-dalszövegekben különbözik legmarkánsabban a Katona József Színház korábbi előadásától. ("Gyerekek a Moszkvics, a Moszkvics, a Moszkvics az jó kocsi. / Négyütemű motorja van, és a négy ütem, az isteni!").
Az első este szakmai beszélgetése után a szintén versenyprogramba jutott Bányavirág második részét, Székely Csaba Bányavakság című művét olvassák fel a Művészetek Házában. A múlt évi Nyílt Fórum Vilmos-díjas drámája most megérkezett újratöltve a Pinceszínház felolvasó-színházi előadásában. Kaszás Gergőnek, Széles Lászlónak és a többieknek pedig szemmel láthatóan laikus, kritikus egyaránt örül, élvezik a szöveget és Csizmadia Tibor rendezését, még Sebestyén Aba is, aki az első rész bemutatóját tartotta ősszel a marosvásárhelyi Yorick Stúdióval.
Bányavakság - Bozó Andrea, Kaszás Gergő, Némedi Árpád, Széles László - Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2. nap
Az előző este kihagyott veszprémi Értelem és érzelem-et pótolom második nap este. Vagyis pótolnám. Akkor, ha tizenöt perc után nem nyilalna belém a kérdés: miért nézzük ezt az előadást a POSzT-versenyprogram részeként? Nagyszínházi produkciónak nagyszínházi ugyan Valló Péter előadása, mivel nagy helyet foglal el térben és időben (közel három óra), de hogy milyen szakmai szempontok szerint került beválogatásra a többi, meglehet, egyenlőtlen színvonalú programok sorába, arról elképzelésem sincs. Sem a mértéktartás, sem a feszesség, sem a „darabválasztás" nem erénye az előadásnak. Így marad egy látványában közepes erősségű, színészi játékában és színpadi cselekményében alig-alig elégséges stilizáció. A Zsolnay Negyedbe való átlovagolás jó döntésnek bizonyul. Az új pécsi „kultúragglomeráció"-ban Jeles András előadását mutatják be a Kaposvári Egyetem színinövendékei.
Egy Jane Austen színpadi adaptációról egy Jeles András rendezte Jerofejev-előadásra való gyors váltás olyan, mint összevetni egy fakardos gyerekjátékot egy atombomba erejével és célpontosságával. A Moszkva-Petuski című regény alapján készült Téli utazás az alkohol mámorában vagy épp a delírium tremens érzéscsalódásaiba kalauzol. Szigorú, komor, sötét térben ül a kis létszámú közönség, a jelenetek többségét a fekete díszletbe vágott nagy, kör alakú keretben szemléljük. Itt vonulnak fel az alkoholmámorban egzisztáló Venyicska rémképei, látomásfigurái, akik mintha egy profi horrorfilm maszkmester munkái volnának. A torz teremtmények azonban nem a gyakran elrettentő maszkoktól érdekesek igazán, hanem attól a precízen felépített és kitalált szerepkörtől, ami alól az ifjú, huszonéves színészek egyetlen nem látszódnak ki. Személyiségüket, jellegzetességeiket, hangjukat, testüket, talán még tehetségük mértékét és hibáikat is négyzetcentire pontosan fedik le a sebészi pontossággal felépített és abszurditásig fokozott kreatúrák. A szürreális és végtelennek tűnő jelenetsor nem értelmünkön és fülünkön keresztül áll össze egy egésszé, hanem szemünkön át hatol be, méghozzá erősen nyomot hagyva órákig. Az előadás után a Zsolnayból visszafele gyalogolva - közben a Kodály Központot megcsodálva - úgy tűnik, legalábbis az első napokban, hogy főként az OFF-programra érdemes odafigyelni.
hírlevél
