Színház

Pénteken vesznek végső búcsút Budai Katalintól

2013.09.26. 19:00
Ajánlom
A 2013. szeptember 9-én eltávozott irodalom- és színikritikus temetése szeptember 27-én 15 órakor lesz a Wekerle-telepi Munkás Szent József templomban.

Budai Katalin az ELTE magyar-angol szakát végezte el, majd az ELTE Esztétika Tanszékén és a Színházi Intézetben kétéves doktori képzésen (tudományos továbbképzési ösztöndíjban) vett részt. Az Akadémiai Kiadó szerkesztője lett, ezzel párhuzamosan írt irodalomról, színházról.

Első publikációja még egyetemista korában, 1975-ben, a Színház című folyóiratban jelent meg. 1988-tól a Film-Színház-Muzsika című hetilap munkatársa, majd 1994-ig a Magyar Napló kritikai rovatának vezetője. 1998-2000 között a Frankfurti Könyvvásár magyar jelenlétének programszervezője, 2000-től a kulturális tárcák irodalmi ügyekért felelős köztisztviselője volt.

Rendszeresen publikált a Criticai Lapokban és a Kritikában, a Litera irodalmi portálon, valamint alkalmanként a Kisvárdai Lapokban. A Fidelión tavaly júliusban jelent meg kritikája a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bánk bán-előadása kapcsán. (Budai Katalin pályájáról itt olvashat bővebben.)

Budai Katalin temetése 2013. szeptember 27-én, pénteken délután 3-kor lesz a Wekerle-telepi Munkás Szent József templomban (1192 Budapest, Kós Károly tér 16.). Az altemplomi urnatemető sajátosságai miatt a hozzátartozók kérik, hogy az elhunytra emlékezők egy szál virággal fejezzék ki gyászukat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Tánc

A videó, ami után soha többé nem mondod azt, hogy a balett unalmas

A Hongkong Balett alapításának 40. évfordulójára készült videó minden balettal kapcsolatos negatív sztereotípiával leszámol.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kovács Patrícia százötvenszer a Játékszínben

A Legyen a feleségem! című produkció 150. előadását ünnepelte a Játékszín május 23-án. Edward Taylor vígjátékát öt éve mutatták be.
Színház tao

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház ajánló

Például Te…

…lehetnél a szerelmem. A József Attila Színház Irodalmi Kávéházának idei, utolsó önálló estje Holczinger Szandra zenés szerelemkeresése volt egy részben.
Színház átrium

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Színház jótékonyság

Színházjeggyel segíthetünk a nehéz sorsú gyerekeknek

Az Orlai Produkciós Iroda számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás. Színházjegy akciójukkal most a Pitypang Gyermekotthon lakóinak nyújtanak segítséget. A cél: a gyerekek balatoni nyaraltatása.